Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

4. szám - Refuznyiki - Ismétlődik a történelem? - Nemere Péter és Lorberer Árpád vitája - Gátak az algáknak? - Tudományos IPI-APACS

REFUZNYIKI 251 Nem esett szó még arról sem, hogy egy vízerőmű tervezett élettartama 50 év (vannak Európában és másutt is közel 100 éve zavartalanul működő vízerőművek!), egy kalorikus erőműé pedig csupán 25 év. Mindezt összegezve csupán az alábbi kérdések merülnek fel bennem: — Vajon a kormány hosszú távon megalapozott gazdasági mérlegelésre támaszkodva kíván-e' dönteni a vízlépcsőrendszer kérdésében? — Tudatában van-e a kormány annak, hogy a szénhidrogénimport-függőségünk további növelése — különösen, ha a Központi Földtani Hivatal által jelzett hazai olaj- és gáztermelés-csökkenést is figyelembe vesszük — nemcsak valutában számolt gazdasági, hanem politikai kiszolgáltatottságunkat is erősíti? — Vállalja-e a kormány, hogy a környezetvédelmi többletterheket, meg az üzemeltetési többletköltségeket majd az energiaárakban mind a lakosságra terhelje? — Vajon mi lehet az oka annak, hogy Ausztria a BNV-ben drágán megtermelt magyar energiát kívánja megvásárolni, ahelyett, hogy olcsó gázturbinákkal saját területén és berendezéseivel oldaná meg energiagondjait? (Sőt, még az általa gyártott gázturbinákat is hajlandó nekünk eladni, csak legyen nekünk mivel megtermelni azt az áramot, amit nekik szállítunk!) — Amikor a rendelkezésünkre álló folyamatosan megújuló természeti erőforrósok felhasználását elvetjük, s valutában fizethető importfüggőségünket növeljük, akkor titkos célunk az OPEC-országok internacionalista megtámogatása? — És végül az energetikai-szénhidrogén lobby hazánkban is erősebb a vizes lobbynál? Minden pártban és egyéb szervezetben? Félek tőle, hogy a Himnusz szavai jelen esetben nem jönnek be, mert a jövendőt megint nekünk, állampolgároknak fog kelleni folyamatosan megbűnhődni egy szűk látókörű kormányzati döntés miatt. Kinek a kárára pazarol a politika? Erich Fromrn ,,A szeretet művészete" című művében (Helikon, Bp., 19Ü4) a következőket írta: „Az ember csak előre mehet, fejlesztve értelmét és új, emberi összhangot találva ahelyett az ember előtti összhang helyett, amely visszahozhatatlanul elveszett." Közéletünkben nemigen tudatosodott eddig, hogy a környezetvédelem fogalmába, az alapvető célkitűzéseibe a természeti erőforrásokkal való céltudatos gazdálkodás — az ember javára — is beletartozik. S különösen a folyamatosan, önmaguktól megújuló természeti erőforrások hasznosítása. Nos, a vízenergia ezek közé tartozik. Nem véletlen talán, hogy a világ energiatermelésében a vízerőművek teljesítmény szerinti aránya 23%, a termelt energia szerinti részesedésük pedig 16%. Csupán összehasonlítás kedvéért álljon itt néhány adat egyes országokban a vízenergia részesedési arányáról az össz-energiatermelésből: Olaszország 25 % Franciaország 27 % Svájc 71 % Ausztria 72 % Norvégia 90 % Magyarország < 1,0% A vízerő-potenciál a folyók energiájából nyerhető energiatermelést jelenti. Talán ugyancsak nem egészen véletlen, hogy a saját és igen jelentős szénhidrogén-termeléssel és -vagyonnal rendelkező USA a saját vízerő-potenciálját jelenleg 49,2'^d-ban hasznosítja, s folyamatosan fejleszti. Kanadában a vízerőpotenciál kihasználtsági foka 38%, ugyancsak növelés alatt. Magyarországon 2,9%. Lehet, hogy a megnevezett országok jólétéhez cz is hozzájárul? Az ország elméleti vízerőkészlete 10 TWh eszmei energiamennyiségnek felel meg. A műszakilag hasznosítható vízerőkészlet a fő vízfolyásokon: Teljesítmény Energia 30%-os tartóssággal 1300 MW 8550 GWh 50%-os tartóssággal 990 MW 7450 GWh 95%-os tartósságga

