Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)

1. szám - Hajnal Géza: A budai Várhegy vízmérlege

34 HIDROLÓGIAI K07.I.ÖNY 2002. 82. fiVF. 1. S7. 7. táblázat Budapest éves vízbetáplálásainak ötéves átlagai (Fővárosi Vízművek adatszolgáltatása alapján) Évek Budapesti betáplálás (ezer m

3/év) 1971 - 1975. 271.129 1976- 1980. 318.368 1981 - 1985. 351.206 1986- 1990. 367.899 1991 - 1995. 320.131 1996 - 2000. 245.090 Az utolsó három időszak között 35 %-os és 25 %-os csökkenés következett be. A hetvenes évek elejéhez képest napjainkra csak kisebb mértékben csökkent a betáplálás mennyisége. A Vízművek szakembereinek véleménye szerint nagyságrendileg helyesen járok el, ha a kilencvenes évek (1995-2000.) arányaiból kiindulva állapítom meg a Krisztina állomás betáplálásait a korábbi időszakokra. (Az eljárás helyességét az 1992-1995. közötti értékekkel lehet ellenőrizni. A számított és a mért értékek között 7 %-os az eltérés.) így képeztem az 1970-es évek elejére és a nyolcvanas évek második felére a knsztinai betáplálási értékeket. 8.880.032 és 12.0049.449 m

3/év adódott. A Várhegy területére vonatkoztatható veszteségeket az egész területre eső házi bekötéseinek arányaiból számítottam. (A Vízmüvek rendelkezésemre bocsátotta a részletes közmű-térképeket, amelyen az összes házi bekötés szerepel.) Az egész zóna házi bekötéseinek száma közel 2700, ebből kb. 440 esik a Várhegy területére. Ezzel az aránnyal módosítva a betáplálási mennyiségeket megkaptam az adott év, vagy az adott időszak várhegyi betáplálásait, és abból a 10%-os ökölszabállyal a veszteségeket. A következő várhegyi betáplálásokkal végeztem a vízmérleg számításokat (8. táblázat) 8. táblázat A vári zóna vízbetáplálásai Evek Vári betáplálás (m

3/év) 1971 - 1975. 1.447.116 1986- 1990. 1.963.614 1992- 1995. 1.543.864 1996 - 2000. 1.308.136 Az utolsó két időszak vesztesége 168 mm/év és 142 mm/év beszivárgó csapadéknak felel meg a Platóra vetítve, ami az éves csapadékmennyiségek ismeretében kiugróan magas érték. 4.2. Csatornázás Budapest legrégebbi csatornái a Várhegy területén voltak. A legöregebbet, amelyet a XVIII. sz. végén készítettek vörös-márványból, a Donáti utcában tárták fel. A plató jelentősebb csatornái 1822-ben a Szentháromság téren és az Úri utcában, 1835-ben a Dísz téren, 1842-ben az Országház utcában épültek. A vári csatornák többsége elöregedett, az 1990-es években a legrégebbi a Tóth Árpád sétány alatt futott, 1877-ben épült. A II világháború idején a csatornahálózat sok helyen tönkrement, illetve feliszapolódott. Az 1950-es években indultak meg a felújítások és a bővítések, a meglévő csatornázási létesítmények folyamatos ellenőrzése, javítása, és tisztítása mellett. A mai csatornahálózat egyesített rendszerű, amely a fennsíkról hat különálló rendszerben vezeti el a vizet a környék csatornái felé. A platón 3736,6 fm kis szelvényű, és 411,9 fm nagy szelvényű csatorna van. A barlangpincék elvizesedése miatt a Fővárosi Csatornázási Művek 1992 novemberében feltérképezte a csatornák állapotát A vizsgálat 5 .228 fm hosszon, kamerás (IBAK) módszerrel történt. A Polgárváros csatornái túlméretezettek, így vízvezető képességük megfelelő, hidraulikai jellemzőik jók, statikai és vízzárósági szempontból vizsgálva a hálózat azonban általában rossz állapotú. Az idők folyamán a csőanyag sok helyen erősen szemcséssé vált, korrodálódott, majd az anyagban kimosódás, üregesedés keletkezett, ezért a csatorna külső nyomásra beroskadt (elöregedési károsodás). Sokszor rossz anyagból - a 20-as években bauxitcementből, a 60-as években pedig portlandcementből - építették a csatornákat Ezeknél általában cementhabarcs csőillesztéseket használtak, amelyek szintén nem váltak be. Gyakonak a kőanyagú csövek is, amelyek kötését kátránnyal átitatott kóctömítéssel és bitumen kiöntéssel készítették. Ezek az illesztési anyagok elhasználódtak, és vízáteresztővé váltak Nagy károsodások történtek talajmozgások következtében is. A szivárgó vizek eróziója és a pince beomlások a csatorna környezetében levő talaj süllyedését, kiüregelődését, és csúszását okozhatták, melyek hatására a csőelemek az illesztési helyeken szétváltak, vagy el is törtek (FÖMTERV 1993). Függőleges mozgások is bekövetkeztek. Ezek helyén ugrók jöttek létre, amitől a csatorna nyomás alatti üzemállapotba került. Az aknákba vezetett bekötések körül kiüregelődések keletkeztek A csatornákhoz tartozó műtárgyak (főleg a tisztítóaknák) anyaga szintén elhasználódott. Sok helyen találtak repedéseket, beomlásokat. Az aknák a vízzáróság követelményeinek nem felelnek meg, hágcsóik elkorrodálódtak Számos esetben megoldatlan a tető-lefolyók ejtőcsöveinek bekötése, illetve az udvari összefolyók csatornabekötése. A hálózat 85 %-ánál alapvető vízzárósági problémák jelentkeztek, ezen felül nem készült műszeres vizsgálat a közterületi szakaszon 1.208 fm víznyelőbekötésről, 1.574 fm tetőlefolyó-bekötésről, és 1 580 fm házi bekötésről, amelyek állapota az eddig leírtak alapján aggasztó lehet, nem beszélve az intézmények, bérlők, tulajdonosok belső csatornáiról. Léteznek például olyan tisztítóaknák, amiknek nincs alja! A csatornahálózat egyesített rendszerű, a szennyvizek a csapadékból és a vezetéki vízből egyaránt táplálkoznak. A szennyvizek veszteségeinek mennyiségére semmilyen adat nem áll rendelkezésre, az FC SM Rt nem mén a veszteségeit. Ezért a vezetéki víznél alkalmazott 10 %-os ökölszabályt alkalmazom. Ez a Plató területén a tapasztalatok szennt a barlangokban észlelhető csepegés intenzitás figyelembe vetelével "jóindulatú" közelítésnek számít. Becslésem szerint a csatornába lejutó csapadékvíz az összes lefolyó víz 90 %-a, míg a vezetéki vízből a betáplált mennyiség veszteségein kívül elvileg minden víz a csatornába jut. Számításaim szennt a vezetéki vízből származó szennyvíz veszteségek 4-6-szor nagyobbak, mint a csapadékból származó szennyvíz-veszteségek. A kilenc-