Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)

2. szám - Hírek

118 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1994 . 74. ÉVF. 2. SZÁM A Magyar Hidrológiai Társaság Elnöksége Bogdánfy Ödön emlékéremmel tüntette ki Török Imre György erdó'mémököt és mezőgazdasági víz­gazdálkodási szakmérnököt, az Alsó-Tiszavidéki VÍZIG mű­szaki igazgatóhelyettesét, akinek a társasági munkásságát munkabizottsági részvétel, nagyrendezvények szervezése, elő­adás tartása fémjelzi. Főszervezője volt az 1965. évi dunai, ill. az 1970. évi tiszai árvizek emlékülésének, a Társaság fennállásának 75. évfordulójára szervezett Jubileumi Közgyű­lésnek, a X. Országos Vándorgyűlésnek. Az Elnökség a Pro Aqua Emlékéremmel tüntette ki Boda János mérnök, tervező-vállalati osztályvezetőt, a Szennyvíz Szakosztály vezetőségi tagjaként végzett előadói, szakmai bírálói munkájáért, Bódás Sándor vegyészmérnököt, az Erdőkémia Vállalat igazgatóját, a víztechnológiai fejlesztés és tervezés terén elért eredményeinek a Társaságban való ismertetéseiért, Dr. Dunka Sándor technika- és tudománytörténészt, a TIV1ZIG nyugalmazott osztályvezetőjét, a Tiszántúl vízgaz­dálkodási történetének feltárásáért, továbbá a Tisza-szabályo­zás kiemelkedő személyiségeivel kapcsolatos megemlékezé­sek megtartásáért, Hlavay József vegyészmérnök, egyetemi docenst, a víz­kémiai analitika és az ivóvízkezelési eljárások kutatásai során elért eredményeinek a Társaságban való bemutatásaiért, Ivaskó L^jos szaküzemmérnököt, a KÖTIVIZIG árvízvé­delmi és folyószabályozási osztályvezetőjét, számos emlékü­lés és kiállítás (pl. a kiskörei vízlépcső építési és üzemelési tapasztalatai című) szervezéséért, Kiss István mérnököt, a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat nyugalmazott osztályvezető-főmérnökét, a bányavízemelés problémáival, a térség karsztvízállapotával foglalkozó mun­kásságáért, Koch György hidrológus-mérnököt a „Master of Science in Hydrology" kitüntető fokozat birtokosát, a bajai VÍZIG osztályvezetőjét, a Duna-Tisza közi hátság vízgazdálkodási problémáinak tisztázása terén elért eredményeiért, Schmldt Antal István biológus-kémikus, főiskolai do­censt, a Környezetvédelmi Felügyelőség csoportvezetőjét, al­gologiai szakismereteinek gyakorlati hasznosításáért, Szalontai Gergely vegyészmérnököt, a Népjóléti Minisz­térium Gyógyhelyi és Gyógyfürdői Főigazgatóságának veze­tőjét, az ásvány- és gyógyvizek jellemzőivel, Budapest gyógyvizeinek minőségi változásával foglalkozó munkássá­gáért, és számos, e témakörbe tartozó tanulmányában fog­laltakért, Dr. Takács Sándor orvos c. egyetemi tanárt, a Borsod­Abaúj-Zemplén megyei Tisztiorvosi Hivatal főigazgatóját a vizek nyomelem vizsgálata, a nyomelemek és a daganatos megbetegedések kapcsolatai feltárása terén elért tudományos és népszerűsítő tevékenységéért. A „Vitális Sándor Szakirodalmi Nivód(j" Biráló Bi­zottság javaslata alapján az 1993. évi díjat a Közgyűlésen dr. Szesztay Károly számára adták át, a Vízügyi Közlemények 1991. évi 3-4 füzetében megjelent „Az éghajlatváltozás vízgazdálkodási és hidrológiai vonatkozásai" c. szakcikkéért. A cikkben közreadott anyag hosszú ideig alapforrásként szerepelhet majd nemcsak a vízzel, hanem a természet más folyamataival foglalkozó tudományok szakemberei részére, és bizonyára meghatározó lehet az ide vonatkozó kutatások további alakulásában is. A „Lászlóffy Woldemár Diplomaterv Pályázat" díja­zottjai a következők voltak: Egyetemi kategória: I. díj: Clement Adrienne (BME): „Pestszentimre szennyvíz el­helyezésének szerepe az R/S/D vízminőség védelmében." II. díj: Horváth Norbert (BME): „Szennyvíztisztítás békalen­csével." Szreda Géza (ME): „Javaslat az Aggteleki Nemzeti Park területén és a hozzá csatlakozó térségben lévő földtani-víz­földtani éltékek oktatási célú bemutatására." III. díj: Kovács Lsyos (BME): „Hulladéklerakó telep helyének kiválasztása ARC/INFO rendszer alkalmazásával." Juhász Attila (ME): „Miskolc város hulladékgazdálko­dási problémái." Dicséret: Nyiri L^jos (BME): „Térinformatika és közműtervezés." Dima Gábor (ME): „A szarvasi arborétum vízellátása". Főiskolai kategória: I. díj: Komár Ottó (PMMF VGI): „A dunaújvárosi papírgyár vízelőkészítő üzemének korszerűsítése." II. díj: Bagi Gellért (PMMF VGI): „A kádárszigeti mellékág megnyitása." Fayl Ildikó (Ybl M. ÉMF): „A hulladéklerakó helyek vízzárósági vizsgálata." III. díj: Nagy Tibor (PMMF VGI): „A Pandúr szigeti fokok re­vitalizációja." Székely István (PMMF VGI): „A balatonszéplaki felszí­ni vízmű rekonstrukciója." Török Attila (PMMF VGI): „Polgárdi szennyvíz-csator­názása." Dicséret: Ott Csaba (PMMF VGI): „Csapadékvíz-tározó Baján." Varga Zsolt (PMMF VGI): „Arzén-eltávolítás Ásottha­lom vízművében." Juhász Lóránt (YM ÉMF): „Kishartyán község vízellá­tása." A vízügyi szakközépiskolások „Sqjó Elemér Pályázat"­ának díjazottjai: I. díj: Szilágyi Attila (Szolnok): „Az északkelet-hortobágyi szennyvíztavak madárfaunája." II. díj: Kecskeméti Szilvia és Pataki Éva (Szolnok): „A Sajó összehasonlító vízminőségvizsgálata." III. díj: Szabó Gábor (Szeged): „A Tisza vízrendszere, élővilága, környezetvédelmi problémái." Dicséret: Cserkuti András és Szeverényl György (Békéscsaba): „A duzzasztók és ezek rendeltetése a Körösökön". Alexy Róbert (Szolnok): „Húsz éves a kiskörei vízlép­cső és a Tisza-tó."

Next

/
Oldalképek
Tartalom