Hidrológiai Közlöny 1993 (73. évfolyam)

4. szám - Nagyistók Ferenc: Rétegvízbázisú kisvízművek üzemelési tapasztalatai

197 Rétegvízbázisú kisvízművek üzemelési tapasztalatai Nagyistók Ferenc Csongrád megyei Víz- és Csatornamű V. 6600 Szentes, Berekhát 11. Kivonat: A magas szervesanyag és/vagy ammónia tartalmú vízbázisra települt vízellátó rendszer egésze bioreaktorként működhet. A kialakuló biológiai hártya rontja a víz minőségét. A szerző azt vizsgálja, elsősorban üzemelési tapasztalatok alapján, hogy az üzemeltető kezében milyen lehetőségek vannak a minőségromlás mérséklésére. Elemzésének konklúziója, hogy az elosztóhálózatban biológiailag stabil vízminőség csak akkor tartható, ha abba tápanyagmentes vizet visznek be. Kulcsszavak: rétegvízbázis, bioreaktor, élőhártya, vízminőségromlás 1. Bevezetés Magyarországra a néhány nagyvárost leszámítva a közép-, méginkább a kis lélekszámú települések a jellemzőek. Többségükben - kihasználva a meglévő adottságokat - helyi, általában rétegvízkészletekre alapozott vízellátás épült ki. Ha e mellé a néhány ezer helyi érdek" /vözmű mellé a kistérségi, az ipari és a mezőgazdasági vízműveket is hozzávesszük, akkor azt mondhatjuk, hogy ma hazánkban a helyi rétegvízkészletekre alapozó vízellátás a meghatározó. A kisvízművek többsége a 60-as években épült, amikor elsősorban - az akkori alacsony ellátási színvonalból is eredően — a mennyiségi szemlélet uralkodott. A kis, főleg mezőgazdasági településeken a vízfogyasztás a 80-as évek derekáig meredeken emelkedett, elsősorban az államilag támogatott alacsony fogyasztói díjaknak köszönhetően. Az állami támogatás megszűntével a fogyasztások jelentősen visszaestek. A kisebb, helyi vízkészletekre támaszkodó vízművek létesítésénél az elmúlt 20-30 évben rendszeres gyakorlat volt a helyi, elsősorban lakossági erőforrások igénybevétele. Több száz kistelepülésen épült ki a víz-csatorna - de az egyéb közmű is a telefontól az úthálózatig - a lakosság bevonásával. Európai mértékkel mérve az alacsony jövedelmű lokálpatrióta polgárság áldozatvállalása mindenképpen elismerésre méltó. Mindemellett nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy nem egy esetben a megvalósult műveket a műszaki optimum és a finanszírozási lehetőségek antagonizmusa jellemzi. Nem beszélve arról, hogy napjainkig a legkorszerűbb műszaki megoldások - gyakran - politikai-gazdasági okok miatt is elérhetetlenek voltak. Miután az üzemeltetés költségeit hosszú ideig az állami költségvetés finanszírozta, nem a valós szükséglet, hanem a politikai-gazdasági lehetőségek határolták be az állagmegóvásra, korszerűsítésre fordítandó összegeket. Napjainkban ezek a kisvízművek sok esetben működőképességük alsó határán vannak. A gazdaságpolitika az utóbbi 4-5 évben sokkszerűen hárítja át a közművek működési költségeit (is) a lakosságra, miközben ugyanilyen sokkszerűen vonul ki a fejlesztésből is. Mindehhez járult az állami vagyonnak a helyi önkormányzatokra való „testálása" az ellátási felelősséggel együtt. A közművek ma Magyarországon - túlzás nélkül állíthatjuk - a politikai hatalmi harc közprédájává váltak. Ennek ékes példái, amikor megkérdőjeleződik a korábbi működtető szervezetek szakmai tisztessége. Ebben a helyzetben a racionális érveknek a napi politikai érvekkel szemben a politizálok értelmezésében nincs súlya. Hovatovább Magyarországon a kisszerű politika a „Dunaszaurusz" mellett megteremti a „Vízműszauruszt" is. Sajnálatos lenne azonban, ha a felhalmozódott üzemelői tapasztalatok, a racionális érvek netán tévedések - nem kerülnének közkinccsé. A vízmű üzemeltetés színvonalában szervesen és behatároltan illeszkedik a vízellátás folyamatrendszerébe. Az üzemeltető az üzemeltetés egyes fázisaiban olyan információkhoz jut, melyek semmilyen más körülmények között nem, vagy csak nehezen reprodukálhatók. Az üzemeltetői tapasztalatok alapján ma már nyilvánvaló, hogy a vízellátó rendszer teljes egésze olyan reaktorként kezelendő, amelyben fizikai, kémiai és főleg biológiai folyamatok játszódnak le, helyről-helyre változtatva - jobbára rontva - a víz minőségét. Leszögezhetjük, hogy a bioreaktorként is működő vízművek üzemeltetése még akkor sem rutinfeladat, ha a víz kémiai összetevői maradéktalanul kielégítik a jelenlegi hazai követelményeket. A vízellátás folyamatrendszere bonyolult, a működtetés célja a fogyasztói igények optimális kielégítése. Ez az optimum - értelmezésünk szerint - ott van, ahol a műszaki és gazdasági eszközrendszer a legkisebb valószínűségű közegészségügyi kockázatot garantálja. (Nagyistók F., 1992.) 2. Vízbázisok, kutak Felszín alatti vízbázisaink a vízkészletek és a szeny-