Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

5. szám - Öllős Géza–Kollár György: Műanyagok az ivóvízellátásban

ÖLLÖS G.— KOLLÁR GY.: Műanyagok az ivóvízellátásban és mikrobiológiailag jól lebonthatók (Atlas et al., 1972; Fuchs, 1961; Stahl et al., 1953). Az oldószerek zöme az alkoholok, észterek, keto-alkoholokból, mono- vagy dimetizált aromás szénhidrogénekből áll. Az egyes keverékkomponensek a keverési aránytól függően „könnyen illékonyak", illékonyak" vagy „nehezen illékonyak". A festékanyagok oldószerének kémiai összetételét alkalmazásuk előtt tehát ismerni kell. Számos műanyagot a mikroorganizmusok, baktériumok, gombák könnyen le tudnak bontani. A molekulasúly növelésével egyidejűleg azonban, a mikrobiológiai korrózió mértéke jelentősen csökken. Schwarz et al. (1962) különösen hangsúlyozza, hogy adalékanyagok alkalmazásakor, a műanyagok biológiával kapcsolatos viselkedése annál bizonytalanabbul ítélhető meg, minél sokfélébb az összetételük. Különösen a gyorsító-, lágyító-, stabilizáló-, töltőanyagú csoportokra kell nagyon figyelni. Jól érzékelteti ezt a helyzetet például az, hogy a különböző mennyiségű, ill. keverésű műanyagok a gombásodásra eltérő módon és mértékben hatnak. — Ezért a műanyagok gyártásakor (az egyes komponensekre, keverékekre kiterjedő) folyamatos ellenőrzés szigorú követelmény kell, hogy legyen, különösen az olyan műanyagok esetében, amelyeket az ivóvízellátásban és az élelmiszeriparban használnak fel (Herbert, 1969). Az előző megállapításokat a következőkben, jellemző kutatási eredményekkel támasztjuk alá. 2. Mikrobiológiai bevonat műanyag fóliákon A műanyag fóliák az ivóvíztározók hagyományos építésével szemben egyszerűbb és gazdaságosabb alternatívát képviselnek. Az NSZK-beli Harzwasserwerk egyik, 24 000 m

3es tározómedencéjét lágy, 2,2 mm vastag PVC-fóliával burkolták. Féléves üzemelés után a medencéből elfolyó víz csíraszáma azonban hirtelen megnőtt, jóllehet a víz klórkoncentrációja 0,15—025 mg/l volt (Groth et al., 1975; Schmidt, 1972; Botzenhart et al., 1974). A fólia felületét megvizsgálva, kiderült, hogy azon 1—2 mm vastag mikrobiológiai bevonat képződött. A bevonatcsomók a medencebeli vízszint ingadozásakor eredeti, régmúlt helyükről elszakadva, a vízbe kerültek, így a víz csíraszáma — érthetően — nőtt. A bevonatban gazdag flóra és fauna telepedett meg, így — amőbák, — flagelláták, — ciliáták, — kerekesférgek, — nematódák voltak identifikálhatok. Érthető, hiszen ezek a jelentős mértékű nyálkás detrituszüledékben a klór oxidáló hatása ellen védelmet találtak, avagy a kevés klórtartalmat könnyen elviselték. Ezen üzemelési tapasztalatok miatt 12, különböző cégek által gyártott, különböző szilárdságú műanyag fóliát vizsgáltak meg. 289 A kutatások alapján (Groth et al., 1975) megállapítható: — a fóliák viselkedése a helytől és az expozíciótól nem függ, ami azt jelenti, hogy a hártyaképződés lényegesen erősebb kapcsolatban van a fólia tulajdonságaival, mint a vízbeli környezeti tényezőkkel. — A vizsgálatok bizonyítják, hogy a fóliába bedolgozott lágyítóanyag az okozója a mikrobiológiai hártya képződésének. Amikor a fólia víz alá kerül, a lágyítóanyag a műanyag teréből kidiffundál és bizonyos anyagcsere-specialista mikroorganizmusok ezen a felhasználhatóvá vált tápanyagon elszaporodnak. — A medencebeli víz 0,15—0,25 mg/l klórkoncentrációja a bevonatképződést nem képes megakadályozni. — Amikor műanyag fóliát alkalmazunk ivóvíztározók burkolásához, annak tehát lágyítóanyagot nem szabad tartalmaznia. — Ezen túlmenően, az alkalmazásra kerülő fóliát legalább fél éven át a későbbi, tényleges üzemállapotnak megfelelő körülmények között teszt alá kell vonni. — Az ilyen irányú vizsgálatok során minden tekintetben pozitív tapasztalatokat az etilénvinilacetát-fólia nyújtott. Ez a kaucsukhoz hasonlító műanyag fólia a PVC-fóliánál a tárgyalt mikrobiológiai szempontok alapján alkalmasabbnak ítélendő. — A lágyítószert tartalmazó fólia felszínén, ha az víz alá kerül, legalább egy éven át várható, hogy hártyabevonat képződik. 3. Biológiai hártyabevonat epoxigyanta felületen Az epoxigyantát, jó technikai tulajdonságai miatt gyakran alkalmazzák az ivóvíztározó medencék bélelésére. A falak, a fenék és a mennyezet egyaránt bevonható epoxigyantával. A kutatások eredményei két példán keresztül szemléltethetők. 1. A medence falain és tartó oszlopain mikrobiológiai hártya képződött (Schoenen et al., 1978). A hártya fajlagos mennyisége 5—21 ml/m

2. A hártya baktériumok és gombák mellett — protozoákat, — kerekesférgeket és — nematodákat is tartalmazott. A protozoák koncentrációja 5 10

5 protozoa/ml volt. A baktériumkoncentráció 1—7•10-7/ml volt. A szénkor — meghatározó vizsgálatok szerint a hártyában a mikrobiológiai tevékenység révén akkumulálódott szén 73%-a fosszilis eredetű, vagyis ásványolajból vagy kőszénből származik. A maradék 27% vízből és az epoxigyanta-bevonatból ered (ha a gyantabevonatot nem kizárólagosan ásványolajból vagy kőszénből gyártották). 2. A második példában (Schoenen et al., 1981) az epoxigyanta-bevonaton mikrobiológiai bevonat és a vízben pedig csíraszámnövekedés jelentkezett, annak dacára, hogy az ivóvíztározók béleléséhez