Hidrológiai Közlöny 1998 (78. évfolyam)

3. szám - Levelek

188 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1998. 78. ÉVF. 4. SZ. Levelek Tisztelt Főszerkesztő Úr! Nem kis meglepetéssel, majd második nekiindulásra nem kis bosszúsággal olvastam a Hidrológiai Közlöny 1997. november-decemberi számában Kozák Miklós-. " Fehér en-feke tén: Hága és a vízlépcső" c. cikkét. Nem kívánok most a cikk - és az abban gyakran hivatkozott Fehér Könyv - stílusával és stílusában vitatkozni. Mint tudjuk, a stílus maga az ember. A zöld mozgalmakat és azok prominenseit a valóságtól való elrugaszkodással vádoló tudás szerző citátumai közül azonban legalább kettővel nincs valami rendben. Vargha Jánosnak tulajdonít egy kijelentést - "A C-variáns csak papírtigris" amelynek azonban a Fehér Könyvben nem volt képes megjelölni a forrását. Egy rekesz sört ajánlok annak, aki bemutatja azt a sajtóterméket, amelyben maga Vargha János így nyilatkozott. (Az természetesen nem bizonyíték, hogy más említi, hogy szerinte Vargha így nyilatkozott, tehát pl. akár a Kozák Miklóstól, vagy bárki mástól származó inteijú). A másik idézetben csekélységemet említi. Eszerint: "A jó nevű HVG is vezérszerepet vállalt a vízlépcső ellenességben, amikor Szabó G. (1992) ezt írta: ...A C-variáns építése nem más, mint néhány munkagép által keltett csatazaj" [F.K. 9-18 old.]" Csakhogy, az inkriminált 1992. évi 1. szám nem tartalmaz ilyen mondatot. Ez általában is kételyeket ébreszt a tudós szerző forráskezelésének megbízhatóságával szemben, vagyis a vagdalkozásnak nemcsak a zöldmozgalmi oldalról kellene véget vetni. Az idézet - már, mint a valódi - egyébként így jelent meg a HVG-ben: "A szlovák kivitelezők ezt követően karácsony előtt látványos - de viszonylag olcsón kivitelezhető - munkákba kezdtek, amelyek legalább annyira, ha nem jobban, szolgálják a magyar kormányra való nyomásgyakorlást, mint a majdani üzembe helyezéshez szükséges előmunkálatokat. A néhány munkagép által keltett csatazaj azonban csak ideig-óráig nyomhatja el a pénzhiány miatt remélhetően bekövetkező csendet. Feltehetően ebben bízik a magyar kormányfő is ... Ha azonban a szlovák politikusok tovább feszítik a húrt, a magyar kormánynak aligha lesz más választása, mint az egyoldalú szerződésbontás." Nem tehetek róla, hogy Kozák Miklós is másban reménykedett. Elismerem, hogy az ő vágyai teljesültek. Vele szemben én nem örülök neki. Tisztelettel: Szabó Gábor (1113. Budapest) Tisztelt Hidrológiai Közlöny! A magyar részre kedvezőtlen hágai ítélet után ismét az érdeklődés középpontjába került a Bős-Nagymaros vízlépcsőrendszer ügye. Mivel hosszú évek óta ebben a vitában nagyon sok vélemény, nyilatkozat, cikk jelent meg, nem célom még egy újabb magyarázó cikket írni, csupán a két szélső alap-esetet foglalom össze röviden: 1. Ha a vízlépcső-rendszer 1977. évi szerződés szerint ránk tartozó létesítményeit teljes egészében megépítjük, akkor az egész rendszer már évek óta segítené a hajózást, az árvízvédelmet, a Szigetköz vízellátását, és jelentős elektromos energiát - évi 1,8 milliárd kWh-t - is adna részünkre. A dunakiliti műtárgy - amelynek terv szerinti eredeti feladata: a Duna vízhozamának elosztása a régi Duna főmederbe, a Mosoni-Dunaágba, a szigetközi holtágakba és csatornákba, valamint a bősi felvízcsatornába - így az egész rendszer legalapvetőbb és legfontosabb irányító "csap"-ja lett volna. Ha üzemeltetés közben azt tapasztaltuk volna, hogy valamilyen jelentősebb károsodás lép fel, s azt csak az eredeti üzemeltetési mód megváltoztatásával lehet kiküszöbölni, akkor változtathattunk volna rajta. Pl. Dunakilitinél több vizet engedünk le a régi főmederbe. Kisebb mértékben duzzasztunk ott, és a nagymarosi műtárgynál is. Kevesebb vizet hagyunk a tározóban. Sőt, ha - ad abszurdum - a Dunakör által rendkívüli mértékben, eltúlzottan előre jelzett károsodásnak akárcsak egy része mutatkozott volna, egyoldalúan mindkét fő műtárgy összes zsiliptábláját teljesen felhúzva, az egész rendszert szinte teljesen kiiktathattuk volna, mintha ott sem lenne, ezzel szinte visszaállítva az építések előtti állapotot. Ez módunkban állott volna, hiszen a mértékadó, mindent eldöntő fő műtárgy magyar területen és kezelésében lett volna. Ha ez után fordul a szlovák fél Hágához a szerződés be nem tartása miatt, eredményes magyar védekezés lett volna a ténylegesen fellépő környezetvédelmi károsodások kezdetének bemutatása. A Dunakör által csak feltételezett, de nem bizonyított és nem is bizonyítható "hatalmas" károkozást viszont Hágában sem ismerték el. Mivel eddig ebben az ügyben közel 400 milliárd forintot fecséreltünk el, ennél jóval kisebb összegből is meg lehetett volna építeni a maga idejében mindent! 2. Az 1977. évi szerződést egyoldalúan felmondtuk. A dunakiliti műtárgyunk kellő időben való üzembe helyezésének elmulasztásával nem akadályoztuk meg, hogy a szlovák fél a C-változatot megépítse, hanem tétlenül néztük, hogyan terelik el a Duna vizét Dunacsúnynál a pót-üzemvízcsatornába, s ezzel az egész rendszer kulcsát, a vízelosztó csapot átengedtük. Ezzel egészen kiszolgáltatottá váltunk, sőt, nagy mértékben rontottuk a magyar-szlovák kapcsolatot, és az ott élő magyarok helyzetét. Nagymarosnál a hatalmas költséggel létesített körtöltést és a műtárgy szikla-fenékig kiemelt alapgödrét eltűntettük, mielőtt az 1977. évi államközi szerződés érvényét visszaállító hágai döntés megszületett. Az eddig elvesztett százmilliárdokon túl sem tudjuk, mennyit emészt fel még az ügy megnyugtató rendezése. Ki tájékoztatja majd erről a tényeknek megfelelően a sokszor és sokban félrevezetett közvéleményt? A lap olvasóit üdvözölve: Dr. Lipták Ferenc vízépítő mérnök A főszerkesztő nem kíván megjegyzést fűzni e két olvasói levélhez.