Hidrológiai Közlöny 2001 (81. évfolyam)

5-6. szám - XLII. Hidrobiológus Napok: „A magyar hidrobiológia időszerű kérdései az ezredfordulón” Tihany, 2000. október 4–6.

448. HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2001. 81. ÉVF. 5-6. SZ. A Velencei-tó biológiai állapota Reskóné Nagy Mária,

1 Ponyi Jenő

2, Szító András

3, Kiss Gábor

1, Ács Éva

4, Borsodi Andrea

4 'Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség, 8000. Székesfehérvár, Balatoni u. 6. ZMTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete, Tihany, 3Hahenyésztési Kutatóintézet, 5540. Szarvas, Anna-liget 8. 4Eötvös Loránd Tudomány Egyetem, Mikrobiológia Tanszék, 1088. Budapest, Múzeum krt. 4/A. Kivonat A Velencei-tó élővilágának természeti értékeiről, ökológiai állapotáról számos munka született. Köztük igen értékesek az "elöregedett" tó "megfiatalítása" előtti eredmények A tó rekreációja korunk igényeként jelentkezett. Eredménye a tó mai arculata: a természetvédelmi terület és a nagy kiteijedésü üdülő tó. Vízminőségük ellenőrzése a rekreációtól kezdődően folyamatos. Az 1980-as évek végétől a vízhiány ökológiai következményeinek követésére az általános jellemzőket tartalmazó mérőprogram hidrobiológiái jellemzőkkel bővült, majd 1995-től kormányzati döntés írta elő a tó vízének és üledékének monitoring jellegű vizsgálatát A monitoring programban a biológiai jellemzőkkel való értékelés (biomonitoring) is helyet kapott. Eredményeként mára elindulhatott az az összetett tevékenység, amely segíthet feltárni azokat az alapvető életközösségeket, amelyek a víz- és üledékrendszer egészéhez szervesen hozzátartozva, a tavi változások okainak, irányainak felismerését, a vízi élet törvényszerűségeinek megértését szolgálják Kulcsszavak: Velencei-tó, rekreáció, vízminőség, ökológia, biológiai állapot, monitoring Bevezetés A természetesen eutrofizálódott, szélsőséges vízjárású, sajátos vízforgalmú szikes tó mai formája a századforduló tájékán, a Nádas-tó lecsapolásával és vizének szabályozható elvezetésével (Dinnyés-Kajtor csatorna) alakult ki. A kor igényeit követve, üdülő tóvá való átalakítása érdekében 1960-tól újabb, a vízgyűjtőre is kiterjedő, rekreációs munkálatok kezdődtek. Ekkor került sor a tó partszabályozására (1962-1985), a Zámolyi és Pátkai tározók megépítésével és a Császár-víz mederrendezésével vízszintszabályozására (1970-1975) és medrének (1970-1985) rekonstrukciójára (Karászi, 1984). A beavatkozással sokszorosára nőtt turisztikai kihasználtsága, ökológiai állapotában pedig változások sora kezdődött. A rekreációt követően a víz minőségét mindenkor érzékenyen befolyásoló időjárási tényezők közül, 1991 és 1993 között, a szárazság okozott krízis állapotot. A vízhiány miatt erősen károsodó élővilágát csak a tó vizének pótlása (mesterséges vízpótlás, később a csapadék) mentette meg (Reskóné, 1999. a). A krízishelyzet komoly szemléletváltást eredményezett. Újabb kormányzati intézkedésekben a tó turisztikai értékei mellett kiemelt hangsúlyt kapott a természetvédelmi értékek (vízminőség, ökológiai állapot, természeti állapot) megőrzése, megóvása. Ma a tó vízminőségének, következésképpen ökológiai állapotának ellenőrzésére monitoring működik. Ennek mérőprogramjában a fizikai és a kémiai vizsgálatokkal párhuzamosan a karakterisztikus élőhelyek (pl. szulfiirétum, nyílt vízterek) életközösségeinek megismerésén alapuló (fito- és Zooplankton, fitotekton, meio- és makrozoobentosz, baktériumközösségek) biológiai monitorozás is működik (Reskóné, 1999 b, c.). Az ezredfordulóra párhuzamosan megjelentek azok a többnyire önszerveződésű műhely munkák, amelyek új típusú megközelítéseikkel szintén a tó megismerését szolgálják (Acs és mtsai 2000; Borsodi és mtsai 2000; Micsinai és mtsai 2000; Vladár és mtsai 2000). A tó biológiai állapota, vízminősége a rekreáció előtt és idején A legkorábbi nem publikált botanikai megfigyelések Kitaibel Pál (1799) nevéhez fűződnek. A tó és környéke florisztikai, botanikai, növényföldrajzi viszonyairól sokkal később Boross (1954) munkáiból értesülhetünk. Szerinte a Velencei-tó a Fertőhöz és a Palicsi tóhoz hasonlóan egy nagy alföldi szikes tó, amely növényzetére fajszegénység jellemző. A tó nádas területeiről, úszólápjairól a legtöbbet Balogh (1969) eredményeiből tudhatunk meg. Terepbejárásai során ritka lápi növényekkel - köztük a Liparis loeselii (L.) Rich, nevű orchideával - igen érdekes lápi vegetáció-foltot talált. A fajnak ezekben az években itt volt az egyedüli biztos hazai lelőhelye. A korai, lecsapolás előtti idők jellemvonásait őrző, relíktumnak tekinthető úszólápokra Dinnyés környékén lelt rá (1971). A tó keleti medencéjében már akkor elszikesedett, szikesmocsári növényzetű úszólápokat lehetett találni. Borhídi (1969) a Schoenoplectus litoralis harmadik hazai élőhelyét itt írta le. Kiss és munkatársai (1973) a Lángu-tisztás melletti úszólápon tőzegmohát fedeztek fel. Később Balogh is tőzegmoha előfordulásokat - köztük hazánkra új fajként - a Sphagnum girgensohniit találta Az agárdi térségben az úszólápok elszikesedésének különböző stádiumait vizsgálva a ritka fajok nagy aránya mellett feltűnő fajszegénységet állapított meg, amit az úszólápi flóra jellegzetes sajátosságaként írt le (1980). 1958-1982 között a Velencei-tó alacsony hidrozoológiai kutatottságáról számol be Ponyi (1984). Allatökológiai eredményeket Bérezik (1961, 1967) közölt, aki makrozoobentosz vizsgálataival a tó különböző víztájainak eltérő minőségére mutatott rá. Később a tó úszóláp-világában Andrikovics és mtsai (1973) végeztek vizsgálatokat. Gulyás (1980) Zooplankton eredményeiről számolt be. Botanikai értékeivel madártani értékei egyenrangúak. A tó algaflóráját Halász (1940), Bartha, Ixikatos, (1978), majd Ács és Buczkó vizsgálták (1994). Lakatos planktonikusan oligotróf vízminőség mellett a bentikus eutrofizálódás jelenségét ismerte fel (gyökerező hínárok, fenéklakó algagyepek). Vízminőségéről az 1960-as évek elejéig csak szórványos adatokkal rendelkeztünk (Sédi, 1936; Donászy, 1953). Az első rendszeres vizsgálatokat Schiefner és Gregács (1964) végezte. Eutrofizálódásának tanulmányozása, biológiai és kémiai állapotfelvétele 1969-től kezdődött a V1TUK1 szakembereinek közreműködésével. Rendszeres vizsgálódás és vízkémiai mérések segítségével ma is kiindulásként szolgál Felföldy (1973) csoportosítása, aki az addig leírt víztájakat öt eltérő típusba sorolta (sötétbarna, szürke, átmeneti, algás barna és zöld vizek). Megállapítást nyert, hogy a zöld vizek a növényi tápanyaggal szennyezett patakok vizének eredményei. A vízminőségromlás teijedésének a víztájakat körülvevő nádasok állták útját. Ma ez a Madárrezervátum területén tapasztalható leginkább. A vízminőségvédelemben, a növényi tápanyagok visszatartására, illetve a kommunális terhelésből eredő bakteriális szennyezés mértékének csökkentésére, előrelépést jelentett a tó keleti felének (Fürdető) fő vízadójá-