Hidrológiai Közlöny 1999 (79. évfolyam)
3. szám - Nagy László: Velence veszélyben
144 HIDROLÓGIAI K.ÓZLÖNY 1999. 79. ÉVF. 2. SZ. Végül (hatodszor), a város gazdaságát kell fejleszteni (Francia és Juhász, 1993). Meg kell erősíteni a turizmust kiszolgáló ipart és a szolgáltató szektort, mint a város fő gazdasági tevékenységét. Meg kell gyorsítani a gazdasági növekedést, hogy ezzel ellensúlyozzák a népesség jelenlegi csökkenését, és a kialakult ipari leépülést. Lehetővé kell tenni, hogy a helyi jövedelem forrásként támogassa a fenntartható fejlődést a város problémáinak megoldásában. Ennek a fejlődésnek a város tűrőképességével összhangban kell lennie (Gardiner, 1994). A helyi tervezést szabályozó rendeleteket meg kell változtatni, hogy a velenceiek átalakíthassák tulajdonukat úgy, hogy a turistáknak valamint üzleti célokra több helyet biztosíthassanak. Az egyetemet támogatni kell a bővülésben, ugyanúgy, mint a „kongresszus-turizmust" is, hogy több munkahelyet teremtsenek. Ezeket az indirekt hatásokat figyelmesen kell megvizsgálni, mert a megnövekedett turizmus serkenti a helyi mezőgazdaságot, ami a Lagúnába ürülő fokozott műtrágya terhelés veszélyével jár együtt. De beruházásra szükség van, mivel a város jövőbeli virágzása biztosan függ a nemzetközi turizmustól, amelynek a feltételei jelenleg nem megfelelőek. Párhuzamosan beruházásokra van szükség a város lakás- és szociális körülményeinek javítása terén (iskola, klinika ... stb), hogy ezzel is hozzájáruljanak a népességcsökkenés megállításához. A konszenzusra való törekvés, Velencének a hanyatlás hosszú éveitől való megmentésére nem lesz könnyű munka. Az integrált vízgyűjtő fejlesztés és parti zóna tervezés hosszas és kihívó feladat, amely pontos koordinálást és óvatos tervezést igényel. Az 1. és 2. szint során (/. táblázat) a kockázatviselőknek részt kell venniük az elviselhetőség határainak meghatározásában. Fontos a lakosság részletes tájékoztatása a Velencét érintő aktuális javaslatokról, ami jelenleg nagyon szórványos (Tunstall és tsai, 1994). A 3. szinten a kockázatviselők stratégiai szempontból láthatnák a teljes parti- és vízgyűjtő rendszert és elvégeztethetnék az alapvető áttekintéshez folytatott kezdeti adatgyűjtés nagy részét, hogy kialakuljon a stratégiai környezetvédelmi megközelítés mind a Lagúnára, mind a vízgyűjtőre vonatkoztatva. Ami jelenleg hiányzik, az a különböző érdekek közötti konszenzus célzott keresése, a lakossággal való párbeszéd és az összehasonlító elemzések (pl. 2. és 5. szint). Hogy ez a terv sikerüljön mind a szervezeteknek, mind a döntéshozatal folyamatának átláthatónak kell lennie (Lang, 1994; Gardiner és tsai, 1995). így a kockázatviselők felismerhetik saját szerepüket az ügyben. Több kerekasztal-megbeszélésre van tehát szükség, ami több. mint egyszerű népgyűlés a téma megvitatásához. A lakosság számára több információt kell hozzáférhetővé tenni, pl. tájékoztató füzet formájában, amely ingyen megkapható Velence meglévő információs pontjainál. A Lagúna és a vízgyűjtő használói inkább információkat és ábrákat keresnek rendszeresen, mint az összes lehetséges tervváltozat összehasonlító elemzését. A parti zóna, a vízgyűjtő és a Lagúna tervezésének folyamata is ipari változtatásokat és változásokat igényel (OECD, 1992). A Konzorciumot, mint magánvállalkozók csoportját, le kell váltania, vagy ki kell egészítenie