Hidrológiai Közlöny 1995 (75. évfolyam)
5. szám - Vágás István: A Hidrológiai Közlöny 75 éve
258 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1995. 75. ÉVF. 2. SZ^JVI szerkesztői feladatait. 1959 és 1986. között. 27 teljes évfolyamon keresztül Öllős Géza volt a felelős szerkesztő, amely megbízatás későbbi" és jelenlegi elnevezése: főszerkesztő. 1959-től rovatszerkesztő minőségben a mai főszerkesztő. Vágás István is a folyóirat közvetlen munkatársa lett. 1986 és 89 között Szöllősi-Nagy András volt a lap főszerkesztője. 1990-től Vágás István. Salamin Pál időszaka óta működik a lap mellett szerkesztő bizottság is. amelynek elnökei voltak: 1956-60 közt Vitális Sándor. 1961-68 közt Papp Ferenc. 1969-1985 közt Rónai András, és 1986 óta Öllős Ciéza A földtan és vízföldtan jegyében: 1921-1946 Lapozzuk át a folyóirat első negyedszázadának halványkék fedelű, 17 \ 24 cm formátumú, néha vékonyabb. néha vastagabb köteteit: elsősorban földtani és vízföldtani tárgyú tanulmányokat, ismertetéseket találunk bennük, de megtaláljuk a hidrológia, a vizekkel foglalkozó gyűjtőtudomány sokféleségét is, többek között pl. a vízminőségi, meteorológiai, limnológiai cikkekben. v agy a kezdeti években a még kisebb számú vízimérnöki értekezésben. A megjelent cikkek kis kivételektől eltekintve a Hidrológiai Szakosztály szaküléseinek előadási anyagában is szerepeltek. Bognár Győző a Magyar Hidrológiai Társaság 75 éves jubileumára írt összefoglalójában (Szerk : l'ilális Gy.. 1992.. 29.o.) rámutatott, hogy a Közlöny első évfolyamainak földtani- és vízföldtani tárgyú cikkei is tanúsíthatják: Budapest környéke, néhány bányavidék és karsztos terület már abban az időben is alaposan feltártnak számított. Ezt feltártságot a folyóirat első két évtizedében megjelent cikkek még inkább elmélyítették. Sokat foglalkoztak a budai hévforrásokkal, karsztvizekkel, a főváros fürdőivel, ásványvizeivel, felszíni- és felszín alatti vizeivel, a vízfelfakadások és víznyerő fúrások földtani és földtörténeti, vízkémiai, gyógyászati viszonyaival. olykor szinte teljes lapszámokat igénybe véve. A legtöbb cikknek német nyelvű fordítása is megjelent, s voltak cikkek, amelyeket szerzőik kizárólag németül közöltek Megjelentek azután könyvkiadványt pótlóan összefoglaló művek is. Budapest székesfőváros polgármesteri hivatala Horusitzky Henrik, ny. földtani intézeti igazgatót megbízta "Budapest Duna bal parti részének talajvize- és altalajának geológiai vázlata" c. monográfia elkészítésével. amelyet a Hidrológiai Közlöny 1935. évi kötetében a Főváros anyagi támogatásával 163 oldal terjedelemben közölt. Horusitzky Henrik monográfiájának második része "Budapest Duna jobb .parti részének (Budának) hidrogeológiája" címmel az 19*38. évi kötet első 404 oldalán jelent meg. Papp Ferenc: "Budapest meleg gyógyforrásai" c.. az 1937. évi kötet 79-282. oldalán német nyelven közreadott monográfiája hasonló, rcs/.lctcs összefoglaló mű. A 20-as évtized késve megjelent évfolyamai Egyes művek nem közvetlen időszerűségük miatt érdemelnek különleges figyelmet, hanem, mert fontos kérdésekben mondanak újat. vagy vetnek fel meggondolásra késztető gondolatokat. Weszelszky Gyula 1922-ben a geotermikus gradiens számításáról nyilvánított véleményt. Zsigmondy Vilmos 1868-1878 közti városligeti fúrásának adataiból annak 12.6 m/C° értékét alacsonynak ítélte, és más viszonyítási alapot javasolt A geotermikus gradiens alföldi alakulásának kérdéseit fejtegette 1928-ban Horusitzky Henrik is. Sümeghy József is. Sümeghy a törésvonalakkal magyarázta a sok esetben észlelt alacsony értékeket, ("holnoky Jenő a Balaton tanulmányozása során állapította meg. hogy a Zala folyó vízállásaira ható csapadék lefolyó része, amint a tó párolgása is, a havi középhőmérsékletekkel számszerű kapcsolatba hozható. Lőw Márton leírta az óbudai Aranyhegyi-árok 1922. február végi árvizét, ritka példájául a fagyott talajon bekövetkezett hirtelen olvadás okozta árvíznek. Schafarzik Ferenc, aki már nem érhette meg a lap éveket késő megjelenését, noha még szerzőként és a szerkesztés előkészítőjeként sokat tehetett a lapért, leírta a főváros környékének dunai kavicsteraszait, a budai hévforrásokat. Budapest talajvizeit, valamint ásványvíz forrásait. Ő számolt bc 1925-ben a Pávav-Vajna Ferenc által kitűzött hajdúszoboszlói III. sz. állami mélyfúrásról, és méltatta a feltárt hévforrás balneológiai értékét Emszt Kálmán a víz kémiai elemzését is elvégezte. Dalmadv Zoltán pedig az orvosi felhasználásra adott clőzctcs szakvéleményt. A limnológiában alapv ető, de a műszaki tudományok számára is figyelemre méltó Maucha Rezsőnek a fény intenzitásról. mint hidrológiai tényezőről 1928-ban közre adott tanulmánya. A matematika, kémia és fizika tudományában egyaránt otthonos és alkotóképes szerző itt a fizika fogalmait vitte a limnológia területeire: "Úgy a tengerben, mint az édesvizekben a hidrobios szcrvcsanyag szükségletét a v íziflóra fotos/.intétikus tevékeny sége teremti elő. ... Kísérleteink arra a meglepő eredményre vezettek, hogy a fényintenzitás fokozásával a fitoplankton oxigéntcrmelése csak egy bizonyos halárig növekedik. innen kezdve pedig állandóan csökken, mígnem egy olyan fényerősséghez érünk, amelynél, illetőleg amelyen túl a filoplankton oxigén termeléséi beszünteti ... Az optimális fényerősség messze alatta áll a közvetlen napfény intenzitásának. Egy bizonyos fényerősségen túl pedig a fitoplankton asszimilációját teljesen beszünteti. Ezeket meddő fényintenzitásoknak nevezzük. ... Az asszimiláció folyamat reakciósebességének állandója igen közel arányos a fényintenzitás sinus függvényével." Maucha ezekből azt következtette, hogy a természetes vizekben az oxigénréteg/.ődcs a/, asszimilációtól, illetve a disszimilációtól függve maga is függ az optimális és a meddő fényintenzitástól. Ezért pl januárban a vizek oxigén tartalmának maximuma a felszín közelében van. de júliusban akár 5 m mélységig is lemehet. A tavak megvilágításának optimuma májusban és augusztusban, tehát nem a nyári napforduló idején következik bc. További következménye ennek az az ismert jelenség is. hogy a sarkvidékeken a fitoplankton közvetlenül a tenger felszíne alatt tartózkodik, míg az egyenlítőnél 80 m mélyen található a legnagyobb mennyiségben, s azokban a vízrétegekben tartózkodik és szaporodik leginkább, ahol a fény intenzitása a legközelebb van a/, optimálishoz