Hidrológiai Közlöny 1993 (73. évfolyam)
6. szám - Domokos Miklós–Tarnóy András: A felszíni vizekkel való magyarországi gazdálkodás helyzete és reménybeli jövője
330 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1993. 73. ÉVF., 1. SZÁM gazdálkodási helyzet pontosabb, árnyaltabb jellemzését tette lehetővé. Míg az utóbb említett két munka eddig inkább csak elvi síkon gazdagította a vízmérleg-elméletet, addig a Zsuffa István vezette hidrológus munkacsoport kiadványsorozata (VGI, 1984-1989), illetve annak közvetlen előzménye, a III. Vízgazdálkodási keretterv (OVH, 1984) Hidrológia fejezete már igen sok olyan - a vízfolyások vízhozam-sorozatainak statisztikai feldolgozásával előállított — grafikus segédletet tartalmaz, amelyekről leolvasható, hogy tetszőleges konstans vízigény az adott vízfolyás természetes vízhozamából mekkora biztonsággal elégíthető ki (a biztonság mértéke egyaránt lehet a vízkorlátozás részidőszakok átlagos tartama, adott valószínűségű tartama, vagy a vízkorlátozás következtében átlagosan, illetve adott valószínűséggel hiányzó vízmennyiség). A módszer hátránya, hogy rendkívül munkaigényes a grafikus segédletek igazítása a megnövekedett - és részben megváltozott - adatsorokhoz. A vízmérleg-metodikával kapcsolatban GL szakvéleményének érdemi javaslata, hogy a jövőben vízmérleg-mutatóként, az eddig alkalmazott állandó számok mellett, eloszlásfüggvényeket állítsunk elő, amelyek tetszőlegesen választható konstans vízigényekhez - a „Magyarország vizeinek műszaki-hidrológiai jellemzése" (MVMHJ) c. kiadványsorozatban (VGI, 1984-1989) az ország vízfolyásainak jelentős részére máris rendelkezésre állnak. A GL szakvéleményében ajánlott ilyen eloszlásfüggvények: — az évi összes vízhiányos időszakok — az évi leghosszabb vízhiányos időszakok — az évi összes vízhiány-tömegek — az évi legnagyobb vízhiány-tömegek — a vízhiányos időszakok évi számának — a vízhiányos időszakok átlagos évi számának — az évi legnagyobb vízhiány-értékek eloszlásfüggvénye, tetszőlegesen kiválasztható konstans vízigényre vonatkoztatva. Rámutat arra is, hogy ezeket az eloszlásfüggvényeket nem okvetlenül kell esetenként a MVMHJ típusú segédlet-sorozatokból venni, hanem - a számítógép nyújtotta lehetőségek kihasználásával, a mindenkori legfrissebb adatsorokból - esetenként is elő lehet állítani (Domokos-Nováky, 1992). Összefoglaló javaslatként a nagytérségi (tervezési) vízmérlegekben továbbra is a konstans vízkorlátozási mutatók, az operatív vízkészletgazdálkodásban viszont az általa felsorolt eloszlásfüggvény-mutatók alkalmazását ajánlja. Nyilvánvaló azonban, hogy ehhez határ-eloszlásfüggvények vagy legalábbis métékadó valószínűségek meghatározása lenne szükséges. KGy szakvéleményében felsorolja a jelenlegi vízmérleg-gyakorlat leggyengébb pontjait: — nem teszi lehetővé a mennyiségi és minőségi jellemzők együttes értékelését, — az összesítő vízmérleg rutinszerűen alkalmazott, legegyszerűbb változatában a hasznosítható vízkészlet természetes összetevője az augusztusi 80 %-os tartósságú vízhozam, a vízigény-kar pedig a vízigények számtani összege, ami a gyakorlat számára sokszor érthetetlen és elfogadhatatlan vízügyi döntéseket (engedély-megtagadásokat) eredményez, Biológia és gazdasági szükségletek ijíü-^ Egyensúlyi l^o állapot Természeti rendszer Belső kapcsolat Hidrológiai 1. ábra: A vízkészletgazdálkodási döntések folyamatvázlata - az operatív döntésekre sokkal használhatóbb vízgazdálkodási hossz-szelvény (Domokos 1965), feszített vízkészletgazdálkodási helyzetben, csak szimulációs modellezéssel kiegészítve használható a szükséges döntések megalapozására. KGy megítélése szerint az (összesítő) vízmérleg az általa javasolt metodikai továbbfejlesztés (Q aug g 0 % feloldása, vízhasználatok nem-egyidejűségének figyelembevétele) után is csak az országos, illetve regionális színtű döntések, illetve helyzetelemzések alátámasztására lesz alkalmas. Továbbra sem lesz használható a feszített vízgazdálkodású térségekben szükséges döntések szakértői szintű megalapozására. Pálfai (1992) kifejti, hogy az alföldi területeken a vízkészletgazdálkodási munkaeszközök (vízmérleg, vízgazdálkodási hossz-szelvény) alkalmazása merőben formális, a velük kapott eredmények legtöbbször érdektelenek. 2.2 Szükség van-e vízkészletgazdálkodásra? A vízkészletgazdálkodási döntések szintjei GL szakvéleménye - a címbeli kérdésre nyilvánvalóan hallgatólagosan „igen"-nel válaszolva - a vízkészletgazdálkodási tevékenység és két döntési szintjének tömör meghatározását adja: „A vízkészletgazdálkodás a vízgazdálkodás rendszerének az a része, amely a vízkészletnek és a vízhasználók vízigényeinek (mennyiségi, minőségi, valamint időbeli és térbeli) összehangolásához szükséges tevékenységeket fogja össze. E tevékenységbe beletartozik: - a vízkészletek feltárása, meghatározása, - a készletek igény szerinti szétosztása, - korlátozások meghatározása és érvényesítése. A vízkészletgazdálkodási döntések folyamatát - általánosabb keretbe illesztve s ugyanakkor erősen egyszerűsítve — az 1. ábra szemlélteti. Ez a definícióban leírt feladatkör azonban nyilván eltérően jelenik meg a vízgazdálkodás különböző döntési szintjein: - Az országos (központi) irányítás az országos, illetve nagytérségi problémák megoldásán, egységes irányelvek, távlati tervek kidolgozásán és azok megvalósításán, illetve olyan feltételek kialakításán dogozik, amelyek elősegítik ezen tervek megvalósulását Tevékenysége ennek megfeVízigények jelentkezése Vízgazdálkodási tervezés i Vízgazdálkodási beavatkozások Vizigények kielégitése <— i Vízgazdálkodási beavatkozások Vizigények kielégitése i Vízügyi felügyelet
