Hidrológiai Közlöny 2000 (80. évfolyam)
3. szám - Tóth Gábor: A Mura szabályozása (1867–1880) – a Zala megyei közgyűlés jegyzőkönyvei alapján
TO TH G.: A Mura szabályozása 165 kaerőt pedig a közmunka fedezte 3 0 1868-ban a Kanizsa Barcs vasút védelme érdekében épített partvédművet a Déli Vaspálya Társaság 3 1. A rőzsegáttal megerősített partot azokon a helyeken lehetett alkalmazni, ahol a meder futása megfelelő volt, de meg akarták akadályozni a kanyarulat további bővülését. 4.3.3. Az átmetszés A mederrendezési módszerek közül az átmetszésekkel találkozhatunk a leggyakrabban. Elsősorban azért, mert tervszerű alkalmazás esetén végleg megoldotta a problémákat. Hagyományai a XVIII századra nyúlnak vissza, elterjedése azonban a reformkorra tehető Ezzel a módszerrel szabályozták a Tiszát és tették alkalmassá az Alföldet a mezőgazdasági művelésre. A magyar mérnökök ekkoriban nagy gyakorlatra tehettek szert az átmetszések terén, ezért később szívesen alkalmazták a Dunán, a Rábán és a Murán is. Az átmetszések során a kanyarulatokat átvágták, amelyek azután holtágként tanúskodtak az eredeti mederről. A munkálatok során egy csatornát kellett ásni a kanyar inflexiós pontjai között, amibe később egy zárógát segítségével terelték a vizet. A csatornát célszerű volt a nagyobb áradások előtt elkészíteni, mert magas vízállásnál a folyó könnyebben tört utat magának az új mederben. A folyó új mederbe terelése után a folyó talajelsodró munkája szélesítette a csatornát. Mivel az átmetszés a víz felgyorsulását okozta, ezért mindig alulról kellett kezdeni. Az átmetszések jelentősen módosították a birtokviszonyokat is, így azoknak terveit a hozzájárulási tárgyalásokon előre egyeztették az érintett tulajdonosokkal 1868. augusztusában mutatta be Kecskeméthy Albert megyei főmérnök a Bottomya és Muraújfalu közötti általános szabályozás tervrajzait" 3. ábra. A Mura kanyarulatai Muraújfalu és Bottornya között 3 3 Az iratból kiderül, hogy évek óta esedékes lett volna a tervszerű átmetszések elkészítése, amelyből Muraújfalu térségében kettő már korábban megvalósult, azonban eredeti céljának a szükséges faanyag hiányában nem felelt meg 3 4. 1871. februárjában rendelte el a megyei közgyűlés a munkálatok folytatását, s egy ellenőrző bizottság kiküldését 3 5. 1200 fonntot tettek ki a költségek, amelynek elosztása körül vita alakult ki. Az augusztusban tartott tárgyaláson sikerült megállapodnia az érintett települések5 0 ZML. IV. 252. a. 1867. augusztus / 253. 3 1 ZML. IV. 252. a. 1868. június / 489. 3 2 ZML. IV 252. a 1868. augusztus / 639 3 3 ZML. XV/3 a 136. M ZML. IV. 252. a 1869. augusztus / 345. 3 5 ZML. IV. 252. a. 1871. február/59. nek. A költségek 2/5 részét Muraújfalu, 1/5 részét Dékánfalva, 2/5 részét pedig Damása állta. Utóbbi település csak a közgyűlés kötelező határozatának hatására vállalta a költségeket 3 6. A munkálatok felügyeletével Precsinszky Pál főmérnököt és Kollay Rókus járásbeli szolgabírót bízták meg. Precsinszky Pál 1874. novemberében küldte meg jelentését a két alsó átmetszés sikeréről, miután a Mura legutóbbi áradásakor az új csatornában medret vájt magának. A harmadik átmetszésre ezután kerülhetett sor, melynek nyomvonalát az 1868-as tervek alapján változtatták meg Miklavecz irányába 1 7 Ez a változtatás a birtokviszonyokat is érintette, aminek következtében az átmetszés nem készült el 1885-ig 3í !. Az átmetszések során a víz sebessége felgyorsul, ami a folyó alsóbb szakaszán túlzott kanyarulatfejlődést idéz elő. A szabályozásoknak ezt a káros hatását zúgók építésével próbálták csökkentem. A zúgó mederbe épített, többnyire fából készült akadály, amely csökkenti a viz sebességét és a szállított hordalék nagyságát Magasságának kiszámításával be lehetett állítani a kívánt vízsebességet. Ilyen zúgót építettek 1875-ben Petesházánál, amelynek működése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Részletes bizottsági jelentést olvashatunk a zúgófö magasságának vizsgálatáról. Ebből az derül ki, hogy az átlagos vízszint fölé 4' 4" 8"'-sar emelt zúgó szabálytalanul lett megmagasítva, ezért áradások előidézője lehet. Olyan nagymértékben csökkentette a víz sebességét, hogy előtte iszap halmozódott fel, ami "elgátlással" fenyegette a folyót. A megyei közgyűlés elrendelte a zúgó megszüntetését, amelynek helyére egy árvízkor felhúzható 6 öl (1,9 m) magasságú rekeszdeszkát állítottak. Mivel a rekeszdeszka folyamatos figyelmet igényelt, működtetésére a petesházi malomnak kellett alkalmaznia egy embert. 4.4. Szabályozás az osztrák-magyar határszakaszon Az akkori osztrák-magyar határon történt szabályozási munkálatok Zala megye vízügyei között kiemelkedő helyet foglaltak el. A Mura szabályozásának olyan sajátosságaival találkozhatunk itt, amelyeket mindenképpen célszerű külön fejezetben ismertetni. A szabályozási módszerek ugyanazok, mint amelyekről már az előző fejezetben szóltunk, az ügyek lefolyása azonban jóval összetettebb. Ezt bizonyítják a miniszteri leiratok, amelyek a megyei közgyűlés jegyzőkönyveiben a Murával kapcsolatos bejegyzések mintegy felét teszik ki. Különösen nehéz egy olyan folyón egyeztetni a munkálatokat, amely két ország határát képezi. Egyrészt azért, mert Zala vármegyében nem voltak hagyományai a tervszerű és egységes szabályozásnak, másrészt mert eltért a két ország közigazgatási szervezete. Zala vármegye és Stájerország között nem volt közvetlen kapcsolat, a közvetítő szerepét a közös Belügyminisztérium és a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium töltötte be. Emiatt az ügyek intézése sokkal hosszabb ideig tartott, mint a vármegyén belüli szabályozások esetében. Ausztriában a vízügyi szakembereknek egészen más feladatokkal kellett megküzdeniük, mint Magyarországon. A hegyvidéki folyók ugyanis nem igényeltek szabályozást. Ezért Ausztriában a Duna és a Mura szabályozása volt a legfőbb feladat. A Mura folyásába viszonylag rövid szakaszon - a grazi-medencében - kellett 3 6 ZML. IV. 252. b. 1871. augusztus / 279. 3 7 ZML. IV. 402. b. 1876. augusztus / 163. 3 8 ZML. IV. 402. b 1878. augusztus / 140. ' 4 bécsi láb, 4 zoll és 8 vonás = 1,38 méter.