egy befolyásos és hatékony vezető társasággal, hogy elősegítse a vízgyűjtő és a parti zóna tervezését, ennek munkáját pedig egy semleges titkárság, egy adatrögzítő ügynökség és egy felügyelő testület támogatja (Penning-Rowsell és tsai, 1998). A Lagúnával és a vízgyűjtővel kapcsolatos ügyekbe a helyi- és a regionális szervezeteket teljesen be kell vonni ugyanúgy, mint a központi kormányzati hatóságokat. Meg kell bizonyosodni arról, hogy egyik szervezet sem marad ki a megállapodás kötés ill. a pénzügyi és műszaki tervezés folyamatából. Előre vezető taktikai út: Velencén belül néhány árvízi probléma megoldása A fent vázolt stratégiai folyamatnak meg kell céloznia, ill. meg kell kezdenie megoldani Velence alapvető problémáinak okát, nem pedig a tüneteit. A folyamat politikai okokból elhúzódó lesz, és nem feltétlenül sikeres. Lehetséges, hogy a konszenzus nem jön létre, vagy éppen szabotálják: jelentős tőkék forognak kockán (Penning-Rowsell, 1997a ; Winchester, 1992) és a megegyezés a mobil kapuk építésére anyagi kérdés. Ez a bizonytalanság és a hosszú idő, amelyet a stratégiai folyamat igénybe vesz, azt sugallja, hogy valami szerényebb, praktikusabb megoldást kell jelenleg választani, hogy fokozzák Velence és a Lagúna egyéb lakott területeinek rugalmasságát az előttük álló károkkal szemben (Handmer és Dovers, 1996). Az árvíz problémájával kapcsolatban, mások tapasztalatai alapján (Penning-Rowsell és Smith, 1987) úgy tűnik, hogy a kis léptékű helyi árvízvédelmi munkák, és az önerős árvízvédelem jelentősen csökkentheti a károkat és a vele járó kellemetlenségek nagyságát, amelyektől Velence folyamatosan szenved. Ennek felkutatására a Middlesex Egyetem munkatársai az önerős árvízvédekezés nagyságát és lehetőségét mérték fel. Mintaterületnek a Dorsoduro-t választották ki, mivel az áradás a széles és mély Canale della Giudecca-bó\ igen jelentős, és ennek a területnek szélesebb skálán mozog a vízjátéka, mint a legtöbb sistieri-nek. Ez szintén egy viszonylag lefolyástalan terület, és így sokkal szélesebb tartományú az egyéni árvízi beavatkozások lehetősége, mint máshol. A Dorsoduro sestiere Velence 1171 óta hat kerületből áll. Legismertebb kerület (sestiere) a San Marco ahol a Szent Márk tér és székesegyház valamint a Dózse palota található. Ettől nyugatra van a Castello sestiere, ahol a legnagyobb területet azArsenale foglalja el. Az Arsenale dokkjaiban készültek azok a három sor evezős hajók (trireme), amelyek Velence tengeri uralmát biztosították évszázadokon keresztül. A törökökkel vívott lepantói csata előtt a feljegyzések szerint naponta egy új, teljesen felszerelt hajót adtak át a flottának, ami csak magas fokú sorozatgyártással mehetett végbe. Ha a Szent Márk térről nyugati irányba indulunk el az Accademia hídon keresztül jutunk el a Dorsoduro kerületbe. Azok a területek, amelyeket az árvíz leggyakrabban önt el, ha az árvíz magassága 1,00 m ATF vagy a fölötti ezeket a teriileteket védik potenciálisan a kapuk - túlnyomórészt a Fondamente delle Zatterre mentén, mélyedésekben helyezkednek el. A tulajdonviszonyok 1995-ben végzett elemzése ezen a területen azt mutatta, hogy a legtöbb háztulajdonos jelenleg kevés óvintézkedést tesz az árvíz ellen. Az árvíz az épületen belül nem gyakori (átlagosan esetleg 2 alkalommal 10 év alatt), és az átlagos vízmélység az épületekben ritkán haladja meg a 10 cm-t.