Hidrológiai Közlöny 1996 (76. évfolyam)

2. szám - Zsuffa András: A vízgazdálkodás és az esztétika kapcsolatai (Környezeti és műszaki szempontok vízellátó és elosztó rendszerek tervezésénél)

65 A vízgazdálkodás és az esztétika kapcsolatai (Környezeti és műszaki szempontok vízellátó és elosztó rendszerek tervezésénél) Zsuffa András 1011. Budapest, Fő u. 7. Kivonat: A víznek - használati értékén túl - már az idők kezdete óta különböző szimbolikus jelentéseket tulajdonítottak. A vízzel kapcsolatos használati eszközök megformálásánál is érvényesülnek ezek a szellemi, szakrális tartalmak. A pohár, a csésze, a kehely, a serleg, a korsó, a kancsó, a köcsög, a tál, a tányér, a vödör nem egyszerű víztároló eszköz volt csupán. Ezek a jellegzetes körszimmetrikus edények agyag és égetett agyag, fazekas formáikban, különböző kultúrákban, több ezer éven át megmaradtak, ősi formájukat megőrizvén. Századunk második felétől kezdve a vasbeton víztárolók, víztornyok, vízkezelő berendezések egyes fajtái egyre inkább kezdenek ősi kehely, pohár, tál formákat fölvenni. A modem építészet nagy geometrikus formáival ugyan durva és idegen maradt a tennészeti környezetben, de a héjszerkezetek lágy, íves formái már jól idomulnak a természeti tájba. A természet és az épített környezet új kapcsolatait a Szerző úgy vizsgálta, hogy a megújulás érdekében az ősi forráshoz nyúlt vissza, s ebben keresett és talált jó és használható megoldásokat. lem egyikének egyes görög filozófusok is. A víz nem csupán a testi szükségletek kielégítésére szolgált, ivásra, tisztálkodásra. A tiszta, megszentelt vízzel meghintett, vagy a vízben alámerített ember lélekben is megtisztult és a vízből ujjá született. A vízzel kapcsolatos fogalmak, szavak átvitt értelmet kapnak. így szomjazni lehet az igazságot, a szeretelet, a békét. Az ősmagyarok sámán hite a kutat a világot az alvilággal összekötő nyílásnak, luknak tekintette. A kút mélyébe nézve az ember önmagát látta a vízben tükröződve, az alvilágban. A történelem előtti időkben a kutak, források, patakok keresése, megtalálása, kiapadása egyik fő irányítója volt a nomád népek, így az ősmagyarok vándorlásának. A megtelepedésnek fontos alapja volt a kút, a forrás, a patak, a folyó, amely aztán sokszor a település központja lett. A kútnál, gémeskútnál, a pusztában találkoztak a nyájak pásztorai deleléskor, itatáskor (/. képsor). A gémeskút gémjének és vödrének változó állásával már messziről különféle jeleket váltottak egymással. Ha például a vízmerő dézsa a kút állójára van téve és a kútostor hegyére kendő van kötve, ez azt jelentette, hogy nő tartózkodik a szálláson, aki elvégzi a mosást és egyéb szolgáltatásra is hajlandó. Ha a kútgém úgy van fölszerelve, hogy a vödör üresen himbálódzik a szélben, akkor az bajt, halált jelentett. A kutak körül a források mellett szent ligetek, oázisok keletkeztek. A kicsiny magyar falvakban a népdalok "kis. kút-kerckes kút"-ja szerelmi találkák, húsvéti locsolkodások, beszélgetések színtere (/. képsor). Idejár a korsó (a leány) addig, amíg el nem törik (azaz oda nem adja leányságát). A kútnak, forrásnak, folyónak társadalmat szervező erejét számos magyar helységnév őrzi: Szentkút, Hidegkút, Mélykút, -kutas. Meleg forrásvizet jelez a Hévíz és a )ler(o* kii (IMd. v. I. képsor. Gémeskutak változatai és falusi kutak fajtái A vizet már az ősember "az idők kezdetén" nagy becsben tartotta. Az emberi eszmélés ébredésekor a környezet megismerése még nem különült el tudományos tapasztalatra, hitbeli vélekedésre, vagy a hiedelmek, babonák alacsonyabb szintjére. A víznek ezért, használati értékén túl, különböző szimbolikus jelentéseket tulajdonítottak. Az ősvizek fölött lebegett a Teremtő lelke "a kezdet kezdetekor". A vizet tekintették a világot alkotó négy eTapolca elnevezés. De folytathatjuk a sort a patakokkal,