Hidrológiai Közlöny 1996 (76. évfolyam)
2. szám - Hírek - Rendezvények a Víz Világnapja alkalmából 1996. márciusában - Török Imre György: Emlékbeszéd Vedres István mellszobrának leleplezésén - Emlékezés Vásárhelyi Pál sírjánál 1996. április 5-én - Fejér László: Ismét emléktábla jelöli Vásárhelyi Pál szülőházát
HIDROLÓGIAI KŐ/.LÖNY 19%. 76. ÉVI'. 2. SZ. 123 Emlékbeszéd Vedres István mellszobrának leleplezésen (Szeged, 1996. március 11.) Tűrök Imre György a Magyar I lidrológiai Társaság Szegedi Területi Szervezetének elnöke Vedres István Szeged városára nevezetes. egyben tragikus hajnal virradt 1879. március 12-én: a Tisza pusztító árvize romba döntötte a várost. halálos áldozatokat szedve, földönfutóvá teve a lakosság nagy részét. Egycllcn szegedi polgár sem mehet cl szó nélkül ennek évfordulója mellett. Különösen, mi, víziigycsek, akiknek elsőrendű hivatásunk. hogy ilyen eseményre ne kerüljön többel sor, illik, hogy megemlékezzünk erről. Az idősebb vízügyi generáció tagjaiként jól erezzük ennek a hivatásnak a súlyát, hiszen 1970-ben és az azt követő években birkóztunk a folyó árvizeivel. De, szükséges, hogy a fiatalabb kollégák is rádöbbenjenek erre. meit az 1X79. évi szegcdi árvíz nemcsak tragédiája, hanem tanulságai miatt is nevezetes számunkra. Idézem Nagy Sándort, a "Szegedi Híradó" korabeli szerkesztőjét: "Éjfél mán 2 óra. Az ár betöri. 1879. március 12. éjfél illán 2 óra! Szeged város haldoklásának kezdete. 24 óra múlva halott: volt, nincs többé! A gondviselés elpártolt tolunk, s nem akarta pótolni az emberek bűnét, amelyet ellenünk vétettek. Szegény, szegény szülővárosom! Magyarország volt második városa! A koldus sírni, aki szerkesztő volt. S vele sirat léged, s magát 70 ezer koldus magyar! I)e megsirató még Magyarország is, mikor a bajban érezni fogja, hogy nem vagy többe. ... Kongj városháza öreg liarang/a! Hirdesd Szeged népének, hogy szülővárosa végórája elérkezett". Idézem Móra Ferencet: "l'etresi töltésnél szilajon áttörve a gálát, ránk e helyen szabadullak a hullám paripái" Idézem Mikszáth Kálmánt "... az éjbe betekintve a magasból az ember nem ismerte fel a piszkos szörnyeteget: azt lehetett volna hinni, hogy az az út ... De mikor aztán elkezdtek az úton hordók hemperegni, lábak nélküli lovak és borjúk úszni, az ember hüledezve kiáltott fel: Az olt a víz! ligv tenger, mely néhány pillanat aluli megsokszorozta magát (tagadásában. mely lopva jött, mint egy orgyilkos, és sebesebben, mint az aggodalom, lis egyszerre jött minden ponton. Nem leheteti kitérni előle sehol. lis amint látta az ember a magasból, nyitott ablakon, hogy a sötétben fehérlő házak egyre kisebbek, alacsonyabbak lesznek, kétségtelenné vált, hogy az olt alant a víz. S e házak nemcsak kisebbedlek, egy-egy reccsenés, c^v-c^v roppanás hallatszik néha, nem jobban a rettentő viharban, mintha egy diót lömének szél, s akkor mindig végképp elhint valamelyik a fehérlő házikók közül, melyeknek ablakainál talán estefelé szőke gyermekarcok mosolyogtak, édesen, boldogan ... Mily végtelenség telt el, míg megvirradt, lis minek is virradt meg ? A hajnal nem találta meg többé Szegedet ... Csak a romjait, amint azok apránként egy piszkos tenger iszapjává válnak. A hajnal egy rettenetes drámáról vette le a sötét takarót". Idézem Ilalázs Barna Mihályt, egy dorozsmai embert, népi verselőt: "Március hónapnak 12-én, A víz megzúdulván a makkos erdőnél, A városban a sok nép az ágyban pihenvén, Ki sem szaladhatott, halálát ott lelvén. A víz előbb Rókusi, aztán Felsővárost, Már három órakor elborító azt most, Virradatra a víz tíz láb magasan állt, Folyton emelkedett, utcákon zúgva járt. Kipusztult a város, nincs is már most Szeged, Hanem lett belőle egy víz vette sziget. Bár fenix módjára ismét megújulna, Hogy az egész környék mind oda tódulna ". Idézem Kossuth Lajost: "Pompeji eltemettetése óta alig tud a történelem egynél több ily mérvű pusztulásról. Bizony-bizony nincsen olyan bánat, mint az elpusztult Szeged elszórt népének bánata "... "Van azonban c^y dolog, melyre figyelmeztetni magamat is hivatva érzem, liz Szeged népére vonatkozik. Szeged habsírja felett a jelen szenvedéseinek keresztje mellett a jövendőnek nagy kérdőjele is emelkedik, li kérdőjelre nemzetünk már adott feleletet, midőn a szegedi katasztrófa hírére nyomban egyhangúlag kitört a kiáltás: Szegednek élni kell! Szegednek nem szabad elveszni\" Idézem Bakay Nándor és Ferenc József beszélgetését, öt nappal a pusztulás után, amikor is hatalmas és magas kísérő haddal őfelsége megtekintette a víz veszedelmet, s a polgármester így ajánlotta a magas kegybe elpusztult városát: "Mindent elvesztettünk Felséges Úr! Mezőink, házaink, jószágaink elvesztek, elpusztult minden vagyonunk, évtizedek véres verejtékének szerzeménye". S a király felelt: "Magam is látni óhajtottam a szerencsétlen város bajait, melynek üdvét mindig szívemen hordtam. Azonban remélem, hogy Szeged újra fel fog épülni... Lelkem legjobb reménye, hogy jobb idők is fognak jönni, és hogy ezen derék város még föl fog virágozni". Bizony, tragikus volt az. a nap. de nevezetes nemcsak tragédiája, hanem tanulságai miatt is. Mi. akik ma itt élünk, okuljunk az akkori eseményekből!
