Hidrológiai Közlöny 1997 (77. évfolyam)

6. szám - Hankó Zoltán: A racionalitás és irracionalitás másfél évszázados vitája a magyarországi vízfolyások rendezéséről, hasznosításuk fejlesztéséről

HANKÓ Z.: Racionalitás és irracionalitás vitája 341 Kölcsey Ferenc unokahúga, Antónia, a racionalitás szükségszerűségét a katasztrofális következmények be­mutatásával támasztja alá (akaratlanul, ez is Danis Győző nyomán. Népszabadság, 1997. március 14 ): "Több hetek óta vagyunk már árvízzel körül véve ismét. Az idén már harmadikszor. Igen nagy ínség van ebben a faluban. Ó Istenem, hogy nem lehet rajtok segíteni Annyi sok éhezőt látok, de avval a kevés kenyérrel, vagy étekkel, mit sokszor adhatok, hogy lakhatnának jól, s mily kevésnek adhatok annyi sok közül. Szegény, sze­gény apró rongyos sápadt gyerekek, oh milyen jókor kell megtanulni a tűrést, szenvedést! Míg sokan ebbe a korba a ezukros ételek közt is mérgesen válogatnak, hány van, aki hetekig is alig lát egyebet málékcnyérnél, ami csaku­gyan rossz eledel, kivált magában ... Én még nem lát­tam az éhség szükséget vagy is inkább sokak éhezését, mert hála Istennek, általános éhség még nincsen itt, mint Árvába, addig azt gondoltam, hogy igen nemtelen cél az evésért fáradni, s nagyon állati igyekezet, de most látom, hogy legelső, legnemesebb az, hogy minden más ipar. s magasztos vállalat és lelkesülés csak ebből van, csak ez után következik, és támad elő pálya és czél". A Széchenyi koncepciója szerinti vízrendezés olyan jól sikerült, hogy másfél évszázaddal a munkálatok megkezdése után - napjainkban - a Tisza 20 ezer km 2­nyi mentett árterén élő lakosság túlnyomó többsége nem tudja, hogy az árvízi elöntéstől árvízvédelmi gátak védik életét és javait, az egész környezetét! így azután nem csoda, hogy a legfelső politikai-gazdasági elit egyes tag­jai is - esetenként - úgy elvetik a sulykot, hogy meg sem lehet találni! A Magyar Országgyűlés 1989. június 2-i ülése a Kormány azon döntéséről vitázott, amely szerint a Né­meth Miklós vezette kabinet 1989. május 13-án felfüg­gesztette a nagymarosi vízlépcső építési munkálatait és a vélelmezhető ökológiai kockázatokra-veszélyekre te­kintettel újabb vizsgálatok elvégzését kívánta elrendelni. E vitában felszólalt a közgazdász akadémikus, Bognár József professzor is, aki szavai hevében az irracionalitás zászlóvivőjének bizonyult, megállapítván: "A Tisza-sza­bályozás káros hatásait ma is érzi a mezőgazdaság". Maga is érezhette, hogy elvetette a sulykot, amikor a dunai vízlépcsőrendszer ellen érvelve a Tisza-szabályo­zást hozta fel negatív példaként, ami a XIX. század utolsó harmadában és a XX. század elején a gazdasági fellendülés alapja volt. S ezt, mint a világ gazdaságával foglalkozó közgazdász világosan látta, de a felszólalás hevében az irracionalitás eluralkodott a közgazdász ra­cionalitása felett. Nem is részletezte tovább e kérdést, a tisztelt Ház - ennek ellenére - felszólalását megtapsolta. Ez az irracionalitás Petőfi Sándornak, a költőnek meg­bocsátható, de a közgazdász, akadémikus országgyűlési képviselőnek már kevésbé! Simády Béla, azóta elhunyt állami díjas mérnök, víz­ügyi igazgató azonnali nyílt válasz-levelét a Csongrád megyei Hírlap 1989. június 5-i száma tette közzé: "Kétperces kontra" Megjegyzés Bognár József professzor, akadémikus parlamenti hozzászólásához Tisztelt Képviselő Úr! Érdeklődéssel hallgattam közgazdasági elemzését, amit a Parlament június 2-i ülésén, a dunai vízlépcsőrendszer egyik eleme építésé­nek felfüggesztése tárgyában elmondott. Nagy cso­dálkozással hallottam még ugyanebben a felszólalásá­ban a mintegy mellékesen odavetett azon mondatát, amely szerint "a Tisza-szabályozás káros hatásait ma is érzi a mezőgazdaság". Professzor Úr! On tisztában van a tudós szavainak súlyával. Ön tisztában van az ország teljes nyilvános­sága előtt elmondott - kimondott - megállapítások ha­tásaival Ön is észlelhette, hogy egyesek az említett szavait külön megtapsolták. Nincs szüksége a Széche­nyi István és Vásárhelyi Pál Európa-szerte elismert müvének védelemre. Önt csak egy dologra szeretném emlékeztetni kijelentésével kapcsolatban: a Tisza-völgy mintegy kétmillió hektárnyi területén nem lenne me­zőgazdaság (és még sok más sem) a Tisza szabályozása nélkül. Képviselő Úr! Eddigi munkásságát ismerve, nem tételezek fel Önről semmiféle sandaságot. Nem tétele­zem fel azt sem, hogy a műszaki értelmiség egy bizo­nyos rétegét úton-útfélen megrágalmazok ma divatos táborába kíván tartozni. Hatásvadászatot sem tételezek fel Önről. Professzor Úr! Amit a Tisza szabályozásáról az ország előtt odavetett, az megalapozatlan állítás, az valótlan állítás. Sajnos, ugyanez az irracionalitás vezérli napjaink zöld mozgalmárainak megnyilatkozásait is. Ezt világo­san tanúsítják a Bős-Nagymaros vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos megnyilvánulások: az ökológiai katasztrófa, mint ellenérv! Az államközi szerződés megszüntetésé­nek indoka, az eredeti (de, milyen "eredeti") helyzet visszaállításának igénye nehezen támasztható alá az "ö­kológiai szükséghelyzet" szajkózásával. A Hágai Nem­zetközi Bíróság döntése nyomán mégis meg kell egyez­ni, de ez reménytelen, ha zöld mozgalmárok akarják megszabni Magyarország tárgyalási irányvonalát, és a lehetséges megegyezés kereteit. A racionalitásnak felül kell kerekednie az irracionalitáson! Ez pedig csak szak­emberek közreműködésével képzelhető cl! HANKÓ ZOLTÁN: okleveles mérnök, műszaki doktor, ny. tudományos tanácsadó, a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteleti tagja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom