Hidrológiai Közlöny 1999 (79. évfolyam)

3. szám - Nagy László: Velence veszélyben

140 HIDROLÓGIAI K.ÓZLÖNY 1999. 79. ÉVF. 2. SZ. A súlyos árvizek számának növekedését szintén befolyásolja a terepszint általános süllyedése. Velence gyengén konszolidált delta üledékre épült, ennek következtében 1900 - 1970 között a terepszint süllyedése körülbelül 3-4 cm-t tett ki. A város vízellátását a delta üledék alatti vízadó rétegből oldották meg. Az eleinte pozitív kutak a vízhasználók mennyiségi igényének növekedésével negatívvá váltak, szivattyúzásra került sor. A víznyerés ezen formája a Sí le aquaduct 1975. évi megépítésével megszűnt, de addigra a vízadó réteg konszolidációs folyamata beindult. Ezen réteg összenyomódását 1900 - 1975 között 12 cm-esre becsülik (Scotti, 1993). Figyelembe véve az olasz tengerparton mindenhol tapasztalt 7-8 cm-es tengervízszint emelkedést a város relatív magasságvesztése a fent említett 70 év alatt 23 cm-re tehető. Ezt az értéket összehasonlítva más tengerparti városokra meghatározott értékkel, megállapítható, hogy nem magas (Nicholls, 1995), de Velence értékessége miatt különleges elbírálást igényel. Bár a városban nem egyenletes az épületek mozgása, figyelembe kell venni azt is, hogy az épületek süllyedésének mekkora hányada származik például az elégtelen cölöp-alapozásból. Azokon a helyeken ugyanis, ahol az egymás melletti épületek süllyedése eltérő, ott valószínűleg nem a terepszint süllyedése okozta a jelenséget. Az előző hetven évre becsült 23 centiméteres süllyedés soknak tűnik. A város csaknem 1400 éves, ami húsz 70 éves ciklust ad. Bár a terhelések a korábbi évszázadokban valószínűleg nem voltak akkorák, mint jelenleg, de ha ez igaz, akkor gyorsuló folyamatot prognosztizál, ami még a későbbiekben gyakran visszatérő tenger-árvízszint növekedésnél is nagyobb probléma. Talán jobb megközelítése volna a süllyedések prognosztizálásának, ha a becsült értékeket összevetnék az épületek szerkezeténél mérhető értékekkel. A fa cölöpöket és a cölöpökre kerülő isztriai követ a korabeli mesterek mindenképpen úgy helyezték el, hogy a fában ne induljon meg korhadás: folyamatosan víz alatt legyen. Vagyis a korabeli építő mesterek jobban féltek az apály okozta korhadástól, mint a tengerártól, a dagálytól. Ez determinálja a fejgerenda alsó síkját. A fejgerenda vastagsága adott, mérhető, ma is annyi, mint építése idején. A fejgerenda felső éle, amire a szerkezet kerül, amire a falak támaszkodnak, jól mérhető, ezen a magasságon alapulnak a süllyedésre vonatkozó előrebecslések De mit mutatnak a számok, ha figyelembe vesszük a fejgerenda szerkezeti magasságát, az egyes épületek korát, és azt hasonlítjuk a jelenlegi magassághoz, a fejgerenda alsó éléhez

