Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)
4. szám - Orlóci István: Vízgazdálkodás és fenntartható fejlődés
230 HIDROLÓGI AI KÖZLÖNY 1994 . 74. ÉVF. 2. SZÁM adottságok „terméke". A víz a hasznos és káros tulajdonságaira vonatkozó társadalmi szükségletek, valamint az igénybevételi és szabályozási technológiák fejlődésével vált „készletté", illetve gazdálkodás tárgyává. Az 1. ábra a tényezőknek a célok (értékesülések), valamint a készletek és tevékenységek szerinti csoportosításával, továbbá az ezeket összefoglaló anyagi és értékfolyamatokkal vázolja a vízgazdálkodás rendszerét. A „hasznosulások" alrendszerben jelentkeznek a víz iránti igények, és itt, a személyes, illetve termelő felhasználás során keletkeznek az „új értékek" (VER). A "vízkészlet" alrendszer a vízföldrajzi adottságoknak és a hidrológiai folyamatoknak a vízigényekhez kapcsolódó tényezőit - társadalmi jelentőségű tulajdonságait foglalja magába, amelynek értelemszerű összetevői a víz társadalmi értékének (VE). Az ábra közepén elhelyezett "szolgáltatási és szabályozási alrendszer" pedig mindazokat a műszaki, közgazdasági, jogi-igazgatási tevékenységeket és létesítményeket tartalmazza, amelyek megteremtik az igények és készletek összhangját egyfelől a víz használatba adásával, illetve a használt vizek elhelyezésével, másfelől a készletek és az adottságok műszaki, továbbá használatuk jogi és közgazdasági szabályozásával. A feladatok ellátásához gazdasági eszközökre és információkra van szükség, amelyek azonban csak részleges kapcsolatokat teremtenek. A három alrendszert a víz, illetve a szolgáltatások anyagi folyamatai kapcsolják össze. A rendszer működésének tehát két összetevője van: a természeti-hidrológiai és a gazdasági tényezők csoportja. Attól függően, hogy a kétféle tényezőt milyen módon veszik figyelembe a vízgazdálkodásban, három fejlődési szintet lehet megkülönböztetni: — a szabad (naturális) gazdálkodás, — a hiány-gazdálkodás, valamint — az érték-gazdálkodás korszakát. A víz bőségének, korlátozás nélküli hozzáférhetőségének korszakában a készlet „szabad jószág". Az igények kielégíthetőségét csak az eszközök véges volta korlátozza, és az anyagi folyamatnak (a víznek) csak technikai - méretezési - szerepe van. Ebben a korszakban az igények kielégítésének kizárólag a gazdaságosság a kritériuma, azaz a legkisebb költségű változatot tekintik megfelelőnek. A vízgazdálkodás döntési rendszere ez esetben nemcsak alrendszerenként, hanem feladatonként is elkülönült, szakágazatilag tagolt, és csak érdekvédelmi (államigazgatási) szabályokkal koordinált. Korszakváltás akkor következik be, amikor az igények mennyiségi és minőségi vonatkozásban kimerítik a rendelkezésre álló készletet, és szükségessé válik az elkülönült vízhasználatok nyilvántartása, valamint a vízkészlet-faj tanként összesített vízmérlegek szerinti szabályozása. Az igény kielégítésének a kritériuma változatlanul a gazdaságosság, a feltételei azonban már nem csak a gazdasági eszközök véges voltából erednek, hanem a vízkészletek korlátozottságából is. Ebben a korszakban jönnek létre a központi vízkészletgazdálkodási szervezetek, és alakulnak ki a vízmérleg- és vízkészletnyilvántartási eljárások. Ennek következtében a gazdálkodás módszertanilag kettős alapúvá válik: a gazdasági folyamatok irányítása változatlanul tagolt és az alrendszerek szerinti értékmérlegek által meghatározott, ugyanakkor az anyagi folyamatokat vízrendszerek szerinti vízmérlegek szabályozzák. Ebben a korszakban a vízhasználók között kompetitív helyzet kezd kialakulni, és a vízzel való gazdálkodás részlegesen átlép az áru-, illetve termékgazdálkodási alaphelyzetbe, amelyben a víz egyes tulajdonságainak értékét a kereslet és a helyettesítő megoldás költsége szabja meg. Sajátos gazdálkodási helyzetet teremt ebben a korszakban a víz valamely társadalmilag jelentős tulajdonságának váratlan változása, amikor úgynevezett szükség-gazdálkodási intézkedéseket kell bevezetni. Ilyenre kerül sor a rendkívüli árvizekkel, belvizekkel vagy aszállyal sújtott területeken, vagy a vízminőség haváriaszerű leromlása esetén. A szükséggazdálkodás lényegi jellemzője, hogy az élet-, vagyon- és termelési biztonság fenntartása általában csak "gazdaságtalan" (és nagyobbrészt közköltségű) intézkedésekkel érhető el, amelynek a következményei később egyes érdekeltek számára komparatív előnyt teremthetnek. Nppjaink vízgazdálkodásában lényegében háromféle szinten (dimenzióban) és tagoltságban kell gazdálkodni: a gazdálkodás tárgyát jelentő vízkészletek naturális szintjén és földrajzi rendszerében, a gazdálkodás célját és eszközeit meghatározó társadalmi (politikai) érdekek, valamint a gazdasági erőfonások szintjein és köreiben. Ezek között a kapcsolatot informatikai eszközök, mérlegelések teremthetik meg. A rendszer működését az határozza meg, hogy a gazdálkodás tárgyát jelentő vízkészleteket, a társadalmi igényeket és a gazdasági erőforrásokat összemérő informatikai eszközök milyen mértékben felelnek meg az adekvát mérlegelés feladatának. A harmadik fejlődési szint - az értékmérlegen alapuló készletgazdálkodás - a vízgazdálkodási tényezők összemérésének és ezáltal az alrendszerek szerves kapcsolatának megvalósításával érhető el. Az egységes értékmérlegen alapuló vízgazdálkodás kritériuma már nem a legkisebb költség, hanem az egész rendszerre vonatkozó legnagyobb hatékonyság, aminek elvi mérési formuláját a 1. táblázat tartalmazza. Az utóbbi évtizedek folyamán számos országban megindultak a víz gazdasági és társadalmi értékének mérésével, valamint a vízgazdálkodás integrált információs rendszerével kapcsolatos kutatások. Ezek azonban sem a piaci mechanizmus kiterjesztése révén, sem a statisztikai nyilvántartások fejlesztésével mindmáig nem tudtak a vízgazdálkodásban és a gazdaság irányításában széleskörűen alkalmazható megoldásokat nyújtani. A vízkészletek többcélúságának és érdekalakító szerepének felismerését számos országban követte a vízgazdálkodás fogalmi és intézményi kereteinek fejlesztése, de a gazdálkodás módozata (a múlt századok hagyományait folytatva) alapvetően műszaki irányzatú maradt, és tartalmát tekintve nem a vízzel, hanem a vízhasználó vállalatokra, intézményekre és ágazatokra bízott gazdasági erőforrásokkal való gazdálkodást valósít meg. Az ismétlődő vízgondok nyomán természetesen egyre gyakrabban történnek a víz hatékony használatát és védelmét szorgalmazó állásfoglalások.