l 430 B

W _ 3780 GW

h _ Jelenleg világviszonylatban az 56%-os tartósságot tartják a gazdaságosság határának, de ez állandóan csökkenő tendenciát mutat az elmúlt évtizedekben. Az ENSZ felmérése szerint 21 európai ország közül csak Hollandiának és Lengyelországnak rosszabbak az adottságai a miénknél vízerő-hasznosítás szempontjából. Magyarországon a vízenergia, az elméleti készlet kihasználtsága a Tiszán 24% (Tiszalök, Kisköre), a Hernádon 22%, a Dunán 0,05% (Kvassay-zsilip), a Dráván 0%. A BNV eredeti terv szerinti üzembe lépése esetén a vízerőkészlet kihasználtsági foka országosan 27%-ra nőne, csak a Dunára vetítve pedig 34%-ra. A vízenergia-hasznosítás ebben az esetben az ország energiatermeléséből a jelenlegi 0,7%-ról 4,6%-ra emelkedhetne. Villamosenergia-importunk jelenleg a fogyasztás 25%-a. A BNV terv szerinti megvalósítása ennek kereken 30%-át fedezné. (Természetesen az Ausztria felé történő törlesztés ezt jelentősen csökkenti.) Érdekes, hogy 1885-ben, az ipari fejlődés boldog békeidejében még 22 000 db vízikerék üzemelt az országban. Ma mindössze 37 vízerőmű üzemel, évente kereken 220 millió kWh átlagos energiatermeléssel. Ennyit felejtettünk a józan paraszti észből? De tudomány- és ipartörténeti szempontból is érdekes a kép. Segner András, Bánki Donát turbinafejlesztési eredményei nemzetközileg is elismertek, a GANZ már 1880-tól kezdve sorozatban gyártotta a turbinákat exportra is. Nemzetközi szinten is úttörő kezdeményezés volt 1897—1902 között a Viczián Ede irányítása alatt végzett munka, amely felmérte az ország vízerőkészletét. Ilyen történelmi múlttal ma ott tartunk, hogy éppen az úgynevezett környezetvédők, egyes tudósok, az energetika támadják legjobban a vízerő-hasznosítást. Az európai statisztikákban Magyarország a sereghajtó. mások mellett a vízerő-hasznosításban is. Megint csak néhány kérdés kívánkozik ki belőlem: — Tudatában vannak-e a döntéshozók a vízerő-hasznosítás gazdasági és környezetvédelmi előnyeinek minden más energetikai megoldással szemben? (Mert régen tudta ez a nép és a kormányai is!) — Tudják-e a döntéshozók, hogy a nagymarosi vízlépcső elhagyása esetén a vízerő-potenciál szempontjából legértékesebb Duna-szakaszt adjuk el Csehszlovákiának egy tál lencséért, de lehet hogy csak üres tányérért? — Vállalják-e a döntéshozók a felelősséget, hogy a trianoni és a párizsi békeszerződésekkel amúgy is megtizedelt természeti erőforrásainkból most külső kényszer nélkül, rövid távú politikai érdekektől indíttatva kidobjuk a még megmaradt vízerőkészletünk legértékesebb részét is? Navigarc neccsse est = Hajózni pedig kell! De nem a Dunán?! A vasút lobby, a kamion lobby, a légiszállítás lobby hazánkban váltakozó súlyfölénnyel maga alá gyűrte a vízi szállítást, amely régebben a folyami szállításban és a folyami hajógyártásban a világ élvonalában volt! Csak el kell olvasni az Óbudai Hajógyár történetét. Ugyanez Európa-szerte megfigyelhető volt, de közel sem a hazai mértékben. És most mi van? Ausztria irányvonatokat szervez a kamionoknak, hogy az or-