Hidrológiai Közlöny 1993 (73. évfolyam)

6. szám - Bruckner Ildikó: A budapesti Merzse-mocsár vízháztartásának helyreállítása

364 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1993. 73. ÉVF., 1. SZÁM hirtelen magasodik, és gyengén tagolt felülettel képez átmenetet a gödöllői dombok felé. A környék felszíni vizei a Merzse felé tartanak. A természetes vízgyűjtő terület - a mocsárral együtt - 895 ha nagyságú. Ennek zöme beépítetlen, mezőgazdasági művelés alatt áll, míg a mocsártól távolabb családi házas, kertes beépítésű lakott részek találhatók. A vízgyűjtőt burkolt és földmedrű csapadékvíz-levezető csatornák hálózzák be. Befogadójuk a Merzse-mocsár, melynek fölös vizét - amíg volt - a 172. sz. csatorna vezette ki a területről a 17. sz. (Maglódi-) csatornába csatlakozva. A vízgyűjtő területen a Merzsétől kb. 800 m-re terül el a mocsárral valamikor valószínűleg összefüggő Gyolcs-rét. A kapcsolatot kettejük között jelenleg már csak egy kiszáradt csatorna jelzi. A Merzse felületét mára jórészt sás, nád nőtte be, s a nyílt vízfelület számára csak egy kb. 50x50 m-es tisztás maradt fenn. 1991-ben ebben még egy többnyúlványú víztükör jelentkezett, ám a vízmélység sehol sem haladta meg az 1 m-t, s a víz alsó egyharmadát hínár nőtte be. Az 1992 szeptemberében bekövetkezett teljes kiszáradás után 1993 tavaszán a téli időszak némi csapadéka következtében a víz ismét megjelent a mederben. 3. A mocsár szűkebb környezetének felszínközeli vízföldtani jellemzése A meglehetősen sűrű fúrásos feltárási adatok egyértelműen rámutatnak annak a 2-20 m mélységben mindenütt megtalálható vastag iszapos agyagösszletnek a jelenlétére, amely a talajvíztartó képződmények fekiijének tekinthető. Ez az összlet nem teljesen homogén, benne vékonyabb homokrétegek előfordulnak. Az agyagfekü helyzete közelítően a terepesést követi, ám a völgy tengelyvonalában a Merzse-mocsár és a Gyolcs-rét alatt küszöbszerű felemelkedése tapasztalható, aminek következménye a talajvízszín megemelkedése, felszínre bukkanása. Az agyagfekü fölötti talajvíztartó réteg homok, homokliszt anyagú üledék, melyben helyenként iszap és iszapos agyag közbetelepülések találhatók. A réteg szivárgási tényezője 1-2 m/d. A homokréteg felső 0,5 m vastag része termőtalajjá vált, de a homok sokszor nagyobb foltokban fedetlenül is a felszínre bukkan. A mocsár területén ugyanakkor tőzeg fordul elő. A mederfeneket a szerves törmelékek alatt tömör iszapos agyagréteg alkotja. Ez ugyan akadályozza a talajvíznek a mocsárba jutását, de egyenetlen kifejlődése miatt a kapcsolat régebben számos bővizű forráson át mégis megvalósulhatott. A talajvíz szintje csak közelítően követi az agyagfekü helyzetét, a dombok alatt 7-8 m-re is elszakad a terep felszínétől, míg a mocsár környezetében erősen megközelíti azt. A talajvíz a terület nagy részén nyílt tükrű, bár néhol több talajvíz emelet is előfordul. A fő talajvízáramlási irány D-DNY felé mutat, így a talajvíz a Merzsét É-ÉK-en feltehetően táplálja, míg a déli oldalon elszivárgás jelentkezik. A talajvízszín esése a mocsártól É-ra 4 (távolabb 8) ezrelékben, D-re 2 ezrelékben határozható meg. A mocsár környezetében telepített észlelőkutakban megfigyelt 1992. évi talajvízjáték és a mocsár vízszintjének ingadozása közötti hasonlóság a Merzse mai nap is jelentkező talajvíztáplálására utal. 4. Vízminőségi viszonyok A talajvíz - kémiai jellegét tekintve - kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos. Az ivóvíz-szabvány határértékeit ammónium-, nitrit- és nitrátkoncentráció, valamint összes szárazanyag-tartalom tekintetében lépi túl. A Merzse-mocsár vizének szervetlen kémiai jellege (halobiíása) megegyezik a talajvízével, ami ismét csak kettejük összefüggését bizonyítja. A mocsárvíz keménysége rendkívül magas, s a vízszín süllyedésével, vagyis a kiszáradással párhuzamosan növekszik: 1991ben 56,0 nk°, 1992-ben 172,2 nk° volt mérhető. Az összes szárazanyag-tartalom ugyanakkor az 1837,8 mg/l értékről 5525,0 mg/l-re emelkedett. A biológiai vízminőséget még a trofitás, szaprobitás és toxicitás tulajdonságaival jellemezzük. A trofitás a víz termőképessége. Ennek növekedése a szervetlen anyagokból történő szervesanyag-termelés növekedését jelenti (eutrofizálódás). A trofitás fokát a víz térfogategységében lévő alga-klorofill mennyiség alapján meghatározva a mocsár vize mezo-eutrofikusnak, eutrofikusnak tekinthető. A szaprobitás a vízi élővilág szervesanyag-lebontó képességét jelenti. A lebontás alapja az oxidáció, s erre alapozva a szaprobitást kísérleti úton a káliumpermanganátos oxigénfogyasztással határozzák meg. A mocsárvíz eszerint alfa-mezo-poliszabrobikus, ami az energiadús, biológiai bomlásra képes szervesanyagok nagy mennyiségére utal. A toxicitás a víznek az élővilágra gyakorolt mérgezőképességét jellemzi. A vizsgálatok szerint sem a mocsár vize, sem az annak fenekén leülepedett szerves iszap a toxicitás szempontjából káros anyagokat nem tartalmaz. 5. A Merzse-mocsár vízháztartása A Merzse-mocsár vízutánpótlódása - a felületére hulló csapadékon túl - mind a felszíni, mind pedig a felszín alatti vizekből fennáll. A kiadási oldalon a vízfelületi és területi párolgás, a felszíni és felszín alatti elfolyás szerepel. A kiszáradás folyamata ezen tényezők változására, természetes okokra és mesterséges - emberi - beavatkozásokra vezethető vissza. A természeti körülmények között ma szívesen emlegetik a globális éghajlatváltozást, amely világszerte hőmérsékletemelkedésben és a csapadékmennyiség csökkenésében nyilvánul meg. Anélkül, hogy ennek okait vizsgálnánk, kétségtelen tény, hogy az utolsó 15 évben az említett hatások hazánkban is fokozottan érezhetők voltak. Ha az 1951 és 1992 közötti évek nyarainak (jún. - aug.) hőmérséklet és csapadék jel-