Hidrológiai Közlöny 1995 (75. évfolyam)

3. szám - Dobos Irma: „De admirandis Hungariae aquis”

190 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1995. 75. ÉVF. 2. SZ^JVI álló, de az újabb ismeretek alapján azóta lényegesen kibővült. Ebben az időszakban főként helyi jellegű feldolgozásokat végeztek az orvosok, így Stocker Lőrinc a budai fürdőkről írt összefoglaló munkát (1721), s nem sokkal ezután jelent meg c mű alapján az első népszerű budai fürdőket feldolgozó útikalauz (1729). A felvidéki ásvány- és gyógyvízelemzésben Torkos Jusztus János (1699-1770) pozsonyi városi főorvos jeleskedett, a balatonfüredi szénszavas forrás összetételét és gyógyerejét pedig Oesterreicher Mancs József (? -1832) ismertette 1782-ben. Az erdélyiek sem maradtak le az összefoglaló munkában, így Kibédi Mátyus István (1725-1802) Erdély több mint 50 féle gyógyvizét ismertette, s tőle tudjuk, hogy az 1760-as években a dombháti és egyéb ásványvizet is palackozták és más vidékre is elszállították. Ugyancsak az erdélyi gyógyvizeket dolgozta fel Nvulas Ferenc (1758-1808) is az 1800-ban kiadott magyar nyelvű művében, akinek éppen e témakörben alkalmazott kifejezések miatt a szaknyelv megalkotásában jelentős érdemei voltak. 3. A tudományos gyógyvízkutatás Két jelentős összefoglaló mű is született ebben az időben. Mária Terézia 1762-ben kiadott rendelete nyomán Ilcinrich Crantz, a bécsi egyetem professzora megvizsgálta és számba vette a monarchia összes jelentősebb ásványvizét és könyvét 1777-ben Bécsben adták ki, majd magyarul La Langue János jelentette meg 1783-ban. Magyarország 150 ásványvizét elemezte meg Kitaibcl Pál (1757-1817), és összegyűjtött munkáját halála után Schustcr János Hydrographia Hungáriáé címen adta ki (1829). Az ásványvíz-elemzésen kívül nagy érdeme, hogy elsőként ismerte fel a geológia, a kémia és a balneológia szoros egységét. A nagyszombati egyetem orvoskarán a kémiai-botanikai tanszék élére Winterl József Jakab (1738-1809) orvos került, aki az ásványvizek elemzésén kívül analitikai módszert is kidolgozott. Módszeréi kizárólag tanítványa, Oesterreicher Manes József balatonfüredi munkájából ismerhettük meg. Az ásvány- és hévizek gyógyászati hasznosításán kívül új színfoltot jelentett a hidegvíz-gyógyászat két képviselőjének Winzenz Priessnitz (1799-1851) és Sebastien Kneipp (1821-1897) fellépése. Gyógymódjaikat a hazai fürdőkben is, így a Felvidéken, Erdélyben és Nyugat-Magyarországon széles körűen alkalmazták. A hévizek iránt továbbra is nagy érdeklődést mutattak a tudományos körökben, s a Magyar Tudományos Akadémia 1845-ben pályázatot írt ki egy balneológiai tankönyv megírására, s ezzel megelőzte Balassa Jánosnak a balneológia egyetemi oktatására tett javaslatát. A pályázatot Török József (1813-1894) debreceni főiskolai tanár nyerte el A két Magyarhaza elsőrangú gyógyvizei és fürdőintézetei c. munkájával. A korábbi kiadványoktól eltérően ebben a szerző nagy részletességgel és alapossággal osztályozta az ország ásvány- és gyógyvizeit, és enciklopédikusán dolgozta fel a lelőhelyeket. Behatóan foglalkozott a palackozással és ezek értékesítésével. A kitűnő munka sikerét bizonyítja, hogy az első kiadást (1848) egy második követte (1859). A XIX. század kezdeményezésekben és megvalósításokban igen gazdag időszak volt. A sok nagyszerű alkotás közül kiemelkedik a bal neológiával és balneotechnikával kapcsolatos tevékenység. Ezek közé tartozott Balassa János (1814-1868), a pesti orvosi kar igazgatójánakjavaslata a balneológia egyetemi oktatására (1848). Terve elég későn, csak 1863-ban valósult meg, amikor is elsőként a pesti egyetemen Pete Zsigmond (18251883), a kolozsvári egyetemen pedig Lőte József és Rigler Gusztáv adta elő a gyógyfürdők és ásványvizek című tárgyat. A gyógyvizek feltárásában és hasznosításában új korszak kezdődött Budán, a mai Tétényi úti kórház területén 1853-ban a kútásás közben megismert keserűvíz révén. Ezt követte azután az Őrmezei- és az Örsödi-völgyi keserűvíz-telepek létesítése és ez utóbbin Saxlehner András "Hunyadi János" keserűvizének (1864) palackozása és a világ minden részébe való szállítása. Új irányt adott az ország hévíz-, majd később az ivóvízellátásnak Zsigmondy Vilmos (1821-1888) bányamérnök tudományos alapokra helyezett mélységi vízkutatása és feltárása. Az ő kivitelezésében elkészült hévízkutaknak köszönhető, hogy a gyógyforrások helyének és vízhozamának állandósításával számos fürdőtelep fejlődése nagy lendületet vett (Harkány, Lipik, Margitsziget). Az első harkányi hévízkút sikeres kivitelezését (1866) még több követte, s közülük a kifejezetten kutatófúrást, a pesti városligeti hévízkutat (1868-1878) a 970,48 m mélységével a legjelentősebbnek minősítették kortársai és az utókor. Zsigmondy Vilmos és utódai munkássága jelentősen megváltoztatta, új irányba terelte az ország ivó- és gyógyvíz-ellátását. Ennek köszönhetjük, hogy ma már a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Rt. adatai szerint 1993. dec. 31-ig 1203 hévízkút létesült az országban és abból a működő 807 hévízkút mélysége 20-2500 m között változik. A fürdők utáni igényt minden bizonnyal jelentősen elősegítette a kiegyezés utáni gazdasági fellendülés, s ez új intézmények, új módszerek és új létesítmények életre hívását eredményezte. Ezek közé tartozott Chyzer Kornél 1868-ban megindított "Fürdőlapok" c. balneológiai hetilapja, az 1886-ban kiadott igen részletes fürdőtérképe. amely az országban a második, de a legrészletesebbek között az első. Számos munkája megalapozta az 1876. évi egészségügyi törvény életre hívását, amely már kitér a gyógyfürdőkre és az ásványvizekre is. Nagy jelentőségű volt Than Károly (1834-1908) fellépése, aki megteremtette az ásványvizek jellegének meghatározását az egyenérték-százalék alapján, és összetételüket nem sókban, hanem ionokban adta meg. A szétszórt kémiai elemzéseket egységesítve állami kézbe kívánta vonni Trefort Ágoston kultuszminiszter azzal, hogy az Állami Ásványvízelemző Állomást létrehozta 1886-ban, amelynek vezetésével Lengyel Bélát bízta meg. A Budapesti Királyi Orvosegyesület 1882-ben megalakította a balneológiai bizottságot, amely balneológiai kongresszust hívott össze, ahol azután balneológiai egyesület alapítását határozták el. Az egyesület 1891-ben alakult meg a Magyar Szent Korona Országainak Balneológiai Egyesülete néven, amely fontos szerepet töltött be és tölt be ma is a gyógyvíz- és ásványvízügyben.