Hidrológiai Közlöny 1998 (78. évfolyam)

3. szám - Nekrológ

187 Nekrológ Barna Aladárl 1923-1998 A Magyar Hidrológiai Társaság 1997. november 25-i közgyűlésén a Szeniorok Tanácsa elnökeként még Ő bú­csúztatta a legutóbbi évben elhunyt tagtársainkat. Senki sem gondolta, hogy rövidesen számára is búcsúztatót kell írnunk. Barna Aladár 1923. július 2-án született Budapes­ten. Szülei értelmiségiek voltak, Középiskoláit a Buda­pesti Református Gimnáziumban végezte el, majd a Bu­dapesti Műszaki Egyetemen 1950-ben szerzett mérnöki oklevelet. 1960-ban elvégezte az egyetem gazdasági­mérnöki tanfolyamát is. A háború végén, 1944. decem­ber 8-án az egyetemmel Németországba települt, ahon­nan az igazoló bizottság igazolásával 1945. augusztus 18-án tért haza. Szigorló mérnökként 1947. július 7-én kezdett dolgozni a Dunai Állami Kotró Vállalat folyam­szabályozási és kivitelezési munkáiban. Rövidesen az Országos Vízgazdálkodási Hivatalhoz helyezték, ahol terv-előadóként működött, majd a Budapesti Vízgazdál­kodási Körzetnél folytatott kultúrmérnöki kivitelezési te­vékenységeket. Innen került át a Mezőgazdasági Vízügyi Tervező Irodához, illetve a jogutód Vízügyi Tervező Vál­lalathoz. Itt regionális vízgazdálkodási és kiviteli terve­ket készített, mint pl. az Országos Vízgazdálkodási Ke­retterv I. változatát, a láphasznosítás, vagy a Zagyva és a Mura árvíz-mentesítési terveit. Folyóiratunk egykori szerzője, "Refúznyiki" rovatunk levelezője, a Bős-Nagymaros vízlépcsőrendszer és a Szi­getköz ügyének fáradhatatlan munkálója, Kató Pál gyé­mántdiplomás erdőmérnök, építész 1998. április 20-án Győrött elhunyt. 1904. június 26-án Tótmegyeren született, 1929-ben szerzett Sopronban erdó'mérnöki oklevelet. Ezt 1935­ben az akkori Csehszlovákia területén is érvényes építé­szi diplomával egészítette ki Pozsonyban. Mezőgazdasá­gi építészettel, később Kárpátalján út-, vasút-, szállító­és kötélpályák tervezésével, kivitelezésével, üzemfelü­gyeletével foglalkozott. 1945. után a Győri Erdőgazda­ságnál, utóbb a Győri Tervező Vállalat műszaki osztály­vezetőjeként dolgozott. 75 éves koráig folytatott tervezői tevékenységet. A Bős-Nagymaros vízlépcsőrendszer vi­tái során a megyei és országos sajtóban a mű megépítése és a szigetközi vízpótlás megoldása mellett állt ki cikke­iben. A Soproni Erdészeti Egyetem 1989-ben gyémánt­oklevelet adományozott számára. 1958. szeptember 16-án helyezték át az Országos Vízügyi Hivatalhoz, onnan 1960. április l-jén az Orszá­gos Tervhivatalhoz, ahol a Mezőgazdasági és Élelmezé­si Főosztályon a vízgazdálkodási ág tervezéseit irányí­totta. 1974 július l-jén nevezték ki tervhivatali taná­csossá, s 1983-ban vonult nyugalomba. Munkásságával kiérdemelte a Munka Érdemrendet, és a Vízgazdálkodás kétszeres kiváló dolgozója címet. Az 1954. és 1956. évi dunai árvízvédekezések után megkapta az Árvízvédelmi Emlékérmet. Hivatali munkája mellett óraadói minőségben rend­szeresen oktatott a Budapesti Műszaki Egyetem nappali, szakmérnöki, és mérnök-továbbképző tagozatain Tudo­mányos és szakértői munkát végzett a Műszaki Egyete­men, s az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságnál. Három fiát nevelte mérnöki pályára. Társaságunk Pro A qua kitüntetéssel 1978-ban, tisz­teleti tagsággal 1989-ben jutalmazta egyesületi és szak­mai tevékenységét. 1987-ben választották meg a Szenio­rok Tanácsa elnökévé. Fáradhatatlan és figyelmes munkásságával kivívta mindannyiunk elismerését. Szakmailag igen tartalmas és sokoldalú, emberileg példamutató életútját zárta le halála Budapesten 1998. január 11-én. Dr. v. B art ha István Búcsúztassuk lapunk 1990. évi 6. számában megje­lent "A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer ökológiájá­nak néhány fontos kérdése" c. tanulmányát záró, saját szavaival: "A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer megépítését a hajózás, az árvízvédelem és az energia-fejlesztés igényei indokolják, s ezért a természet rendjébe is kénytelenek vagyunk beavatkozni. Beavatkozásunk következményeit azonban ismeijük, s ezek kárait el tudjuk hárítani. Az é­pítés ellenzőinek számos érve mondvacsinált és alapta­lan. Sem ökológiai, sem pedig gazdasági megokolással nem támasztható alá az építés abbahagyásának szándé­ka. Még ma is az volna a legelőnyösebb, ha az építke­zést az eredeti tervek szerint befejeznék, és a mű az ere­deti elgondolásoknak megfelelően elláthatná jövőbeni feladatait". Hosszú életének utolsó pillanatáig tevékenykedett. Nyugodjék békében, céljai beteljesülésének reményében! Dr. Vágás István Kató Pál 1904-1998

Next

/
Oldalképek
Tartalom