Hidrológiai Közlöny 2001 (81. évfolyam)
3. szám - Pup Vilmos: A Büki Gyógyfürdő elmúlt negyedszázadának vendégforgalma és vízgazdálkodása
170 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2001. 81. ÉVF. 3. SZ. melvényt azért itt is említsünk meg: 1136-ban a Duna 40 községet söpört el. 1433-ban Broquiére krónikaíró: "Belgrádnál keltem át a Dunán. Ekkor a folyam annyira megáradt, hogy kb. 12 mérföld széles lehetett. Emberemlékezet óta nem áradt meg olyan nagyon." Érdekes, hogy Réthly anyagában nem szerepel az 1501. évi dunai árhullám, mely a mai napig Passau és Pozsony közötti szakasz LNV-jét adta (hozamát 14000 m 3/s-ra becsülték Bécsnél). Viszont több magyar folyóról is akad árvízi híradás bőven. Az árvizeket nehéz lenne elemezni pontos adatok hiányában. Az azonban mindenképp érdekes, hogy három egymást követő évben rendre maximumokat döntő vizekről (mint az 1998, 1999, és 2000. évi Tisza-völgyi árhullámok) nem találunk feljegyzést. Ez korántsem jelenti azt, mintha nem fordulhatott volna elő ez a jelenség, de mindenképpen rávilágít arra, hogy a hosszú adathiányos időszak éppen olyan csalóka eredményt adhat, mint a rövid részletes adatsorból előállított statisztika. Általában az utolsó száz év adatait szoktuk vizsgálni, hogy a folyószabályozásból eredő inhomogenitásokat, s egyéb statisztikát befolyásoló események hatását kiküszöböljük. Szolnokra pl. 1970 után számítottak ki árhullámokra vonatkozó visszatérési időket. Érdekes, hogy a 2000. évi árvízkor a hírközlési tudósítók folyton az ekkor számított 500 éves gyakoriságról szóltak, pedig az 1998 és 1999 éveket is számításba véve a normál eloszlás 255 év körüli értéket ad a 2000. év szolnoki 1041 cm-es LNV vízállására. Igen fontos tehát a múltnak feljegyzéseken alapuló megismerése is. Folyóink jégviszonyai többször befolyásolták történelmünk alakulását. 1241-ben a jég okozta a Dunántúl elestét. A tatárok 10 hónapig nem tudtak átkelni a Dunán, ahol Pál királyi udvarbíró hadai álltak őrt. Karácsonykor a Duna befagyott. A magyarok állandóan törték a jeget, s a jégen vitézül ellenálltak. A zord időjárás miatt befagyott Duna azonban nyílt utat adott a tatároknak, akik átkelvén a folyón, végigpusztították országunk nyugati felét. A hadiút, vagy hídként szolgáló jégpáncél az előzőktől eltérő eseményeknek is színhelye lehetett. 1440. február 21-én Kottaner Jánosné (Erzsébet királyné komomája) a Duna jegén átkelve vitte a Visegrádról ellopott koronát Komáromba, ahol azt az özvegy királyné nagy örömmel fogadta. A királyné rövidesen világra hozta V. László királyt. Közismert, hogy a korona tetején lévő kereszt és az abroncs ferde (sérült). Csomor Lajos kutatásai és nézete szerint a sérülés az ellopott korona rejtegetése közben keletkezett: 1440 pünkösdje után a királyné kíséretével Fehérvárra majd Győrbe utazott Útja közben a korona a bölcsőben volt elrejtve. A nehéz útviszonyok és a baba súlya alatt megnyomorodott ereklye - e magyarázat szerint - a mai napig viseli ezeket a következményeket. Ha már a korona szóba került, egy következő királyunk megválasztása is kapcsolatos a jégjelenségekkel. 1458. január 24-én a Szilágyi Mihály által vezetett Hunyadi-párt nyomására a pesti országgyűlés "a Duna jegén" királlyá választotta az akkor 15 éves Mátyást. Ez év húshagyatakor az ifjú királyt kísérő seregek Esztergomnál még átkelhettek a Duna jegén. Jeges árvizek is sokszor pusztítottak a Kárpát-medence egész területén A XIX. század első harminc évének hat árvizét mind jég okozta, amelyből arra következtethetünk, hogy a feljegyzésekben szereplő régebbi áradások legnagyobb részét is jégtorlasz okozta. 