Hidrológiai Közlöny 1999 (79. évfolyam)
2. szám - V. Nagy Imre–Kofi Asante-Duah: Veszélyeshulladékok nemzetközi kereskedelme és annak hazai vonatkozásai
116 HIDROLÓGIAI K . ÓZLÖNY 1999. 79. ÉVF. 2. SZ. veszélyes és egyéb hulladékokra vonatkozó javak, továbbá kezelés definíciói a GATT-ban nem teljesen egyértelműek, és az elfogadott programok elsősorban az újrafelhasználásra, telepek rehabilitációjára vonatkoznak. Jelenleg a veszélyes hulladékok exportjának tiltására irányuló törekvés lényegében nem jelent érzékelhető korlátot, mivel ma a Baseli Egyezmény is megengedi az aláíró országok közötti exportot, és lehetővé teszi az egyezményen kívüli országok forgalmát az újrahasznosítható anyagok esetében. Valójában a Baseli Egyezmény egy sor korlátot próbál ugyan életbe léptetni a környezet védelmében, de a megfelelő nemzeti megegyezések még hátra vannak. 3.3. A fejlődő országok ellenőrzési előírásai A fejlődő országok jelentős része nincs meggyőződve arról, hogy a Baseli Egyezmény elegendő biztosítékot jelenthet területeik környezeti védelmére, ezért további ellenőrzési rendszereket próbálnak kidolgozni a veszélyes hulladékok határforgalmára. Korábban pl. az Afrikai Egységszervezet (OAU) Etiópiában tartott tanácskozásán (1988) elfogadott egy olyan határozatot, amely tiltja bármely hulladék importálását az ipari országokból. Ezt követte a nyugat-afrikai országok határozata (ECOWAS, Lomo, 1988), amely felkéri a résztvevő országokat a szigorú nemzeti tilalmak bevezetésére. Az 1991-ben elfogadott Bamakói Konvenció a Baseli Egyezményben foglaltaknál is szigorúbb rendszabályokat kívánt bevezetni. Latin Amerikában hasonló nemzetközi hulladékforgalmi korlátozásokat kezdeményeztek. így Panamában (1992) lényegében a Bamakói Konvenciónak megfelelő határozatokat hoztak, amelyek kitérnek az import, szállítás, óceáni elhelyezés és elégetés körülményeire is. Ugyanakkor a határozat bizonyos - még mindig egyeztetés alatt lévő - körülmények esetén megengedi egyes hulladékok típusok importálását. Az általános tilalom mellett tehát itt is van egy kiskapu, amelyet a kellően felkészült kereskedők kihasználhatnak. 3.4. Ujabb nemzetközi kezdeményezések A Baseli Egyezmény 1992 májusában lépett hatályba, meglehetősen lassú ratifikálási folyamatot követően, amelyben sajnálatosan a főbb hulladéktermelő országok (USA Kanada, stb.) eddig még fenntartásokat hangoztattak. Jóllehet a Baseli Egyezményt aláíró országok Piriapolisban (1992), majd Genovában (1994) újabb korlátozó határozatokat fogadtak el, végül is odáig jutottak el, hogy javasolják az OECD-országokból való szállítási tiltást 1998-tól kezdődően az egyidejűleg kiadott útmutatóban előírtaknak megfelelően, akkor, ha a résztvevő országok háromnegyede ratifikálja az egyezményt. Mivel ez még nem történt meg, a kérdés nyitott, és további halasztások lehetségesek. 3. 