Hidrológiai Közlöny 1997 (77. évfolyam)

94 Különböző habitattípusokban előforduló szitakötő és vízipoloska fajok csoportosítása, előfordulási gyakoriságuk alapján Olajos Péter, Kiss Béla, Tóth Albert Kossuth Lajos Tudományegyetem Ökológiai Tanszéke, 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Bevezetés A szitakötőlárvák számára - a táplálékszerzés módjá­ból és a ragadozók elkerülésének szükségességéből faka­dóan - nagy jelentőségű a megfelelő álcázás, rejtőzkö­dés. Ennek elérésére többféle stratégiát használnak: van­nak aljzaton (itt: mederfenéken) élők (pl Libellula spp.), vannak az aljzatban élő, magukat abba beásó fajok (mint pl. a folyami szitakötők Gomphidae), és vannak a növényzeten, törmeléken élők (ilyen a fajok nagy több­sége). Egyetlen hínártípushoz való szoros kötődést eddig kizárólag azAeshna viridis (Eversmann, 1836) esetében figyeltek meg. a faj lárvája csak kolokánon él. A koloká­nost ugyanakkor más fajok lárvái is szívesen választják tartózkodási helyül, például az Anaciaeshna isosceles (Müller, 1767). Az aquatikus vízipoloskák egyes csoportjai ragadozó életmódot folytatnak. Néhány faj rejtőzködő, "lesből tá­madó" stratégiát alkalmaz, mint a Ranalra lineáris (Lin­né, 1758), és vannak jól úszó, zsákmányukat üldöző fa­jok, ilyen például a Naucoris cimicoides (Linné, 1758). A Corixidae család fajai - más vízipoloskáktól eltérően - mindenevőkre, ragadozókra, algafogyasztókra és detritofágokra oszthatók (Bakonyi 1978; Jansson és Scudder 1972, in Savage 1989). A fajok nagy része a növényzet, illetve a törmelék között él, néhány faj planktonikus életmódot (Micronecta spp.) folytat. Mindezek ismeretében arra voltunk kíváncsiak, hogy válogatnak-c a fajok a hínárállományok között? Ragasz­kodnak-e a szitakötőlárvák és a vízipoloskák egy adott hínártípushoz (habitathoz), és van-e hasonlóság a két ál­latcsoport habitatprcferenciája között? Előfordulási gya­koriságaik alapján vannak-c hasonló viselkedésű cso­portjaik? Anyag és módszer A kérdések megválaszolására az ország 34 víztcréből 148 mintát vettünk; mintavételi helyeink többsége se­kély, hínárnövényzetben gazdag síkvidéki állóvíz volt. Minden gyűjtőhelyen arra törekedtünk, hogy a víztérben fellelhető összes hínárállományból és formációból ve­gyünk mintákat. A gyűjtési időszak az 1994-es év teljes vegetáció periódusát felölelte. A gyűjtéshez kotróhálót használtunk. A vízből kiemelt hínártömegből vagy tör­melékből az állatokat csipesszel, kézzel válogattuk ki (e­gyelés), majd 70 % V/V -os etil-alkoholban tartósítot­tuk. A határozáshoz sztereomikroszkópot használtunk. A fajok meghatározása Soós (1963) és Jansson (1986), illetve Dreyer és Franké (1987) kulcsai alapján történt. Értékelő munkánk során olyan fajokkal dolgoztunk, a­melyek viszonylag gyakoriak, jól foghatók, így megfele­lő mennyiségű adat állt róluk rendelkezésünkre. A szita­kötő fajok vizsgálatánál csak a gyűjthetőségük időszaká­ból származó mintákat vettük figyelembe (Dévai Gy. 1976c). A tanulmányozhatóság és összehasonlíthatóság ked­véért a habitatokat csoportokba soroltuk. A habitat foga­lommal (vö. Dévai Gy. ct al. 1996) a vizsgált állat (szi­takötőlárva, vízipoloska) tartózkodási helyét jelöltük, va­gyis a víztcrckbcn előforduló különféle hínárállományo­kat, illetve egyéb formációkat, amelyekben az állatok megtalálhatók. A tipizálás során a növénytársulástani felosztást (Felföldy L. 1990; Simon T. 1990) vettük ala­pul, de attól eltérve, más szempontokat is figyelembe vé­ve - legfőképpen a küllcmi megjelenés szerint - csopor­tosítottuk a habitatokat (1. táblázat). 1. táblázat. A vizsgált szitakötő- és vízipoloska-habitatok tipizálása az állományalkotó növényfaj, és a küllemi megjelenés alapján Habital-típus Domináns növényfaj vagy egyéb jellegzetesség Kolokános (K) Slralioles aloides Széles levelű alámerült hí­nárállományok (P) "Széles levelű" békaszőlő-fajok: P. perfoli­atus, P. erispus, P. nodosus, P. lucens, P. gramweus Szálas levelű alámerüli hínárállományok (M) Mynophyllum. Ceralophyllum. Batrachi­um spp. ill a keskeny, szálas levelű béka­szölöfajok: P pectinatus Vízitök tipusú állományok (V) Nuphar lutea, Nymphaea alba, Nymhoides peltata, Polygonum amphybium, Potamo­geton natans Sulymos (S) Trapa natans Mocsári növényzet (N) Phragmites australis, Typha, Glyceria, Schoenoplectus, Spargamum spp. Törmelék (T) A vízi- és mocsári növények elhalt részei, a partról a vízbe lógó növényi részek, a víz al kertit (elárasztott) nem-vízinövények Aljzat (A) Mindenféle aljzat (mederfenék), tekintet nélkül annak minőségére A gyűjtési eredmények feldolgozására saját értékelő eljárást dolgoztunk ki. Az előfordulási gyakoriság adato­kat emellett többváltozós statisztikai módszerekkel is c­lcmeztük. A hasonló viselkedésű fajokat rangkorrelációs mátrix alapján végzett fokomponens analízissel (PCA) csoportosítottuk, majd a faktorsúlyokat négyzetes eukli­deszi távolsággal és Ward-módszerrel clustereztük. A számításokat SPSS PC+ programcsomaggal végeztük. Eredmények és megvitatásuk A két élőlénycsoport habitatpreferenciáját a 2. táblá­zatban megadott százalékos értékekkel jellemeztük. A sulymost (S) egyetlen vizsgált faj sem választja szívesen tartózkodási helyéül. A vízitök típusba (V) tartozó állo­mányokra is hasonló eredményeket kaptunk, bár az álla­tok jobban kedvelik az előzőnél. Az állatok legkedvel­tebb tartózkodási helyei a különböző törmelékformációk (T). Ennek oka valószínűleg az, hogy ezekben - az in-

Next

/
Oldalképek
Tartalom