1838-ban a jeges ár áldozata lett nemcsak az ország fővárosa, hanem Esztergomtól kezdve egészen Mohácsig az egész Dunavölgy. KEVE GÁBOR: Talán a legemlékezetesebb nyomot véste ez a múlt századi árvíz az ország emlékezetébe. Jég nemcsak a folyókon, de a troposzférában is kialakulhat. Számos feljegyzés van jégesőről, amelyekből inkább csak a jégszemek nagyságát leíró jelzőket sorolom: Lőcse: tyúktojásnyi (1549), Nagyszeben: térdig érő jég (1608), Beszterce: emberfőnyi (1641), Szepesváralja: ökölnyi (1642), Tokaj-Hegyalja: lúdtojásnyi (1695). A jégverés elleni védekezés első lépéseként Lőcsén 1678 júniusában harangoztak a jégfelhók észlelésekor. Később, 1783-ban Eszéken már ágyúval lőtték a felhőket. Az égből a jégen és esőn kívül hó is esett, ami önmagában nem csoda, hacsak nem nyáron történik. Pedig számos példa utal erre is: áprilismájus 1246, 1353, 1559, 1564, 1627, 1629, 1639; június-július 1488, 1674, 1688, 1695; augusztus-szeptember 1058, 1556, 1601, 1603, 1611, 1619, 1642. A nyári hóviharok nem egy esetben néhány napig tartó hideggel párosultak, amelyek alkalmával még fagyhalálról is találunk írást. A Hóhegy legendája is nyári havazáshoz kapcsolódik. A Pétervárad vára mellett levő Hóhegy nevének eredetét a néphagyomány Hunyadi és Kapisztrán 1456 július 21-22-i emlékéhez fuzi. A törökök elleni harcban a szent barát állítólag felemelte a feszületet, s Isten a forró nyárban akkora hóvihart indított a törökre, hogy az 40 ezer embert vesztett. A szélsőséges időjárásra számtalan példát lelünk. Jogosult a kérdés, az adatok alapján van-e kimutatható periódus. Hiszen a Biblia is azt írja József története kapcsán, hogy a rossz és a jó termés (időjárás) egymást követően alakul. A hét bő és hét szűk esztendő természetesen itt is a számmisztikához kapcsolódik, azaz nem pontos, hanem hosszú időt jelentő időmegjelölés. Nos, Réthly gyűjteményéből már volt, aki próbált statisztikát alkotni és számszerűsíteni a leírások alapján egyes adatokat. Jómagam ilyen nagyszabású munkába nem kezdtem. Megfigyeltem viszont, hogy a száraz és nedves időszakok sorozatával találkozhattunk történelmünk folyamán. A Fertő tó többször kiszáradt, és az aszály miatt nemegyszer sokan haltak meg. 1231-ben Sopronban jegyezték fel, hogy a rossz termés következtében éhinség és emberhalál volt. 1411ben ugyanott az eső egész évben esett, s a termés a földeken rohadt. A Fertő tó 1535-ben ismét megáradt. A 90-es évek elején a Hanság lecsapolásával hozták összefüggésbe a tó kiszáradó tendenciáját. Valóban, az ember képes befolyásolni a természetet, de ehhez a klímaviszonyok alakulása is segítségére kell legyen. Az 1999. és a 2000. évi belvíz jól szemlélteti, hogy egyes, belvizektől mentesített és kiszáradt területekre mostanában is lakosság települt, a víz azonban megtalálta régi útjait, s egykori medreit feltöltve elöntötte az új (10-20 éves) építményeket. Az emberi beavatkozások következményei, mulasztásai hosszabb idő múlva megismétlődhetnek. A mérnök is rendszerint csak néhány emberöltőre, nem örökre tervezi műtárgyait. Amint az időjárás befolyásolta a termést úgy, ha nincs is közvetlen feljegyzésünk a természet megfigyeléséről, akkor is következtethetünk a bor, a búza, a drágaság és egyéb, társadalom által feljegyzett dolgok jelzőiből a klímaviszonyokra. A legtöbb emlék egyébként borral kapcsolatos, bár a cseresznyét is említik, ha az egy évben kétszer ért be (pl. az 1420, 1473 években). Az áruszállítás nehézségei miatt többször előfordul az utak állapotának becsmérlése is. Irodalom: Réthly Antal: Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1700-ig. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1962. Csomor Lajos, Magyarország Szent Koronája. 1988. Lásiló Gyula. 50 rajz a honfoglalókról. Móra F. kiadó, Budapest, 1982. Lásilóffy Woldemár: A folyók jégviszonyai, különös tekintettel a magyar Dunára. Vízügyi Közlemények, 1934, 3. Magyar Kódex: 1. Az Árpádok Világa. Kossuth Kiadó, Bpest, 1999. A kézirat beérkezett: 2000. július 21. 1993-ban szerzett Baján üzemmérnöki, 1998-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen mérnöki oklevelet. 1998 óta a bajai ADUVÍZIG dolgozója és a BME-n doktoijelölt. Tevékenyen részt vett a 1998-2000 közötti belvízvédekezésben, továbbá az 1999. és 2000. évi Tisza-menti árvízvédekezésekben. Utóbbi ténykedését aranyozott Széchenyi Emlékéremmel ismerték el.