5. A globális megoldás lehetőségei A veszélyes hulladékok forgalmának törvényi ellenőrzésére vonatkozó nemzetközi lehetőségek tehát eléggé korlátozottak. így az első, második, majd harmadik Baseli Konferencia előirányozta hogy, - a résztvevő országok szigorú, nemzeti előírásokat léptetnek életbe, és szankcionálják az illegális forgalmat, - kiépítik a határonkénti és országon belüli ellenőrző rendszereket, A jelenlegi tapasztalatok azonban a "bölcsőtől a sírig" elv érvényesítésének jelentős hiányosságaira utalnak. Nincs egységes megállapodás a hulladékok minősítését és az újrahasznosítható anyagokat illetően. A hulladékok bizonyos típusait ma is újra felhasználhatónak minősítik, mivel ez lényegesen gazdaságosabb, mint az elhelyezés, lerakás, vagy közömbösítés. Nyitott kérdés maradt az illegális hulladék forgalom. Itt az Interpol és a nemzetközi társadalmi társadalmi szervezetek fokozottabb tevékenységére lenne szükség. így pl. az ázsiai és csendes óceáni országok (ESCAP) újabb rendszabályokat lépettek életbe az illegális hulladékforgalom korlátozására. Célszerű lenne továbbá ha a Londoni Lerakási Konvenciót aláíró országok is szigorítanák a tengerekbe, óceánokba való elsüllyesztés ellenőrzési rendszerét. Sajnálatosan a vonatkozó döntések háttere legtöbbször anyagi, pénzügyi természetű, és nincs globális értékelési rendszer a környezeti, gazdasági, életminőségi, kockázati, viszonyokat illetően. 4. Nemzetközi megegyezés lehetősége a szociálisangazdaságilag egyenlőtlen partnerek között A lehetőség ma még eléggé korlátozott. A fejlődő országok bizonyos gazdasági előnyökhöz jutnak saját környezeti viszonyaik révén, bár egyre többen ismerik fel, hogy ez saját életminőségük megőrzése, javítása, a globális környezeti egyensúly biztosítása érdekében is fontos lenne. Ténykérdés, hogy a fejlett és fejlődő országok egyenlőtlen partnerek a globális környezeti degradációt tekintetében, és az utóbbiak meglehetősen pesszimisták a fejlett országok környezetvédelmi törekvéseit, stratégiáját illetően. Elvileg mindenki egyetért abban, hogy a környezetvédelmi költségek sokkal kisebbek a károsodott környezet rehabilitálásának költségeinél. így a fejlődő országok jogosan vetik fel, hogy nekik kell hosszabb távon viselniük ezeket a költségeket, és a fejlett országok erkölcsi kötelessége lenne fokozottabban, anyagilag hozzájárulni a már eddig előidézett környezeti károk felszámolásához 4.1. A "egyenlőtlen" partnerek "egyenlő" együttműködése Hazánk esedékes csatlakozása az Európai Unióhoz környezeti vonatkozásban is felveti ezt, mivel itt nemzeti és nemzetközi együttműködésre lenne szükség. így nem elegendő, hogy a fejlett országok erőfeszítéseket tesznek környezetük megóvására, hanem olyan programokra volna szükség, amelyek a fejlődő országok igényeit is figyelembe veszik és célkitűzésnek tekintik a világ környezeti biztonságának, és a fenntartható fejlődés feltételeinek biztosítását. Jelenleg a környezetre vonatkozó nemzetközi előírások törvényi bevezetésének gyakorlata nem veszi kellőképpen figyelembe a szociális tényezőket, az egyes országok különböző gazdasági helyzetét, jóllehet a nemzetközi közvélemény a közös felelőséget hangsúlyozza. Ennek megfelelően szükség lenne az ú.n. "dept-for-nature swaps" elvének általános elfogadására amely lehetővé tenné a természeti erőforrások megőrzését (pl. az esőerdők megóvását, az ökológiailag érzékeny készletek védelmét stb.), és elvemé a tisztán gazdasági szempontú hulladékexportot. Az 1970-es éveket követően ugyanis jelentős eltérések alakultak ki Nyugat- és Kelet-Európa környezetpolitikája közt, mivel az utóbbiakban nem fektettek kellő hangsúlyt a környezetvédelemre, és lényegében lehetővé tették veszélyes hulladékok importját. Sze-
