Hidrológiai Közlöny 1996 (76. évfolyam)

2. szám - Hírek - Rendezvények a Víz Világnapja alkalmából 1996. márciusában - Török Imre György: Emlékbeszéd Vedres István mellszobrának leleplezésén - Emlékezés Vásárhelyi Pál sírjánál 1996. április 5-én - Fejér László: Ismét emléktábla jelöli Vásárhelyi Pál szülőházát

124 Hírek Mik a tanulságok? Nagy tanulság, hogy az ember, ha bajba jutott, mindig számíthat segíteni akarókra. Gyönyörű példája ennek az az összefogás, amely Szegedet támogatta: Temesvár helyőrsége, a mentésre siető katonáival. A menekülteket befogadó városok és falvak: Budapest, Lúgos, Orosháza, Horgos, Zsombolya, Szentes, Kistelek, Csongrád, Törökbecse, Kiszombor, Klárafalva, Deszk, Ferencszállás, Nagykikinda, Tótkomlós. Somogyi Károly kanonok, a könyvtár adományozó, és sokan mások. A nagy európai fővárosok, Róma, Brüsszel, Párizs, London, Bécs és Berlin. Nagy tanulság, hogy a megpróbáltatás hősöket teremt. Váradi Ignác, Bakay Nándor, Lázár György, Pillich Kálmán nevét említhetjük. Az újjáépítés újabb hősöket teremt. A mérnök Lechner Lajost és a szervező Tisza Lajost. Mi a legfőbb tanulság számunkra, a kései utódok, a mai szegediek és közöttük a vízügyesek, az árvízvédekezők számára? Sohase becsüljük le a folyó erejét, mindenkor legyünk készek az árvízvédekezésre! Sohase engedjük, hogy a hozzá nem értők lebecsüljék a folyó erejét, és törekedjünk arra, hogy a veszélyeztetett területen legyen meg a készség az összefogásra a bajok ellen! Összefogással, szakértelemmel és lelkesedéssel a legnagyobb veszély is elhárítható! Erre törekedjünk és eszerint dolgozzunk legjobb tudásunk alapján, egymást segítve, hogy méltók legyünk a nagy víz ellen küzdő elődeinkhöz. Ebben a munkában segíthet bennünket, ha egy kiváló elődünk életútját, munkásságát, gondolkodásmódját, jellemét megismerjük: Vedres Istvánét, akinek a szobrát avatni gyűltünk most egybe. Vedres Istvánt Szeged Széchenyijeként is tisztelhetjük. Ki is volt Vedres István? Igen jeles ember volt, s a vízügyeseknek különösen sokat mond neve. Rangját, érdemeit sírkövének felirata foglalja össze legtömörebben: "E gyász hantokkal fedetik Tekintetes Nemes Idősb Vedres István Úr, Tekintetes Csongrád és több megyék táblabírája, a bécsi és bruni Tudományos Társaságok tagja, Szabad Szeged Királyi Városa hajdan földmérője, végezvén pályafutását érdemekkel teljes életének 67. Szent András hava 4. 1830 esztendőben". A síremlék a szegedi Belvárosi-temetőben, a temető vasút melletti kerítésfalában helyezkedik el, a bajai úttól mintegy 20 méterre. A szerény, de ízléses rózsaszín kő mellőz minden pompát, jól tükrözi Vedres egyéniségét. A róla elnevezett szakközépiskola és a MTESZ gondozza a sírt. Két szobra van Szegeden: egy a Panteonban, a másik pedig a szakközépiskola aulájában. A most avatandó szobra a harmadik. Vedres István 1765-ben Szegeden született és itt is hunyt el 1830-ban. Egész életét úgyszólván Szegeden töltötte, itt alkotott. 