Hidrológiai Közlöny 1998 (78. évfolyam)

3. szám - Mosonyi Emil: A vízerő hasznosítása és a környezet védelme

190 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1998. 78. ÉVF. 4. SZ. törekedtek, s csak miután ezek elfogytak, vagy csak a kevésbé gazdaságosak maradtak kihasználatlanul, tértek át a fosszilis és nukleáris villamos energia termelésére. Norvégia szinte teljes villamos energia termelését pl. vízerőművek szolgáltatják. Kanadában és más országokban, s jelenleg számos fejlődő országban is a vízerő hasznosítása van még mindig előtérben, s a szomszédos Ausztriában, amely a nukleáris villamos energia termelését teljesen elvetette, a villamos energia 70 %—át vízerőművek termelik. Tehát, minden ellenkező véleménnyel szemben hangsúlyozom, hogy ezzel nem nyugati, sőt fejlődő országok társadalmának véleményét képviselem, amikor a vízerőhasznosítást "környezetvédelmi és gazdaságossági szempontból" pozitívnak, tehát környezetkímélőnek minősítem. Természetesen, igaza van Láng István akadémikusnak akkor, ha ő a vízerőhasznosítás fogalmától eltérve, egyes individuális vízerőművekről kíván véleményt alkotni. Engedjék meg, hogy egy példával éljek. Nyilvánvaló, hogy az automobilizmus közlekedésbarát intézmény. Valószínűleg, ezt senki sem tagadja. De ez nem jelenti azt, hogy egy individuális autó is feltétlenül környezetbarát. Ha ugyanis az autóm gyártási hiba folytán elakad valahol egy forgalmas út közepén, akkor ez semmi esetre sem közlekedésbarát. Ezért, ha én új autót vásárolok, nem nyugtat meg engem az, hogy az automobilizmus közlekedésbarát, és így nem veszem meg az autót vaktában, vizsgálat nélkül, hanem megvizsgálom, hogy az általam választott autó valóban közlekedésbarát, tehát jók-e a lámpái, megbízható-e a fékje, stb. Ezt az álláspontot a vízerőhasznosítás tekintetében is természetesen elfogadom, mert abból, hogy a vízerőhasznosításról általában feltétlenül pozitív véleményem van, még nem következik automatikusan az, hogy egy tervezett, vagy üzemben lévő vízerőmű feltétlenül környezetbarát és gazdaságos. A fentiekből következik, hogy Láng István profeszszorral - és másokkal is - egyetérthetünk abban, hogy minden tervezett vízerőművel kapcsolatban el kell végezni a szükséges hatásvizsgálatokat, és ezek alapján kell megállapítani, hogy az az egyedi létesítmény bevihető-e a vízerőhasznosítás kedvezőnek ítélt családjába. E témához szeretném idézni a Közlekedési-, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumnak, az OVF-nek és a VITUKI-nak a közreműködésével szerkesztett "A magyar vízgazdálkodás az ezredfordulón" c kiadványának 29. oldalán a vízerőhasznosításról írt sorokat, amelyek a nemzetközi megítéléssel teljes összhangban vannak. "Külföldön a vízi energia hasznosítása már régóta előtérben van, mert a környezetet nem szennyezi, tiszta és megújuló energiaforrás, amelyet bánya- és szállítási költség nem terhel, tehát olcsó is". Egyes, környezetkímélőnek nem tekinthető vízerőművek A környezetkímélőnek nem tekinthető vízerőművek száma világviszonylatban nagyon kicsiny, éspedig két okból. a.) A már legrégebben épült vízerőműveket is vízimérnökök - illetve, számos országban ú. n. kultúrmérnökök - tervezték, aki a tervezés során figyelembe vették az erőmű üzemének a talajvízháztartásra, az erdészetre, a földművelésre, az árvízvédelemre és a mezőgazdaságra gyakorolt hatását. E tekintetben ezek a mérnökök már környezetvédők voltak, még mielőtt a "környezetvédő" szót feltalálták. Természetesen, ezeknek a műveknek egy része nem elégíti ki a környezetvédelem mai fokozottabb és jogosult igényeit, de a legtöbbje ezeknek a régi vízerőműveknek azért még mindig a "fenntartható fejlődés" körébe tartozónak tekinthető. b.) Azok a régen épült vízerőművek, amelyek a mai felfogásunk szerint nem környezetkímélők, sőt, egyes esetekben határozottan károsaknak bizonyultak a környezet számára, az utóbbi 50 év tapasztalatai és technikai újításai alapján kijavíthatok, illetve modernizálhatok, olyannyira, hogy a mai követelményeknek megfelelnek. Számos olyan esetről tudok, ahol utólagosan sikerült a környezetre káros vízerőművet környezetkímélő művé átalakítani a következő módon: - Kiegészítő, illetőleg ú. n. járulékos létesítményekkel. (Tápláló és vízvezető csatornákkal, zsilipekkel, víznyelő kutakkal, szivattyúzással, résfalakkal és más vízzáró létesítményekkel, stb.) - Megváltoztatott üzemvitellel. - Megfigyelő (monitoring) rendszerekkel. Láng István professzor azon észrevételét nem értem, amikor arra hivatkozik, hogy a Bős-Nagymaros vízlépcső-rendszer alsó vízlépcsője azért kritikus, mert Budapest fekszik alatta, és nem Pozsony. Ezt nem értem, azért, mert a világon számos kisesésű folyón a vízerőműveknek olyan nagy számú sorozata épült (pl. Ohio, Rajna, Rhone, a német és osztrák Duna), hogy e folyószakaszok mentén települt kisebb-nagyobb városok mindegyike alatt és fölött is van egy vízerőmű. Sehol sem hallottam olyan vitáról, hogy előnyben vagy hátrányban volna egyik a másikkal szemben. (Vagy talán Láng professzor a valamiféle, a köztudatba bevetett "katasztrófára" gondol, ami a fizika és a hidromechanika alaptörvényei alapján e kisesésű létesítmények meghibásodása nyomán bizonyíthatóan nem következhet be? Ha mégis valami kétely volna, készségesen rendelkezésre állok egy "képzelt" katasztrófa kérdéséről részletes megbeszélést folytatni, hogy kiűzzük ezt a boszorkányt a közvélemény lelkivilágából: "De strigis quae non sunt, nulla quaestio fiat"). Láng professzornak igaza van, amikor felhivja a figyelmet arra, hogy a vízerőműveknek igen sokféle típusa van, tehát tárgyalásunkat le kell szűkíteni annak a vízerőmű csoportnak a vizsgálatára, amelyhez a BősNagymaros vízlépcső-rendszer művei tartoznak. Ezek a síkvidéki, kisesésű, lényegében átáramlásos (tehát nem tározós) vízerőművek. A tározó fogalmát viszonylagosan kell használnunk, mert különben alapvető nagyságrendi félreértések származnak. Egy duzzasztással létrehozott medence tározó képességének jellegét nem a benn összegyűjthető víztömeg köbméterekben kifejezett mértéke, hanem ennek a folyó vízhozamához viszonyított aránya fejezi ki. Ha egy kicsiny erecskén, ami csak