Hidrológiai Közlöny 1998 (78. évfolyam)

1. szám - Zsuffa András: A művészet és a vízi létesítmények

/SUKI'A A.. A művészet es a vi/i létesitmenvek 15 szerkezet. A hidakról fénykép is készült a felépítmény elbontasa után. Ezeket a hidakat ugyanis magastetős, cserepfedesü házba "burkolták", megvédve a hídszerkezetet az időjárás viszontagságaitól. Az épülettől megszabadított szerkezet mai szemmel is lenyűgöző. Kár, hogy valamelyiket akár csak gyaloghídként nem tartották meg műemlékként. Ezek a hidak előképei voltak a hasonló, acélszerkezetű vonóvasas ivhidaknak is A maguk 40-45 m-es fesztávjukkal nemzetközileg is az élvonalhoz tartoztak Nézzük meg végül ennek a fejlődési láncnak utolsó szemei közül egy szintén magyar vonatkozásút. Nevezetesen, a gyulai várfürdő ülöfiirdöjének árnyékoló lefedésére gondolunk. Ez ugyan nem híd, mégis ragasztott faszerkezetével 21 méter széles medencét hidal át és véd napsütés, vagy eső ellen. (5. kép). 5. kép A gyulai várfürdő. Árnyékoló. (Zsuffa András, 1984.) Ez a rétegelt, vékony deszkadarabokból összeragasztott gerenda még gőzöléssel tetszés szerint hajlítható is. A II. világháború folyamán a német vegyipar olyan ragasztót hozott létre, hogy az elemek összeragasztása tökéletesen sikerült. így létre jött a teljes homogén együttdolgozás. Egy ilyen ragasztott gerenda töréspróbájánál a ragasztott felületek egyben maradnak, csak a fa törik el A korszerű statikai számítás pedig karcsú, tetszés szerinti ívelésű, könnyed, elegáns formálást tesz lehetővé. Ez óriási minőségi ugrás, mert az ácsszerkezetű kötések természetüknél fogva szilárdságtanilag nem méretezhetők. Az íves háromcsuklós ragasztott fa-keretek legyező szerűen terülnek a fürdő fólé. A fát tehát, mint tartószerkezetet még korántsem kell leírni. Új dolog még, hogy létezik olyan bevonat, amely a fa tűzvédelmét a többi szerkezet (vasbeton, acél) szintjére emeli A szerkezeti elemek nem ácskapcsolatúak, hanem fémszerkezetűek, fémcsavarok, fémalátétek, korrózióvédelemmel, sőt statikai szempontból is számíthatók, méretezhetők Térjünk most újabb témára. Nevezetesen egy további metszeten Verancsics elképzelése íves tégla, vagy kőboltozat, mely a szélső parti, pillérek fölé feszül Az így keletkező oldalnyomást vízszintes és függőleges huzalokból álló összehúzó, feszítő rendszer ellensúlyozza. Ezt a módszert az alkotó az építészetben számos helyen megfigyelhette. A karcsú, klasszikus oszlopokon a könnyed ivelésű boltozatbordák csak úgy nyugodhatnak, ha az oszlop fejezeteken vonóvas rendszer húzza össze ezeket, az ívek oldalnyomásának ellenében. (6. kép). 6. kép Verancsis-féle vonóvasas kő ivhid Térjünk azonban vissza a tégla- vagy kőboltozatos hidakhoz. (7., 8., 9. képek). Időben visszahaladva vágjunk kiindulási pontunk elé, és vizsgáljuk a boltozott kő- és tégla hidakat. Ezek a kőhidak már a rómaiak idejében egész Európában nagy számban készültek. Minden lényeges szerkezeti és szembetűnő formai változtatás nélkül még a XIX század közepén is sokat építettek belőlük. Jellegzetes zömök, erőteljes megjelenesük "időtlen", mert még a változó építészeti stílusok sem hagynak lényeges nyomot rajtuk. I I I I 7. kép A tarnaörsi Tarna-hid terve 8. kép A karcagi Zádor-hid Ezért kormeghatározásuk igen nehéz. Jó néhányat Nepomuki Szent János szobra emeli ki, helyi karaktert kölcsönözve a hídnak. Ez sem kormeghatározó azonban. Tájba illeszkedésük kifogástalan. Építésükhöz csak a kőműves mesterség szükséges Teherbíró-képességük is kitűnő Karbantartásuk könnyű, és nem költséges. Ott azonban baj van velük, ahol áradásra hajlamos víz fölé kerülnek, mert a víz folyását széles nagy pilléreik és viszonylag szűk nyílásaik akadályozzák Az így felduzzasztott víz áradása jobban szétterül Ez az oka annak, hogy értékes kőhidakat le kellett bontani Megjegyezzük, hogy ezeket a hidakat egyre tovább építették, a fejlődés vonalát kikerülve, majdnem napjainkig.