1786-ban Pesten szerzett földmérnöki oklevelet, és mindjárt szülővárosába került, ahol a városi mérnöki tisztet 18221-ig. nyugállományba vonulásáig töltötte be. 1826-ban Varsányi előnévvel nemesi címet kapott. A reformkor igazán kiváló képességű alakja volt, de a neve nem volt annyira ismert, mint a Pesten élő, aktívabban politizáló kortársaié. Ő is hozzájárult pedig az Akadémia alapításához 1830-ban 200 pengő forinttal. Talán azért sem került reflektorfénybe, mert mint városi mérnök, sokoldalúsága és magas szintű alkotóképessége ellenére ezernyi aprócska városi üggyel foglalkozott, felmérések, vitás telekkönyvi ügyek, építési engedélyek, középítkezések kötötték le energiáját és munkaidejét. Tervei, tanulmányai is csak részben valósultak meg. Sokoldalúságát bizonyítják szakirodalmi és szépírói alkotásai, művei. Különösen figyelemre méltó, hogy mérnök létére korát megelőző színvonalú tervet készített a futóhomok megkötésére, az Alföld fásítására. "A sivány homokság használhatása" c. tanulmányával a későbbi híres homok-fásító erdőmérnök, Kiss Ferenc szellemi elődjének is tekinthető. Az erdősítéseket 1789-ben saját földjén kezdte el, majd 1795-ben a városi tanácshoz benyújtott terve alapján folytatta. 1806-ban Szeged határában 200 ezer nyárfa, 80 ezer fűzfa és 140 akác csemete ültetésével javítottak az egyébként sanyarú helyzeten. Az ő éideme az ország első erdőhivatalának, az "erdő-inspektorság"-nak a létrehozása (1804). Könyve 1825-ben jelent meg e tárgykörben, amikor már az 1807. évi XX. tc.-ben az Országgyűlés intézkedett az erdősítésről, és működött a Selmeci Bányászati Akadémián az erdészeti fakultás. Ezért nem kapott olyan figyelmet, mint amilyet érdemelt volna, és kevesen tudják, hogy valójában ő volt az Alföld-fásítás kezdeményezője. Gazdasági-vízügyi szakíróként nagyobb visszhangot kapott tevékenysége. 1805-ben jelent meg híres gazdaság-politikai írása: "A Tiszát a Dunával összekaptsoló ujj hajókázható Tsatorna..." címmel. Szeged kereskedelmi, közlekedési, ipari központtá fejlesztése érdekében reális alapokon nyugvó javaslatot dolgozott ki. Szeged régóta a marosi sószállítás. a faúsztatás és a gabona kereskedelem. a malom építés központja volt. Fontos vásár-városként működött. Művében alapos vizsgálatot tár az olvasók elé, amelyben elismeri, hogy a Dunát a Tiszával Szolnok és Pest között lehet a legrövidebb úton összekötni, de a Szeged-Szolnok közötti gázlók miatt a szegedi csatlakozást tartja a legjobbnak. Szeged volt akkor a legnagyobb forgalmi gócpont, és hadászati jelentősége is számottevő volt. A műszaki tervek mellett a gabona-tárházak, áruraktárak létesítését is alaposan kifejti. Érdekes, hogy a mai vízügyi székház, amely Lloyd palotaként épült az 1880-as évek elején, sokáig a gabona kereskedők birtokában volt. "Egy nemzeti jószág" c. munkája alapján Vedres Széchenyi igazi szellemi előfutáraként minősíthető. Ez az alkotás 1807-ben jelent meg, amely egy gazdasági-műszaki fejlesztési alap létesítésének kérdését veti fel, szinte Széchenyi "Hitel" c. művének gondolatát vezeti elő csaknem egy negyed századdal korábban. Rendkívül érdekes elgondolása és terve a tiszántúli árapasztó és öntöző csatorna ügyében. "A túl a tiszai nagyobb árvizek eltéríthetése" című könyvében, amelyet 1830-ban adott ki, nagyon alapos elemzés alá veti a Tisza-völgy árvízvédelmét, és olyan korszerű elgondolást javasol, amelyben a töltésezés mellett egy öntözésre is