Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

5. szám - Kiss István†: A vízfeltörések formái és szerepük a szikes területek kialakulásában

282 HIDROLÖGIAI KÖZLÖNY 19D0. 70. ÉVF., 5. SZAM mai is feltűnők (1. kép). A fényképen látható, hogy a sötét vízfel töréses folt enyhén feldomborodik, s néhol világosabb foltocskák is megjelennek. Ez utóbbiak a legkorábbi vízfelnyomódások már csaknem kiszáradt helyei. Amint a víz felnyomódása megszűnik, a sötét-sáros folt a kiszáradás mértékében világossá válik, s hamarosan hófehér foltként tűnik elő. A fénykép tehát a víz kétféle mozgását is bemutatja. Az aljzat egyforma szürkés színét a víz kapilláris emelkedése hozza létre, amelynél az anyagkiválás homogén. A vízfeltörés sötét-sáros foltja kiszáradva viszont hófehérré válik, s jelzi, hogy a feltörő víz sok sót és csillogó talaj részecskét hozott magával. Úgy látjuk, hogy a talaj szikesedésében e kétféle vízmozgás alapvető szerepű, s ezek megkülönböztetése a szikes tavak kiszáradó aljzatán sikerül leginkább. A víz felületre jutásában bizonyos mértékben gázok is szerepelhetnek. A vízfeltöréses foltokon néha észleltem, hogy a felnyomódás lyukacskáiból a víz gázbuborékokkal kerül a felszínre. Gázbuborékokat szikes tó jegébe záródva is észleltünk. A gázok a feltöltődés során mélybe temetődött növényi maradványok anaerob bomlástermékei lehetnek. Vízfeltörés télen is bekövetkezhet, s a feltörés helyén a jég könnyen beszakad, vagy ilyen helyeken a tó be sem fagy. Ezt Kakasszéken több folton magam is észleltem. Kakasszéken a vízfeltörések fejlődése is megfigyelhető volt, s itt néhány forráskakezdemény profilját is feltártuk. A vizet tartalmazó járatok többnyire csak 8—10 cm-es mélységben voltak megfigyelhetők. A 30 cm-nél mélyebbre való hatolást a víz minden irányból való előtörése meggátolta. (2) Mocsárfeltörések a tómederben vagy a tó medrén kívül Kis foltokban jelentkező formáit Kardoskút— Pusztaközponton és a környező szikes legelőkön csak ritkán észleltem. A mederben egy alkalommal S-alakban kanyargó változata is előfordult. A foltos mocsár mélysége többnyire 1—2 m, egy alkalommal 3,5—4 m-es mélységet is mértünk. Szélsőségesen mély mocsárfeltörésről beszéltek nékem az 1930-as évek elején a szegedi Fehér-tó környékén lakó öregek. A „kanyargó folyások" némelyikébe 8—10 m hosszú rudasfát is le tudtak nyomni. Ennek alapján magam is kerestem itt ilyen „folyásokat", de eredmény nélkül, ezért ennek lehetőségében kételkedtem. E jelenségről azonban nagy földrajztudósunk, Cholnoky Jenő saját vizsgálatai alapján is szólt. Hazánk földrajzáról szóló munkája 152-ik oldalán saját fényképfelvételét közölte a következő magyarázó szöveggel: „A szegedi Fehér-tó nyugati széle. A kanyargó ér feneketlen iszap, 12 m hosszú póznát lehetett benne ledugni. Jobbra és balra tőle kemény, szikes anyagkéreg borítja az iszapot." Ez a bizonyító fénykép a vízfeltörések iránti érdeklődésemet tovább fokozta, s 1937 nyarán ismét felkerestem a szegedi Fehér-tó jól ismert területét. A tó partjától néhány méterre kb. 3 m hosszú és 1,5 m széles mocsaras képződményt találtam, amelybe az akkor asztagot rakó gazdákkal a szekerükről levett ,,vendégoldal"-rudat kb. 4 m-re tudtuk lenyomni. Cholnoky professzor közölt fényképe azonban bizonyíték arra, hogy ott néha ennél jóval mélyebb mocsárfeltörések is lehetnek. (3) Vízfeltörések épületeken bcliil Kardoskút—Pusztaközponton többször hallottam, hogy a „forráskák" a tanyák ellenségei is lehetnek. E kijelentés helytálló lehet, mivel magam is meggyőződhettem arról, hogy az ottani épületeken belül jelentkező vízfeltörések kivétel nélkül azok összeomlását idézték elő. A „forráskáknak" ezt a romboló hatását folyamatosan figyelhettem meg a Fehér-tó déli partmellékén a Czuczi-féle tanya korábbi lakóépületének összeomlása során. Az épület első szobájának DNy-i sarkában 1962. május 9-én kb. 1,5 m

2 területű nedves folt volt látható az agyagból döngölt padlózaton. Ide bútort nem helyezhettek, mert itt még a szék lába is nyomot hagyott. Ez a szobasarok a következő években többször is erősen nedvessé vált, 1965 őszén az épület DNy-i sarkának alapzata a vízfeltöréstől „kirágódott", majd 1968 tavaszára az egész épület súlyosan megroggyant és a nyár folyamán összedőlt. A Czuczi-féle tanya udvarában tavasz elején a talaj néha szinte hajladozva mozgott a rajta járkáló lába alatt. Ezt pl. 1962. május 9-én is látni lehetett. A Dél-Alföld tiszántúli részén városokban, községekben, tanyákon gyakoriak voltak a pincevizek is. Nagyapám orosházi házának mély pincéje volt, benne a víz tavasz elején, közepén jött fel, de volt néhány olyan esztendő is, amikor víz nem jelentkezett. Viszont az utca túlsó oldalán egy rokonunk házának a pincéje minden évben „vizes" volt. Orosháza és Pusztaföldvár pincéiben 1942 tavaszán sok víz gyülemlett fel. Pusztaföldvár északi határában egy tanya pincéjében is feltört ekkor a víz, amely sem azelőtt, sem azután nem jelentkezett. A vízfeltörésekhez hasonló jelenség a buzgár is, amely árvízveszélyes időszakokban a folyók mellékén észlelhető, s igen ritkán épületek belsejében is mutatkozhat. Ilyen esetről 1970-ben hallottam, amikor az árvízveszély miatt több települést is kitelepítettek. Kitelepített falu volt Körösladány is, ahol a Nagy Márton utca 3-as számú háznak a konyhájában tört fel egy buzgár. (4) Túlfolyó kutak vagy forráskutak Az első elnevezés onnan származik, hogy e kutakban a víz tél végétől nyár elejéig vagy közepéig a felszín fölé emelkedhet, s a környező területeket elönti. A második elnevezés arra mutat rá, hogy a kút ásása véletlenül nem látható vízfeltöréses helyen történt. Ilyen ásott kutak a DélAlföldön eléggé ismertek és elterjedtek, s hallottam, hogy Csongrád megyében az 1950-es évek