Hidrológiai Közlöny 1996 (76. évfolyam)

3. szám - Molnár László: Svaiczer Gábor, a reformkor nagy bányászmérnöke

MOLNÁR L.: Svaiczer Gábor, a reformkor nagy bányászmérnökc 191 Kél kifejezés magyarázatra szorul. Alsó-Magyarországnak (Nieder-Ungarn) nevezték a 19. század végéig az országnak a Dunától északra, a Garam folyóig terjedő részét, Felső-Magyarországnak az ettől keletre, a Tisza mellékéig húzódó területet. Az elnevezésnél a bécsi "nézőpont" érvényesült. A kamaragróf a magyar nyelven a latin "comes" szót helyettesítette. Az árpádházi királyok alatt a királyi kincstárnokot, majd a pénzverők vezetőjét nevezték így, akik később a kincstári bányák felügyeletét látták cl a bányavárosokban, egészen 1873-ig. Valószínűleg az 1830-as évek elején kapta a bányajárásoktól fáradt testű Svaiczer a különleges, állítható támlájú, gyógyászati célú karosszéket August Longin Lobkowitz herceg, udvari kancellártól, aki az udvar bányaügyeinek irányítója és a pénzverő hivatal vezetője volt. (A különleges szék 1974-ben került a Központi Bányászati Múzeum birtokába, ahol szakszerűen restaurálták és azóta az állandó kiállítás érdekes darabja.) Svaiczer 1834 szeptemberében foglalta el új tisztségét Selmecbányán. A Selmec- és Körmöcbánya környéki bányászat nagy ráfizetését - a korábbi állomáshelyein sikerrel alkalmazott módszerekkel - megszüntetni nem lehetett, már csak az új bányakerület hatalmas kiterjedése miatt sem. Svaiczer a bányaművelést teljesen új üzemi tervekre alapozta. A geológiai viszonyok megismerése után két új altáró építésébe kezdett: a Ferdinánd altárót Körmöcön, az István főhercegről elnevezettet Magurkán vette munkába. Ezek telepítése új feltáró rendszereknek vetették meg az alapját. A bányák vizét összegyűjtő, több kilométer hosszú vágatok építése nagy jelentőségű döntés volt, melynek meghozatalánál August Lobkowitz herceg, az udvari kamara elnöke is többször megjelent a bányavárosokban. V. Ferdinánd császár és király a róla elnevezett altáró indításakor - 1839-ben - ezüst bárddal jutalmazta meg Svaiczert. A bányászbárd - a Szász-érchegység bányáiban a 16. században kialakult szokás szerint - a bányász szakmát jelképező kitüntető dísz, ünnepélyes alkalmakkor viselt szimbólum, aranyozott, ezüstözött kivitelben. A magyar bányászat történetében nem ismerünk ezen kívül bárd adományozást. A Svaiczer bárd 20-szor 24 cm-es ezüst lapját bányászati és kohászati vonatkozású, finom kivitelű metszetrajzok díszítik mindkét oldalon. A nyélnél, kézbe fogva a bárdlap bal oldalán külszíni lójárgány és akna áll, mellette az érc osztályozását végző műveletek láthatók: ércet törő, szérelő és ülepítő káddal dolgozó munkások. Az aknaházból függőleges akna nyílik, melynek kétszárnyú, szintes vágata alatt vájárok dolgoznak ékkel és kalapáccsal. A bárdlap jobb oldalán kohászati műveletek láthatók: füstölgő olvasztókohók, nagyméretű, kétkarú mérleg az osztályozott érc átvételére, öt munkás öntéssel illetve szállítással foglalatoskodik. A bárd mindkét lapjának rajzát egy sor gót betűs német felirat zárja le. "So lang der Bergmann sich mit seinem Schlágel náhrt - ist auch dem Hüttemann dabei sein Brod bescheert". Magyarul: "Amíg a bányász kalapácsával ellátja magát, addig a kohász kenyere is biztosítva van". A bárd nyelének lábán olvasható latin feliral: "Ferdinandus Imp. et Rex. Gabrieli Svaiczer supr. Cam. Comiti. 1839." Svaiczer a nagyszabású bányászati munkákat számos műszaki fejlesztéssel korszerűsítette. A Selmec melletti Szélaknán 1837-ben modern, géppel vert sodronykötélgyárát létesített. Ez is egy új technikai megoldás gyors átvételét jelentette, hiszen sodronykötelet először a világon 1834-ben a németországi Clausthal-\ bányákban alkalmaztak. Brezova mellett vashengermű építésébe kezdeti, ahol új olvasztásos eljárásokkal kísérletezett. Az új feltárások nyomán megszaporodó érc előkészítésére Selmec környékén új ércmosó berendezéseket állítottak fel, és saját szerkesztésű lökőszéreket épített a kohók üzemének megjavítására. Tisztségéhez tartozott a hét bányaváros törvényszéki bíráskodásának ellátása is. Faltér Gusztáv professzor - a selmeci akadémiáról 1870-ben írt emlékkönyvében említi Svaiczer humánus bíráskodását, a községek jogainak, az árvák és özvegyek érdekeinek védelmét. Fő-kamaragrófi működésének egyik fontos szakterülete volt a bányák térképezésének gyökeres módosítása. Selmecen a delejtű alkalmazásáról már 1555-ben történt említés. Az első - ismereteink szerinti - térkép Körmöcön 1625-ben, Selmecen 1627-ben készült. Marsigli 1726. évi térképe a rajzművészet körébe tartozik. Az 1764 körül készült "Selmeci anyakönyv" már számos bánya rajzát és metszetét tartalmazza. Ezek a térképek empirikus úton készültek: kompasz, fokív segítségével, illetve beosztott körtárcsa felrakóval. A rendszeres térképezés szükségességét csak a Bányászati Akadémia felállítása után látták be. A bánya térképekről, jelentőségükről és Svaiczer szerepéről Péch Antal a Magyarhoni Földtani Társulat 1877. március 21-i gyűlésén "A bányatérképek szerkesztéséről" című előadásában a következőket mondta : "Egy vagy több nem nagy terjedelmű bánya részletes viszonyainak emlékezetben tartására nem kívántatik rendkívüli emlékezőtehetség és a szorgalmatos bányatiszt, ki bányájában gyakran megfordul, rövid idő alatt úgy otthon érezheti magát benne, minden térkép nélkül is, mint saját lakásában; de csak ritkán található oly emlékező tehetséggel bíró egyén, ki egy nagyobb bányadalomnak minden részletes viszonyait fejében tarthatná; ezen kívül megtörténhetik az is a magasabb állásokban, hogy oly bányák üzemének ellenőrzésével van megbízva valaki, amelyeket még soha nem látott; ilyen esetekben a vonalas térképek semmi segítséget nem nyújthatnak. Ezen hiányt érezve Svaiczer Gábor főbányagróf úgy intézkedett, hogy a térképeken ne csak a nyílámok (vagyis vágatok) vetületeit tüntessék fel, hanem a bányamívelés által keletkezett üregek valóságos képét adják és egyszersmind feltüntessék a kőzetek nemét, a telérek minőségét. dőlését, csapását, vastagságát, mindazon adatokat, melyek a bányában közvetlen szemlélés által megszerezhetők." Ezután Péch szó szertnt idézi Svaiczer "kitűnő szakértelemmel, világosan és határozottan" megfogalmazott utasításait. A szélaknai bányamérnökség 1840-1850 között már trigonometriai számítással és renszálakkal dolgozott. A