Hidrológiai Közlöny 2001 (81. évfolyam)
5-6. szám - XLII. Hidrobiológus Napok: „A magyar hidrobiológia időszerű kérdései az ezredfordulón” Tihany, 2000. október 4–6.
449 ra (Vereb-Pázmándi vízfolyás) épült 2-3 ha területű szűrőmező (1986-1987). A rekreáció idején a műszaki beavatkozások hatását a tó vízminőségre Gorzó (1985) vizsgálta. A tó víminősége a rekreációt követően A rekreáció ökológiai következményeiről számos, kedvezőtlen irányú megállapítás született: a Császár-víz régi, feliszapolódott, növényzettel dúsan benőtt medrének széles csatornává történő rendezésével megváltozott a vízgyűjtő vizének öntisztulása. A parti zóna makrofiton vegetációjának, - ami védőövezet, ívóhely, a természetes víztisztulás színhelye, a víztest legproduktívabb zónája - fokozatos megszűnése a tó természetes védelmének, élővilága diverzitásának csökkenését vonta maga után. A kotrások és a nádas-irtás vízminőséget rontó, eutrofizálódást okozó hatásáról írtak: Bart ha (1977), Bartha és Hajdú (1978), és Gulyás (1979). A szikescdés mértékét a lápszcgély-társulás szélessége és a lápi növények elmaradása jelezte. Az cutrofnak tartott planktonikusan oligotróf víz valóban eutrofizálódni kezdett (hínárosodás, algásodás) A mérleg másik oldalán, a vízhasznosítás szempontjait követve, a hatalmas műszaki beavatkozás meghozta eredményét, a tó igen kedvelt üdülőhellyé vált. A területileg is elkülönülő üdülő tó és természetvédelmi terület a vízhasználat szempontjából szerencsés állapotnak tekinthető. A vízgyűjtő természetes lefolyású és tározott, növényi tápanyagokkal dús vize a Császár-vízen át a természetvédelmi terület lápjain át, megtisztulva éri el a tó nyílt vizes területeit. A tó víminősége, biológiai állapota a csapadékhiányos időszakban Vízminőségének ellenőrzésére az 1980-as évek közepéig egyctlcn mintavételi hely szolgált (Agárd móló). Több mérőpont eredményeire épülő, felmérések 1982-től voltak folyamatosak. A 9 mérőhelyre (5 nyílt vízi pont, 4 strand) épülő, kémiai, biológiai és bakteriológiai komponenseket tartalmazó program alapján készült minősítés (I— II—III. osztály) szerint a tó vízminősége 1988-ig kifogástalan volt. 1989-től már érezhetővé vált a csapadékhiány hatása, így kifogás alá kerültek a halobitás jellemzői (össz-keménység, össz-só, szulfát-, klorid-ion). 40-50 %-kal nőtt a fajlagos vezetőképesség és vele párhuzamosan emelkedett a pH értéke is (Gorzó, 1993). A tározók teljes vízkészletének leeresztése (1991) nem segített. A vízhiányra élővilága számos kedvezőtlen jellel reagált. 1991-1993 között a tó nyugati felén a lápi terület visszaszorulása, úszólápok leülése, lápszegély-vegetáció átalakulása, az üledékfelszín megváltozása, a nyílt vizeken szórványos halpusztulás, nádpusztulás, kék- (Microcystis aeruginosa) és zöldalgák (Cladophora sp.) tömeges elszaporodása volt megfigyelhető. A vízvirágzáskor gyűjtött alga biomasszák erősen toxikusak voltak (Reskóné, 2000) A kiszáradás előtt álló tó krízis helyzete mesterséges vízpótlással (1992 őszén dunavíz bevezetése a tó keleti felén, 1993-1995 között karsztvíz a Rákhegyi aknából a Császár-vízen át), majd egy újabb csapadékos periódus kezdetével 1995-töl lassan rendeződött (Szabó, 1997). A Velencei-tó napjainkban A Velencei-tó és vízgyűjtője turisztikai és természeti értékcinek megőrzését, ökológiai állapotának megóvását szabályozó kormányhatározat (1031 / 1995.) végrehajtásához tartozott a tó eredeti sajátosságait figyelembe vevő rendszeres monitoring létrehozása, működtetése. A Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség a vizek minőségének ellenőrzésére 1997 óta monitoring programot üzemeltet. Több mint 40 vizsgálati jellemző segítségével 10 tavi és 11 vízgyűjtőn található mérőponton követi a vizek minőségét. Az értékelés alapját az oxigén- illetve a tápanyagháztartás jellemzői mellett a mikrobiológia, a mikroszennyezők jellemzői és egyéb kiegészítő (pl. pH, faji. vez. kép.) komponensek képezik. A vizek minőségét az eredmények 1-V vízminőségi osztályba való besorolása adja (MSZ 12749). A természetvédelmi terület nehezen megközelíthető vizeit a Felügyelőség 12 mérőhelyen ellenőrzi. A tó biológiai állapotának feltárására, jellemzésére (vízből és üledékből) hidrobiológiái vizsgálatok szolgálnak. Eredmények és értékelés Az alapvetően nagy só- és szervesanyag-tartalmú szikes tó (/. ábra) állapota mára sokat javult Felföldy felosztását használva, a tó víztájainak minősége egyhangúbbá vált, egykori mozaikossága megszűnt. A víztájak ma már csak 3-4 térségre oszthatók. Ezek: a kristálytiszta, sötétbarna vizek (természetvédelmi terület) az átmeneti víztáj (a sötétbarna és a szürke vizek közötti terület), a szürke vizek (a tó középső tájainak szikes vizei) és a zöld vizek (a tó keleti medencéjének leginkább eutrofizálódott vize). A biológiai szűrőként működő természetvédelmi terület vizei a helyszíni mérések eredményei szerint (1997-1999) három, vízminőségileg jól elkülönülő térségbe sorolható: I. Császár-torkolat, Kúti-csapás, Német-tisztás, NémetöböL A természetvédelmi terület középső, oxigénben legszegényebb térsége. A vízgyűjtő vizének haladási iránya a Német-tisztásig követhető. A Velencei-tó "sötét vizes" víztájainak határvonala még ma is a Német-öböl. Általános jellemzőik közül a pH 7-8 körüli. Itt fordul elő leggyakrabban az a kénkiválással járó különös jelenség, amelyet a felszakadó üledékfelszín alól kiszökő kénhidrogén oxidálódása eredményez (Czégény, 1999). Az így képződő tetemes mennyiségű elemi kén a vizet hosszú időre zavarossá, anoxikussá változtatja A fajlagos vezetőképesség értéke a vizsgált időszakban 1000-2000 pS/cm között változott. 2000-ben hoszszú idő után a Liparis loeselii-t újra megtalálták (Takács, 2000. szóbeli közlés). I. ábra: A vizsgálatok térségei (1997-1999 között) II. Fekete víz, Felsőéri- és Alsóéri-tisztás, Dinnyés-Kajtor csatorna A Császár-víztől délre eső sötét vizes, oxigénhiányos terület. Vízminősége csapadékfüggő, a vízgyűjtő vize ide nem jut el. 1200-3200 pS/cm fajlagos vezetőképesség és pH 8-8,5 értékek jellemzik. Keleti irányba haladva vizeinek minősége oldott sók mennyisége szempontjából, egyre nagyobb hasonlóságot mutat az Agárdi Hosszú-tisztáséhoz. A hasonlóság a Velencei-tóból való folyamatos vizeresztés esetén nő. A Hosszú-tisztás felől a tó vize lassú áramlással az Alsóéri-tisztáson átjut a Dinnyés-Kajtor csatorna felé. A II. térség sötét vizes jellege ettől nem változik. III. Lángi-tisztís, Vendel-tisztás és Nagy-tisztás. Az átmeneti víztérrel rendelkező náddal körülzárt víztájak minősége egyaránt hordozza a lápi és a nyílt vizek sajátosságait. Vízminőségük a legstabilabb Az oxigénviszonyok jók. A pH értéke 8 fölötti, a fajlagos vezetőképességé itt a legnagyobb (1800-3300 pS/cm).
