Hidrológiai Közlöny 1999 (79. évfolyam)

4. szám - A Magyar Hidrológiai Társaság XVII. Országos Vándorgyűlése, Miskolc, 1999. július 7–8.

346 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1999. 79. ÉVF. 6. SZ. A szulfátredukáló baktériumok mennyisége - hasonlóan a rothasztó baktériumokéhoz - az üledék kémiai oxigénigényével mutatja a legszorosabb összefüggést, s ugyancsak azy = a + bx egyenletnél (ahol x = a szulfátredukálók száma, y = az üledék kémiai oxigénigénye, a = 5,36 x 10

4, b = 10,76 x 10

2, r = 0,86, n = 40). A kénoxidáló baktériumok a szulfátredukálókkal közel azonos mennyiségben fordultak elő. Az évszakos dinamikát tekintve nagy a hasonlóság a szulfátredukáló baktériumok számának alakulásával, bár az ott emiitett határozott tendencia jelleg a kénoxidálóknál nem tapasztalható (v.ö. 3. táblázat). 3. táblázat Mintavételi hely Kénoudáló baktériumok száma (x 10

3 ind./g) Mintavételi hely 03. 29. 05. 23. 08.01. 08. 29. 10. 10. B-Hl 16 6,0 8,1 130 110 B-H2 10 10 2,0 100 10 B-H3 11 3,0 13 32 1,1 B-H4 8,0 5,6 40 8,4 1,0 B-H5 1,0 1,0 1,1 60 10 B-H6 4,3 0,6 3,6 18 3,9 B-H7 2,0 0,2 0,2 2,0 1.0 B-H9 17 0,3 V 6,0 2,0 A kénoxidáló baktériumok mennyisége - az előző két baktériumcsoporthoz hasonlóan - az üledék kémiai oxigénigényével mutatja a legszorosabb összefüggést, de alacsonyabb valószínűségi szinten, s a legjobb illeszkedésű egyenlet típusa is más: y = a + bx + cx

2 (ahol x = a kénoxidáló baktériumok száma, y = az üledék kémiai oxigénigénye, a = 5,79 x 10

4, b = 4,48 xlO"

1, c = 3,25 x 10"

7, r = 0,71, n = 40). A vizsgált három baktériumcsoport közül a Balaton üledékében a rothasztók fordultak elő legnagyobb számban. Mennyiségük a Balaton hossztengelye mentén a BH1 ponttól a B-H9 irányába csökkent. Ha irodalmi adatokkal, ill. más mintavételi helyekről származó saját vizsgálati eredményeinkkel hasonlítjuk össze a balatoni adatokat, megállapíthatjuk, hogy Gorlenko és munkatársai (1983) autotróf mély tavak üledékéből hasonló nagyságrendű, míg oligotróf tavakból a balatoni minimumhoz közeli értékekről számolnak be. Saját vizsgálataink során szennyvíztisztító tavak üledékéből a balatonihoz képest nem ritkán 2-3 nagyságrenddel nagyobb számban mutattunk ki rothasztó baktériumot (Wittner 1996). A szulfátredukáló baktériumok száma elég alacsonynak mondható. Gorlenko és munkatársai (1983), valamint Fjerdingstad (1969) adatai alapján a különböző típusú és eltérő szennyezettségű vízterek üledékében szulfátredukáló baktériumok 10

4-10

6 ind./g számban fordulnak elő. Saját vizsgálataink szerint a szulfátredukálók száma esetenként az előbbieknél lényegesen magasabb (10

4-10

9 ind./g) is lehet (Wittner 1996). A kénoxidálók száma az irodalomban közölt (Fjerdingstad 1969; Schneider et al. 1981) értékekhez képest (10

4-10

7 ind./g) alacsonynak mondható. Saját vizsgálataink szerint szennyvíztisztító tavak üledékében a kénoxidáló baktériumok száma a balatoni értékeknél lényegesen alacsonyabb, 1 g nedves üledékben többnyire 10 alatt van. A Balatonba torkolló vizsgált vízfolyások közül a szervesanyag-tartalom mennyiségére utaló kémiai mutatókat tekintve a legszennyezettebbnek a Tapolca-patak tekinthető (KOIc

