Hidrológiai Közlöny 1993 (73. évfolyam)

4. szám - Dosztál István: A vízminőség ellenőrzésének tapasztalatai a „South West Water” vízmű vállalatnál és alkalmazásuk az Északdunántúli Regionális Vízműveknél

227 A vízminőség ellenőrzésének tapasztalatai a „South West Water" vízmű vállalatnál és / alkalmazásuk az Eszakdunántúli Regionális Vízműveknél Dosztál István Eszakdunántúli Regionális Vízművek 2800 Tatabánya, Sárberek 100. Kivonat: A „Water 2000" fontos üzenete az, hogy a vízellátás és vízminőség jobbításában a történetiség, a gazdasági műszaki környezet és a nemzetközi tapasztalatok figyelembevétele alapvető fontosságú. A cikk két eltérő természeti környezetben működő vízművállalatot, az angliai South West Watert és a magyarországi Eszakdunántúli Regionális Vízműveket mutatja be. Elemzésének tárgya: a vízbázisok jellege, az elosztóhálózat szerkezete és a minőségellenőrzés rendszere. Az eltérő környezetből fakadó különbségek ellenére a közeljövő lényeges feladatainak meghatározásában, a célok megnevezésében vannak azonosságok a két vízmű között. Kulcsszavak: Minőségellenőrzés, információ, szabályozások, költségek. Előszó 1992. szeptember 15-től december 15-ig három hónapot töltöttem Angliában a South West Water exeteri és truroi laboratóriumaiban. Célom az volt, hogy a laboratóriumok munkáin keresztül megismeijem a vízművállalat teljes tevékenységi körét. Tapasztalataim közül ebben a cikkben a két vízművállalat vízminősítési tevékenységét kívánom összehasonlítani és a hasznosítható tapasztalatokról beszámolni. 1. A South West Water (S.W.W.) bemutatása, rövid történeti áttekintése Délnyugat-Anglia vízellátását a S.W.W. biztosítja mintegy 10 884 km

2 területen. Anglia kedvelt üdülőterületét, Devont, Cornwalt teljes egészében, valamint Dorset és Somerset kisebb részét foglalja magába (1. ábra). A körzet lakossága 1,5-1,6 millió és fokozatosan növekszik. A növekedési ütem 1971 és 1988 között 15 %-os volt. Az átlagos napi víztermelés 503 ezer m

3, de hétvégeken eléri az 590-600 ezer m

3/nap mennyiséget is Ennek a vidéknek a vízellátási története a római korig nyúlik vissza. Időszámításunk előtt 100 körül már fából készült nyitott vezetékeken továbbították a vizet az itt élő emberek. A rómaiak fürdőházakat is építettek, melyeknek napi vízfogyasztása meghaladta a 300 m -t. A középkorban föld alatti csőrendszerekben vezették a vizet, melyek maradványai turisztikai érdekességnek számítanak. Exeterben 1694-ben már szivattyútelepeket építettek, ami az Exe Street és a Bonhay Road találkozásánál ma is megtekinthető. A szivattyú a malom vízelvezető árkából szívta a vizet és továbbította a Guildhall mögötti tárolóba. James Golsworthy megvásárolta ezt a vízműtelepet és 1811-ben korszerűsítette azt. Ennek ellenére a vízminőséggel kapcsolatos panaszok száma növekedett, a vízminőség fokozatosan tovább romlott, és a folyamat az 1832 .évi exeteri kolerajárványba torkollott. A járvány elterjedésének fő oka a nem megfelelően tisztított víz volt. Az Exeteri Vízmű Vállalat 1833-ban alakult meg, amelyet 1878-ban az Exeter City Corporation megvásárolt. Jelentősebb műszaki fejlesztések 1931-ben és 1951-ben kezdődtek el, az utóbbi 30 évben pedig folyamatos volt a fejlesztés. A vízellátás alapvetően a felszíni víztisztítókra és a víztározókra alapozódik. A szárazabb éghajlatú tájak átlagos évi 750 mm-es és a nedvesebb tájak átlagos évi 1800 mm-es csapadékmennyisége bőségesen biztosítja a folyók vízutánpótlását és a jó vízminőséget. A South West Water 57 korszerű és további 30 régebbi, de felújított víztisztítót üzemeltet. A korszerű telepek együttesen naponta közel 130 ezer m

3 vizet tisztítanak meg. A víztározó építésnek hagyománya van Angliában. Már a 19. században több, mint 30 víztározó üzemelt az S.W.W. működési területén. Az utóbbi 15 évben további három nagy víztározó épült 84 300 m

3 hasznos térfogattal, így jelenleg mintegy 36 víztározó működik összesen 115 ezer m

3 összes tározó kapacitással. A tisztított vizet 440 zárt tároló medencén keresztül vezetik el a fogyasztókhoz, hozzávetőlegesen 13 ezer km hosszú gerincvezeték-rendszer segítségével. A képződött szennyvizet pedig 8-8,5 ezer km hosszú szennyvízcsatorna-rendszeren keresztül juttatják el a mintegy 550 ezer szennyvíztisztító telepre. Csak egy kisebb területen, Kelet-Devonban származik az ivóvíz talajvízből és forrásokból, ugyanis ez az egyetlen olyan terület, ahol ivóvízellátásra közvetlenül alkalmas nagyobb víztároló rétegek, kőzetek alakultak ki. Ezek a vízkészletek átlagosan 40-50 m mélyen találhatók. A vízvezetékrendszer anyaga, főleg lágyvas, ólom és műanyag (PVC, polietilén). A lágyvas vezetékhálózatot belső védelemmel látják el a korróziós hatások megelőzése céljából.