Hidrológiai Közlöny 1993 (73. évfolyam)

1. szám - Göncz Árpád: Üdvözlő beszéd a Magyar Hidrológiai Társaság 75 éves jubileumi közgyűlésén (Szeged, 1992. szeptember 6.)

1 Üdvözlő beszéd a Magyar Hidrológiai Társaság 75. éves jubileumi közgyűlésén (Szeged, 1992. szeptember 6j Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke Kivonat: A Magyar Köztársaság elnöke - a Magyar Hidrológiai Társaság 1990. október 16-i közgyűlését követően 1992. szeptember 6-án immár másodszor vett részt és szólalt fel Társaságunk közgyűlésén. Szavai szerint: „A MagyarHidrológiai Társaság képe úgy él bennem, amelynek alapító és formáló tagjai mindig is tudták a mértéket. Nem voltak htján sem a tudásnak, sem az alázatnak. Ezért is jellemezhette a társaság tudományos munkáját minden jobb időben a szakmai tárgyilagosság és előrelátás." Elnökünk szavai megtisztelték munkásságunkat mi is kívánunk törekvései számára eredményességet Kulcsszavak: Vízgazdálkodás, vízügyi történelem. Kedves Hidrológus Barátaim! Hölgyeim és Uraim! Tiszteletet parancsoló jubileumot jöttünk ünnepelni. És okulni is - természetesen - a tudós beszámolókból, előadásokból. A magyar vízügyi politika ágas-bogas kérdései kerülnek napirendre, ami számomra - aki csaknem egyidős vagyok a Magyar Hidrológiai Társasággal figyelmeztetés: korunkban a legjámborabb tudományok is lépten-nyomon belegabalyodnak a politikába. Akár akarják azt tisztelt képviselői, akár nem. Manapság különösen így van ez - manapságon értsék akár az egész huszadik századot is -, mert a politikát alakító hatalom és ugyancsak politikát alakító ellenzéke bármely tudomány irányait is kijelölni szándékozik, eredményeit pedig érdekei szerint felhasználni. Tényt közlök ezzel, nem minősítek. Kérem, ne értsék félre. Hiszen rendjén is így van. Már Arisztotelész mester is felismerte, hogy minden közösség valamiféle közjó megvalósulására szerveződik tehát a politikai közösségek is a közjó azonban az általuk vallott közjó. És mivel „bizonyos tekintetben azoknak is igazuk van, akik az ellenkező állásponton vannak" ugyancsak Arisztotelész fogalmazásával élve -, a mindenkori hatalomnak és a mindenkori ellenzéknek egyaránt megvan a maga „közjója", s azok nem feltétlenül fedik egymást szakmailag sem. Sőt! Vízügyes barátaim különösen jól tudhatják ezt, hisz a saját bőrükön érezhették és érezhetik, hogy míg jámbor tudományukat igyekeznek művelni tehetségük s legjobb tudásuk szerint, azok politikai értéke attól függően tűnik másnak, hogy melyik szekértáborból pillantanak rá. A dunai vízlépcső-ügy talán még mindig a legfrissebb példa erre, hiszen lezárva nincs, az indulatok és a vélemények meg kavarognak. így és ezért tűnhetnek hol az emberiségért nagy-nagy áldozatot hozó hősöknek, hol pedig az emberiség elleni bűntettek elkövetőinek a „vizesek", akik egy, a társadalom által feladott leckét magas tudományos-műszaki színvonalon megoldottak. Arra ugyan nem vállalkozhatom - még a Magyar Köztársaság elnökeként sem -, hogy ezzel az áldatlan üggyel kapcsolatban valami mindenek feletti igazságot kinyilatkoztassak. Magánvéleményemetpedig feltehetően hatalmi sugallattá változtatnák a szándékos félreértésre mindig hajlamosak. Annyit azonban most is el kell mondanom, amit két esztendővel ezelőtt már elmondtam éppen a MagyarHidrológiai Társaság akkori közgyűlésén. Nevezetesen azt, hogy igaztalanul és méltatlanul támadják a vízügyi szakembereket Bős-Nagymarosért. Az úgynevezett vízügyi lobby körültekintő, alapos munkát végzett. Korunk tudományos és műszaki színvonalának megfelelőt. Ezért köszönet és tisztelet illeti meg, nem pedig gyalázás. A vízlépcső értelméről vagy értelmetlenségéről, hasznosságáról vagy haszontalanságáról már lehet vitázni. Az más kérdés. Sajnos, nem is annyira szakmai, mint inkább politikai. Nem vigaszképpen, csupán tényként említem, hogy napjaink átalakuló magyar társadalma és közélete tele van politikai fogantatású szakmai, vagy szakmai fogantatású politikai vitákkal. A baj, persze, nem az, hogy van vélemény és ellenvélemény. Az jó. Az még önmagában a demokrácia legelemibb feltétele és eredménye. Az viszont már rossz és mindenképpen hátráltatja az új Magyarország megteremtését-, hogy alig-alig sikerül valamiben konszenzusra jutni. Holott a magyar társadalom jelene és jövője nem áldatlan vitákat vár el tőlünk, hanem sokkal inkább hasznos, a valódi közjó érdekében született kompromisszumokat, melyek a kisebbségi véleményeket nemcsak tolerálják, hanem integrálják is. Meggyőződésem, hogy jelen helyzetünkben - gazdasági romlásunk és társadalmi feszültségeink növekedésének idején - hasznosabb volna a közös nevezőt keresni, mint a tényleges távolságokat vagy ellentéteket mesterségesen tovább nagyítani. És a demokráciára sem a vélt vagy valós többségi akarat erőszakos érvényesítése a jellemző - legalábbis az én felfogásom szerint -, hanem az empátia és a tolerancia a legmákszemnyibb véleménykülönbség másság iránt is. Félelem nélküli, azaz demokratikus társadalmat csak így tudunk kialakítani egy olyan térségben, ahol az antidemokratizmus már-már homéroszi jelzővé vált. Kedves Barátaim! A Magyar Hidrológiai Társaság 75 éves jubileuma arra is alkalom, hogy történelmi önvizsgálatot végezzenek. Önvizsgálatot mondok, mert mások vizsgálatában már profik vagyunk. Kis túlzással akár azt is mondhatom, hogy tízmillió mást vizsgáló állampolgár él ebben az országban, akiknek mindegyike már minden létező vagy nem létező