:

r: 180 g 0

2/kg). A Zala és az Eger-víz üledékének minősége (KOIc

r: 66,6 g 0

2/kg, illetve 76,2 g 0

2/kg) a Balatonéhoz hasonló. A Burnót- és a Tetvespatak, valamint a Nyugati-övcsatorna üledékének szerves szennyezettsége közel azonos, s az előzőknél alacsonyabb (KOIc

r: 40 g 0

2/kg körüli). Az üledékek szerves anyag tartalmával összhangban igen magas számban fordultak elő a kénvegyületek átalakításában szerepet játszó baktériumok. A rothasztó baktériumok számának maximuma a Zala üledékében (230 x 10

3 ind./g), minimuma a Burnótpatakban (0,3 x 10

3 ind./g) volt. A szulfátredukálók legnagyobb számban a Tetves-patakban (7,9 x 10

3 ind./g), legkisebb számban a Tapolca-patakban fordultak elő (0,1 x 10

3 ind./g). A kénoxidáló baktériumok mennyisége a szulfátredukálókét meghaladta, a maximum a Tapolcapatakban (17 xlO

3 ind./g), a minimum (1,7 x 10

3 ind./g) a Zala üledékében volt. Az 1997. évi vizsgálatok eredményei alapján az izzítási veszteség a balatoni mintákban 9,5-12,6 % között, a kisbalatoniakban 20,3-73,3 % között, változott. A balatoni minták izzítási vesztésége kissé alacsonyabb, mint a korábbiakban, ami az üledék minősége szempontjából kedvezőnek tekinthető. A kémiai oxigénigény a B-Hl-töl a B-H9 mintavételi hely irányában csökkenő tendenciájú. Az eredményeket az 1988. évi legmagasabb értékekhez hasonlítva arra lehet következtetni, hogy a Balaton üledékében az elmúlt évtizedben a szervesanyag-tartalom csökkenése következett be. A Kis-Balaton különböző víztájain a kémiai oxigénigény nagyságrendekkel magasabb, mint a Balatonban (v.ö. 4. táblázat). A széntartalom műszeres mérésére csak a nyári mintákból került sor. Az összes szerves szén-tartalom alakulása a kémiai oxigénigény változásával jó összhangban van (v.ö. 4. táblázat). Az eredmények érdekes képet mutatnak, ha a szerves szén mennyiségét az összes szén százalékában fejezzük ki. A Balaton esetében ez az érték egy kivételével minden mintavételi helyen 20 % alatti. A szerves hányad legmagasabb a Keszthelyi- és a Szigligeti-medencében (21,1 %, illetve 19,4 %), a további három ponton közel azonos (12,5-12,8 % közötti). Az üledék széntartalmában a szerves hányad aránya a Kis-Balaton esetében éppen fordított, mint a Balatonnál: egy kivételével minden vizsgált helyen 90 % körüli. A kivételt a Hídvégitó Szabari-víztája képezi, ahol az összesnek 64,3 %-a szerves szén. A Kis-Balaton üledéke tehát szerves anyagokban lényegesen gazdagabb, mint a Balaton üledéke. 4. táblázat Minta 1997.07.28 - 29. 1997. 10.04 - 05. vételi BOIs TC TOC KOIcr BOI

5 KOIo hely g Oj/kg gC/kg gC/kg g Oj/kg g Oj/kg g Oj/kg n.a. sta. sz.a. sz.a. aa. sta. B-H9 0,06 78,1 9,9 37,2 0,21 39,6 B-H6 0,21 103,5 12,9 45,4 0,35 54,7 B-H5 0,11 98,3 12,6 39,4 0,34 43,1 B-H3 0,19 108,8 21,1 53,9 0,16 45,1 B-Hl 0,25 101,5 21,4 69,0 0,15 50,0 KB-3/1 1,72 122,6 78,8 231,0 1,55 189,0 KB-F1/1 1,52 215,4 191,2 535,0 1,32 620,0 KB-F2/1 0,45 185,2 165,7 472,0 0,94 582,0 KB-F8/1 1,71 405,7 378,2 1028,0 KB-13/1 1,49 349,1 324,0 930,0 0,97 857,0 A biokémiai oxigénigény a Kis-Balatonon a balatoni adatokhoz viszonyítva nem növekedett olyan mértékben, mint a kémiai oxigénigény. Ez feltehetően azzal magya-