Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)
4. szám - Orlóci István: Rendszerelvű kutatások a Tisza hazai vízgyűjtőjén
206 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1991. 71. EVF. 4. SZAM fiTTPTl • • lU ! I il J 0 " S)uN> a br : ••.-., . ,7/nmr'ii rír:i 'ijvil 4. ábra. Az Alföld vízháztartási sajátosságai A medence növényföldrajzi sajátosságának feltételét, jelesül az erdő létét a vázolt, bőséges vízellátottság teremtette meg. Megbízható becslések szerint a honfoglalás korában az Alföld erdősültsége a jelenlegi kb. 10%-kal szemben 25—28% volt. Az adott éghajlati adottságok között a térszín és a fedőréteg vízháztartásában a nagy fajlagos párolgásuk (evapotranspiráció) következtében a vízfelületeknek és az erdőknek meghatározó a szerepe, és a két tényező egymást helyettesíti. Az 5. ábra az erdősültség csökkenésének vízháztartási következményeit igazolja. A történeti adatok alapján szerkesztett a) jelű ábra azt mutatja be, hogy az ország jelenlegi területén az erdők pusztulásával többek között növekedett a felszíni lefolyás, amiből egyértelműen következik a a beszivárgás (és a fedőréteg vízellátásának) csökkenése. A b) jelű ábra pedig az erdő és vízállásos területek egymást helyettesítő voltát igazolja. A XV. századig az Alföldön az erdők hatására jóval kisebb vízállásos terület volt, mint az erdőpusztításokat követő XVIII. században és a vízjárta területet századunkban csak az ármentesítéssel lehetett a korábbi, természetes nagyságuknál kisebbre csökkenteni. Az alföldi erdők tulajdonképpen szivattyúként működve, megcsapolták a felfelé irányuló szivárgást, és szabályozták a fedőréteg vízháztartását, valamint a térszín hőháztartását. A sokféle hatás közül a medence ökológiáját illetően talán a felszín alatti sóforgalom korlátozása volt a legjelentősebb. Az Alföldön az üledék sótartalma a mélység felé általában növekszik, ezért a fedőrétegig jutó és a térszínről elpárolgó víz sótartalma szi-