Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)
4. szám - Orlóci István: Rendszerelvű kutatások a Tisza hazai vízgyűjtőjén
ORLOCI I.: Rendszerelvű kutatások a Tisza vízgyűjtőjén 207 a, Az ország jelenlegi területen erdősültség • 1926-ban 12 %; a X.században kb. C0% tmml jfc .Ni 30t? ^ •Ki 7030010? 50Imml TínrEszincs/AK IIVIX) a- Q: E • 3 r,0 3i0 -330 W 20 30 CROŐsüasir, !•/.) bj Az Alföld területén erdősültség: 1960' ban kb. 10%, a X.században kb. 25°/o a ->20 :o : is 20 [RDOSÜLTSEG !%1 5. ábra. Az erdő és a vízháztartás évezredes összefüggése Magyarországon kesedést okoz. Az erdővel együtt a talajok sótartalmának növekedését a rendszeres árvízi elöntések is korlátozták; átöblítve a térszínt és a termőréteget. Az erdőpusztítással (XIV—XV. század) megindított talajátalakulás az elsődleges oka annak, hogy a Tiszántúlon a fedőréteg — a termőréteg — talajvízből történő nedvességpótlása a vázolt hidrológiai-hidrodinamikai feltételek ellenére, rendkívül korlátozott. A felszivárgási területeken az Alföld középső és déli részén, többségében rossz vízvezetővé és nagy víztartó képességűvé váltak a talajok. Ennek és a fölfelé irányuló áramlásnak a következtében a talajvizek nagy kiterjedésű területfoltokban nyomás alattiak. A gyengén vízvezető fedőréteg pedig meggátolja mind a csapadék beszivárgását, mind pedig a termőréteg érdemleges mértékű nedvesedését a talajvízből. Az elmondottak — úgy vélem — elegendő ismereti alapot adnak ahhoz, hogy fölismerjük az Alföld vízháztartásának lényegi sajátosságát, nevezetesen vízállapotainak gyakori szélsőséges voltát. Már kissé csapadékos időszakban is sár és vízállás foltok jelentkeznek a lefolyástalanság és a korlátozott beszivárgás miatt. Szárazabb időszakban pedig a talajok gyorsan kiszáradnak, a kismértékű vízpótlás miatt. Az elmondottak magyarázzák azt is, hogy ezek a szélsőségek nemcsak évenként, vagy évcsoportonként, hanem gyakran egy éven belül is váltakozva, vagy más-más területrészen egyidejűleg jelentkeznek. Különösen szélsőségessé válhat mindkét helyzet, ha a kiváltó okok a vízgyűjtő peremvidékein és az Alföldön a hatást erősítő módon és időbeliséggel jelentkeznek. Az Alföld lényegi vízgazdálkodási problémája azonban mégsem ebben a szeszélyes szélsőségekre hajlásban keresendő, hanem abban, hogy a talajok kedvezőtlen adottságát és a vízháztartásban meghatározó szerepét a folyamat felerősíti. Az állandó — és a növénytermesztés fejlődésével növekvő mértékű — talajvíz-föláramlás gyorsítja a sótartalom növekedését, és emiatt tovább csökken a beszivárgás és elszivárgás lehetősége. Ügy tűnik, ez az ára az ősi tölgyerdős, ligetes, gyepes, lápos puszta kultúrterületté alakításának. A mindenkori vízháztartási és ökológiai adottságok számos természeti tényező és sokféle emberi tevékenység által meghatározott folyamatok kiragadott állapotai, amelyekben a múltbeli beavatkozások kialakult következményei és máig érvényesülő hatásai is jelen vannak. A területhasználatok és a természeti rendszer összhangját csak a folyamatok hosszú időtávú tendenciáinak és főképpen minőségi változásainak figyelembevételével lehet kielégítően megteremteni. Az adott időszakban szükségessé váló fejlesztésnek — a feltételek sajátosságától függő — célszerű módozatait Széchenyi István a következőképpen fogalmazta meg: „A réginek az újjal célszerű egybeházasítása gyakran a dolog bölcsészete; Máskor a réginek gyökerestőli megsemmisítése és az újnak gyökeres felállítása szükséges." A Tisza-völgy mai helyzetének és jövőbeli fejlesztési feltételeinek értékelése szempontjából a történeti áttekintés egyik legfontosabb tanulsága, hogv a technológiai irányzatú gazdasági fejlődés és az életmódbeli átalakulás egyik következményeként megindult és egyre fokozódott nemcsak a vízzel, hanem valamennyi természeti erőforrással kapcsolatos emberi tevékenység intézményi, gazdasági, műszaki és fogalmi elkülönülése. A víz természeti (vízháztartási, vízminőségi, vízföldrajzi) egysége és a vízzel kapcsolatos tevékenységek egyre fokozódó társadalmi megosztottsága közötti ellentmondás egyik kiemelkedő nagytérségi példája a Tisza-völgy, ahol például a termőföld-hasznosításban változatlanul dúl a technológiai irányzatú fejlesztés és a természeti folyamatok közötti küzdelem. 3. A regionális kutatás fő irányai a Tisza-völgyben A Tisza-völgy legjelentősebb természeti erőforrása az éghajlati és földtani adottságaiból fakadó növénytermesztési és állattenyésztési potenciálja. Ennek tartósan hatékony kiaknázása azonban csak olyan gazdálkodással lehetséges, amelyik igazodik a sajátos vízháztartási feltételekhez és talajfejlödési törvényszerűségekhez. Állítható, hogy az erdő és rendszeres árvizek szerepét ezen a területen csak az igen nagy költségű műszaki beavatkozásokkal, a drénezéssel és az öntözéssel lehet korlátozott kiterjedésben helyettesíteni.