9 Minden esetre, a süllyedési folyamat túlságosan hirtelennek, gyorsnak és ezek alapján gyorsulónak tűnik. A normális tengerár ingadozás 1 méteres, vagyis a magas tenger-vízszint fél méterrel van az átlagos tengervízszint felett (ATF). Ez az érték jelenleg a 23 cm-es növekedéssel kb. 0,7 méterre tehető, ami már elöntést okoz a Szent Márk téren. Az 1970-1979 közötti 10 évben az elöntés 1013-szor fordult elő (Messina). A városnak több mint 60 %-a kerül elöntés alá az 1,50 m ATF-nél. Ekkora, vagy ennél nagyobb árvíz 1951, 1966, 1979 és 1981ben fordult elő, ami az évszázad második felében kevesebb, mint 15 éves átlagos visszatérési valószínűség. A legutolsó nagyvíz, az 1997 januári ár szintje 1,34 m ATF volt, ami a tizenhatodik legnagyobb víz a húszadik században (The Venice in Peril Fund - Velence veszélyben alapítvány, 1997). A legborúlátóbb előrejelzés Velence területére tízévente 5-6 cm-es relatív tengerszint emelkedést jósol a következő kb. 50 évre (Penning-Rowsell, 1997). További veszély az Adriai tenger északi részén folytatott szénhidrogén kitermelés, amely további terepszint süllyedést okoz (Collegio Ingegneri della Provincia Venezia, 1996). A jelenlegi legjobb előrejelzést az EPCC adja globális modell alapján, az Adria északi részére 2050-ig az átlagos tengerszint emelkedésre 20 cm-t jósol 8-38 cm-es határok között. 100 éves előretartással a várható átlagos tengervízszint emelkedés 49 cm-ben adható meg (20-86 cm-es határok között) (Douglas, 1991; Wigley és Raper, 1992; Warrick és tsai, 1996; Nicholls és Leatherman, 1996). Ha a tenger átlagos szintje 30 cm-t emelkedik, a Szent Márk tér évente 360 alkalommal kerül elöntésre (Bandarin, 1994). Ennek bekövetkezését 2050 és 2075 közé teszik. Az 1966-os árvíz ezerévesre becsült visszatérési ideje (ami 1,94 m ATF-nek felelt meg) erre az időre 25 éves visszatérési valószínűségre csökken (Scotti, 1993). Velencének nemcsak az árvízzel van problémája. A házak és paloták alapozásának hagyományos szerkezete az, hogy pilléreken állnak. A pillérek fejgerendája az átlagos vízmagasság környékén kemény isztriai márvány, ami hagyományosan nedvességálló. Magasabb vízszintnél a márványon álló puhább és porózusabb téglákat a magas sótartalmú víz megtámadhatja és erodálhatja. A víz kapilláris úton felemelkedve a földszinti szobák falait folyamatosan nedvesen tartja. A város az 550 km

2 területű jelentősen szennyezett (Bernstein és Cecconi, 1996) Lagúnán helyezkedik el. A Velence történelmi házai un. „fekete kutak" fölé épültek, amik befogadták az elfolyó szennyvizeket. Bár Velence ingatlanjainak tizen-egynéhány százaléka rendelkezik zárt szennyvízgyűjtő tartályokkal, a város központjának és a Lagúna többi településének nincs modem szennyvízgyűjtő rendszere és kezelő telepe. A század elejétől a Lagúna szerves anyag tartalma megháromszorozódott és több mint 4000 t az oldott szilárd anyag, amit évente a város történelmi magja elhelyez a csatornákban és ezáltal a Lagúnában (Comune di Venezia, 1994) Több mint 6000 t a víz kémiai oxigénigénye, 2500 t a biológiai oxigénigénye. A Lagúnába kerülő nitrogén mennyisége meghaladja a 7000 tonnát, a foszfát pedig az 1000 tonnát. A szennyezés a nyári hónapokban éri el a maximumot, amikor az évi 12,8 millió turistának a nagy része oda látogat (Runca és tsai, 1996). Súlyos eutrofizációs folyamatot eredményez mind az emberi szennyezés, mind a vízgyűjtőből felszíni lefolyással a Lagúna vizébe kerülő tápanyag. A szennyezés eredetére 40:60 arányú városi-mezőgazdasági arány vált ismertté (Bernstein és Cecconi, 1996). Néhány évvel korábban széles körben nőttek bizonyos nitrát faló alga fajok, (becsült mennyiségük meghaladta az egymillió tonnát, egyes területeken mennyiségük a 25 kg/m

2-nél nagyobb volt), amelyek elpusztulásukkor a kéndioxid szintet a veszélyes szint felé emelték. (Scotti, 1993; Runca és tsai, 1996).