Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)

2. szám - Hatalyák Zoltán–Szalai György: Mezőgazdasági területen elhelyezett települési szennyvíziszap tartamhatás vizsgálatának eredményei

67 Mezőgazdasági hasznosítású területen elhelyezett települési szennyvíziszap tartamhatás vizsgálatának eredményei Hatalyák Zoltán Agrártudományi Egyetem 2103 Gödöllő Szalai György Agrártudományi Egyetem 2103 Gödöllő Kivonat: Kulcsszavak: A tanulmány azzal a tartamhatás vizsgálattal foglalkozik, ami a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Vízgazdálkodási Tanszékének kísérleti telepén tíz éven keresztül folyt olyan mezőgazdasági hasznosítású területen, amelyet megelőző négy évben 500-12000 m /ha folyékony szennyvíziszappal terheltek. Az utóhatásvizsgálat kiterjedt a jelzőnövények (őszi búza, kukorica, burgonya) és a talaj makrotápanyag- és nehézfémforgalmára, különböző egyéb talajtani hatásokra, a növények beltartalmi (nyersfehérje, nyerszsír és keményítő) értékeinek módosulására. Szerzők javaslatot tesznek a kapott eredmények alapján, az alkalmazható terhelés-határértékekre. Települési szennyvíziszap, mezőgazdasági elhelyezés, tartamhatás-vizsgálat, makrotápanyag-forgalom, nehézfémfelhalmozódás terheléshatárérték. 1. Bevezetés A Fővárosi Csatornázási Műveket már a 70-es évek második felében is erősen foglalkoztatta a szennyvíziszap folyamatos, de környezetkímélő elhelyezési lehetőségének keresése. A szakirodalomban többféle megoldást kínálnak az egyre nagyobb mennyiségben keletkező települési szennyvizek, ill. iszapok ártalommentes elhelyezésére. Világtendencia azonban, hogy kiterjedésénél és béltartalmánál fogva e viszonylag nagy volumenű anyag fogadására elsősorban a mezőgazdaság a legalkalmasabb (Juhász, 1990). A Csatornázási Művek megbízására 1977-ben kezdődtek iszapelhelyezési kísérletek a GATE Vízgazdálkodási és Meliorációs Tanszékének gödöllői kísérleti telepén a délpesti rothasztott iszap felhasználásával. Az elhelyezés négy éven keresztül folytatódott Ezeknek a különböző iszapadagokkal végrehajtott terhelési vizsgálatoknak a célja több irányú volt: - keresni és kialakítani olyan elhelyezési technológiát, amely folyamatos nagyadagú iszapelhelyezést tesz lehetővé, - kizárni, vagy minimálisra csökkenteni a környezetszennyezést, - minimális beruházási igénye legyen, - lehető legkevésbé zavaija a hagyományos mezőgazdasági termelés kialakult rendjét. A munka során részletes és differenciált megfigyelési és vizsgálati rendszerrel igyekeztünk nyomon követni a kihelyezett iszapmennyiségek kémiai, biológiai hatásait. Az eredményeket Ravasz Tibor (1981) foglalta össze egy, a témakör sokoldalú elemzésével foglalkozó ankéton. A négyéves vizsgálatsorozat alapján szerzett tapasztalatok igazolták, hogy a folyékony, rothasztott szennyvíziszap a talajon keresztül biológiai körforgásba hozható. Erre mind a termőhelyi, mind az agronómiai lehetőségek adottak. A szennyvíziszap adagok nagyságát - elhelyező céllal - nem a trágyaérték, hanem az agronómiai tűrőképesség határozhatja meg. Ezek a kísérletek azt is bizonyították, hogy az egyszerre adagolt iszapmennyiségeken túl, a ráterhelés is lehetséges a következő években. Megfelelő üzemi vetésforgókban az iszap és a termőhely, a talaj és a növény, a növényi termék és felhasználása zárt üzemi rendszerbe terelhető, így a kapcsolatnormák a közvetlen célnak megfelelően szabályozhatók. E négyéves vizsgálat során 1980 szeptemberében végezték az utolsó iszapelhelyezést, s 1981-ben megkezdődtek az utóhatás-vizsgálatok, amelyek 10 éven keresztül 1991-ig folytak. Ezek célja az volt, hogy nyomon követhessük a különböző terhelések által előidézett folyamatokat, biológiai és kémiai változásokat térben is időben egyaránt, hogy behatárolhatók legyenek a fajlagos terhelhetőség értékei, amelyek még nem csökkentik a terület termőképességét vagy agronómiai használati értékét, ill. tájékoztatást kapjunk a hatásaiban optimális terhelésre. A következőkben e 10 éves tartamhatás vizsgálatról és ennek eredményeiről számolunk be.