Hidrológiai Közlöny 1997 (77. évfolyam)
kor sok balatoni hal vándorolt fel a KJBVR területére, hogy ívóhelyet találjon. A felső vízbefolyást nem szüntették meg a töltések helyreállításakor, így sok ponty beszorult a II. ütemre, pontosabban a Holt-Zala medrébe és az Ingói vízre. Az ott lévő vegyes pontyállomány hasonló lehetett az I. ütem elárasztáskori állományához. Azóta két év, két ívási szezon telt el, tehát időszerű volt megvizsgálni a ponty helyzetét az Ingói vízen is. o) cn o> q> o> c> o) Sin o ui o in in <p <p f5 d> á á CN <N P) P) 51 4.2. A balatoni pontyállománnyal kapcsolatos credmények A Balaton pontyállományának minőségi összetételét jelenleg a telepítések határozzák meg. A korösszetételt, testhosszeloszlást a természetes és a horgászati-halászati mortalitás alakítja. Becslések alapján ez az első és második év folyamán 60-70%-os lehet. 102 darab ponty testhossz eloszlását mutatja a 3. ábra. Látható, hogy 400 mm-ig nagyobb az egyedek száma, majd erős csökkenés következik be. SL (mm) 2. ábra. A Kis-Balaton I. és II. ütemén élő pontyok testhossz szerinti eloszlása A fogott halak profilindcx szerinti eloszlását mutatja be az I. ábra, összehasonlítva az I. ütem pontyaival. Látható, hogy a II. ütemen gyakoriak a 2,6 profilindex alatti (nemes) egyedek, míg az I. ütemen ritkák. Ugyanakkor találhatunk a Il-en vadponty formát mutató egyedeket is. A fogott halak 10 %-a volt tükrös ponty és ebből egy volt olyan amelyik az Ingói vízen születhetett (SL = 264 mm, W = 520 g). A 2,6 profilindcx feletti egyedek növekedését vizsgáltuk a halakról vett pikkelyek alapján, majd azt összehasonlítottuk a kiskörei vadpontyok növekedésével (Marka, 1989, Tölg és Bíró, 1995). Mind a testhossz, mind a testtömeg-gyarapodás vonatkozásában hasonló eredményeket kaptunk, ezek a mutatók is igazolták a vadponty jelleget. A 2. ábrán a pontyok minta szerinti testhosszeloszlását láthatjuk, szintén összehasonlítva az I. ütemen tapasztaltakkal. Az Ingói területen meg tudtuk fogni az 1+ és 2+-os korosztályokat, (SL = 160-260 mm), ugyanakkor ilyen egyedeket az 1. ütemen 1994. óta nem találtunk számottevő mennyiségben. Ez azt látszik igazolni, hogy a kezdeti állomány a II. ütemen megtalálta azokat a szaporodási lehetőségeket, amelyek az 1985-ben elárasztott I. ütemen mára megritkultak, vagy teljesen eltűntek. A 310 mm-nél nagyobb pontyok azok, amelyek az Ingói víz és a Holt-Zala pontyállományát 1994-ben kialakították. A kérdéses évről még tudni kell azt, hogy az akkori sűrű pontyállomány még abban az évben igen megritkult, ugyanis a késő tavaszi, hirtelen felmelegedés és az alacsony vízszintnek köszönhetően halelhullás volt a II. ütemen és az elpusztult állományban jelentős arányban volt nemes ponty. Az akkori ökológiai körülmények a sudár forma térhódításának kedveztek, mivel az oxigénhiányt ez a forma irodalmi adatok alapján (Váradi, 1966) jobban tűri mint a nemes ponty. 25 20 E ra 5 20 18 19 2 ÜE 8 cm 8 ("5 8 pi 8 •f 8 T O in in SL (mm) 3. ábra. A balatoni pontyok minta szerinti testhossz eloszlása kihelyezett pontyok átlagtömege:868g o y = 3,57x 150 dt(nap) 4. ábra. A Balatonba 1996. április 11-én kihelyezett jelölt pontyok testtömeg gyarapodása 8 8 8 CM (N á <4 6 6 A r- <5 «- Ü5 CM CM P) (3)0)0)05 0) m Q in ö in q t t 9 ü .4 ó á p? 5 T? 5) SL (mm) O) O) O) in o m ó á 5. ábra. A jelölt pontyok növekedési együtthatójának grafikus ábrázolása A jelölések eddigi eredményei többek között a balatoni ponty vándorlásáról is adnak információt. Az derült ki, hogy a tavaszi időszakban kihelyezett halak nem maradnak ott ahol vízbe eresztették őket, hanem hamaro-