Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)

5. szám - A vízlépcső történetének kronológiája

338 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1994. 73. ÍIVF. 5. SZÁM gazdasági fejlődés érdekében történik. A vízlépcsőrendszer tervezését több évtizedes - nemzetközi tudomány és gyakorlat eredményeit követő - kutató és feltáró munka előzte meg. Ebben jelentős részt vállaltak a MTA és intézményei. - A vízlépcsőrendszer felfüggesztése idején hozott döntések megalapozatlanok voltak. A döntést hozók nem támaszkodtak sem szakmai, sem tudományos döntéselőkészítésre, a döntések következményeit feltáró elemzésekre. Mindezeket politikai-érzelmi indíttatású deklarációkkal pótolták. Döntéseiket legitimáló testületek és a közvélemény előtt elhallgatták a következményeket mérlegelő szakmai állásfoglalásokat. Az immár öt éve tartó állapot, az érdemi tárgyalások elodázása, tudományosan és szakmailag megalapozatlan állításokkal, a „0" változat erőltetése, a kompromisszumképtelenség az álláspontok megmerevedését eredményezte, és magatartásuk szinte kiprovokálta a számunkra legrosszabb megoldásnak, a „C" változatnak a megépítését, majd mindennek betetőzéséül, a véglegesítés megkezdését. Ha a kronológiát áttanulmányozzuk, megismerjük és végiggondoljuk az egyes dátumokhoz fűződő történéseket, két időpontot találunk, amikor a vízlépcsőrendszer sorsát döntően meghatározó esemény történt. 1982. Az MTA 1981-ig a vízlépcsőrendszert szakmai kérdésként kezelte. Rendszeresen tájékozódott a kutatási munkák állásáról, javaslataival segítette a tervezési munkákat. Ettől az időponttól kezdve azonban hirtelen a vízlépcsőrendszer ügye kikerült az MTA szakmai fórumainak kompetenciájából annyira, hogy a különböző ad hoc bizottságok munkájában a vízgazdálkodás tudományos képviselői lényegében helyet sem kaptak. így születhettek meg a különböző, a tárgyi ismereteket nélkülöző, csupán feltételezésekre és aggodalmakra épülő állásfoglalások, javaslatok, homályos és egymásnak ellentmondó vélemények, amelyek folyamatosan táplálták a vízlépcsőrendszer körül kialakult félretájékoztatást, majd hisztériakeltést, rágalomhadjáratot. 1989. február-m^jus. 1989. februárjában a magyar kormány még megállapodást írt alá az építkezés gyorsításáról, márciusban a miniszterelnök cáfolta a munkák felfüggesztésére vonatkozó külföldi híradásokat, május elején lemondják a Duna vízminőség-védelméről szóló egyezmény aláírását, majd május 13-án felfüggesztik a nagymarosi vízlépcső építését, „ökológiai szükséghelyzetére hivatkozva. Ha a két időpontban történtek valódi indokaira választ tudunk kapni, talán megismerhetjük az okot vagy okokat, amelyek következményei a mai napig tartó történethez vezettek. Választ kaphatunk talán arra is, hogy kinek, vagy kiknek és miért állt érdekében a vízlépcsőrendszer sorsának ilyen alakítása, mi késztette a kezdeményezőket, a döntést hozókat és tanácsadóikat, ezekben az időpontokban tett lépéseikre. El kell gondolkodni azon, hogy egy őszinte szembenézés a történtekkel, a most már tapasztalt következményekkel és erről a közvélemény hiteles, előítéletektől, indulatoktól mentes, objektív és szakszerű tájékoztatása segíthetne a napjainkban is ható görcs feloldásában és a megoldás megtalálásásában.