Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)
5. szám - Vágás István: Korbély József mérnök életműve
306 HIDROL OGIAI KÖZLÖNY 198!). 69. ÉVF., 6. SZAM alkalom adódott azóta; az alapvetést azonban Korbély 1917-ben már megadta. Hiányosnak tűnt volna az életmű, ha az azt megkoronázó, a Tisza szabályozását és árvizeit leíró könyv összeállítására Korbélynak nem maradt volna ideje. 4. A Tisza kézikönyve ,,A Tisza szabályozása" c. könyvében Korbély közreadta mindazt, amit addig a szabályozott Tiszáról, annak szabályozásáról, árvizeiről, folyami kérdéseiről, hajózásáról, sőt még a kapcsolódó vízhasznosítási kérdésekről is 1937-ig tudni kellett és tudni lehetett. Részletes jellemzése ez a folyónak, máig is nélkülözhetetlen támasza a szakembereknek. A könyv olvasásakor mégis talán az az érzésünk, hogy a szerző a befejezéssel valamely okból sürgetve érezte magát, és a legutolsó stiláris áttekintést mintha kissé elsiette volna. Nem a könyv tartalmi részét illeti ez a megjegyzésünk, hanem inkább azt, hogy egyes érdekesebb tárgykörök, megjegyzések olykor ismétlődnek — néha több ízben is —, a fontos gondolatok közlési rendszere az előadás folyamatosságát esetenként megtöri, egyszóval: könyvben olyan szerkesztési nehézkességek jelentkeznek, amelyeket a szerzők bármelyike könnyen megszüntethet — ha ideje van a nyomdába küldés vagy a nyomási engedély megadása előtt egyszer nyugodtan végigolvasni művét. 73 éve, nyugalomba vonulása vagy az azt siettető betegsége magyarázza mindezt? Nem tudjuk, de ma már ez nem is lényeges. Döntő, hogy a könyv megjelent. A könyv a folyó történelmi jelentőségű szabályozásának leírásában tág teret szentel a társulati kérdések tárgyalásának. Lényeges elem volt akkor az ártérfejlesztési járulék összege, hiszen ettől függött az ár- és belvízmentesítő társulatok, vagyis a vízügyi szolgálat akkori szervezetei legfontosabbjainak a léte is. Az árvizektől elhódított területeken a termelés hozadékai jelentékenyen megnőttek, s a többletérték egy részét az állam „ártérfejlesztési járulék" címen adók módjára elvonta, és a társulatok működésére utalta át. Sok volt a vita azon, « hogy milyen kivetési arányok szerint terheljék meg az árterek mélyebb, illetőleg magasabb fekvésű részeit. Méltányos-e azokat a területeket is megterhelni, amelyek annak idején nem estek bele az „ősi" ártérbe, de a töltésezés miatti árvízszin-emelkedések következtében már veszélyeztetettekké váltak? Végül, ami az első világháború után vált fontossá: az állami költségvetés az adóvisszatérítést csak bizonyos meghatározott esetekben adta át a társulatoknak, s az ártéri termeléstöbbletből elvont, ártérfejlesztés címen beszedett összegeket nagyrészt más célra fordította. Korbély hiába mutatott rá, hogy ,,az adóvisszatérítés nem kedvezmény", a helytelen pénzügyi politika következményeit: az 1940—41; évek belvízkatasztrófáit ő már nem érhette meg. A könyv központi tárgyköre a Tisza árvizeinek jellemzése. A szerző geográfiai és hidrológiai megalapozást ad mondanivalóinak. A legnagyobb árvizek tapasztalataiból kiindulva az árvizeket egyediségükben igyekszik úgy megragadni, hogy általánosítható szabályokat fogalmazhasson meg, s ha az általánosíthatóságnak nehézségei támadnak, bizonyos kategorizálás teremtsen lehetőséget rész-jelenségek általánosabb tárgyalására. Több fontos árvízről elkészíti a könyv a tetözések előrehaladásának idő-ábráit, azaz azt a „grafikus menetrend"-hez hasonló ábrát, amelynek függőleges tengelyén a folyóhosszal arányos távolságok vannak felmérve, vízszintes tengelyén az idő, s a felrakott, majd egyenesdarabokkal összekötött pontok a meghatározott időpontokban meghatározott helyen bekövetkezett tetőzést ábrázolják egy árvíz során. Az 1888. évi tavaszi árhullámot két vonal ábrázolja: egy teljes, de Polgár szelvényétől kezdve megtört vonal, s egy másik, szaggatottan kihúzott, amely Polgárnál nem szenved törést, és amely 10—11 nappal előbb ér az Alsó-Tiszára. A megtört, teljes vonal a tényleges, bár a gátszakadások hatásával befolyásolt árhullám ábrája, a szaggatott vonal a gátszakadásmentes állapotra visszavezetett fiktív eset ábrája. Különös, hogy a „számított", a gátszakadásoktól nem zavart esetben gyorsabb a tetözések lefutása, mint ahogy az a valóságban történt! Holott, a gátszakadás rendszerint letetfízteti a környéki vízszíneket, hamarább is, mint egyébként: fentebb a szakadástól azért, mert apasztja a víz színét, lejjebb pedig azért, mert elvonja a vizet a folyóból, 8 ami más esetben jönne és áradna, az most elfogy, hiányzik, tehát tetőzik azonnal, majd apad. De, van még más különlegesség is. Amikor elővettem az 1888. évi vízállások jegyzékét és magam is felraktam a tetözések grafikus menetrendjét, először magam is konstatáltam, hogy a Korbély által regisztrált tényleges tetözések valóban eléggé lassan értek le Titelig. Akkor figyelmeztetett Marjai László munkatársam, hogy ugyanazon szelvényekben nemcsak egy, hanem két, sőt három ízben is tetőzött az áradás. Ezeket a tetőzéseket felrakva, újabb, az előzővel összefüggő vonaldarabok keletkeztek, amelyek most már a kulminációk gerincének széttöredezését mutatták. Ráadásul, az egyik Korbély által figyelembe nem vett AlsóTisza-i tetőzési vonaldarab a vízfolyással ellentétes irányba mutatott, vagyis azt ábrázolta, hogy ezek a tetözések Titeltől indultak ki és Szolnoknál találkoztak az eredeti árhullám tetőzéseivel. A könyvnek ugyanazon, 138. oldalán ábrázolt 1919. évi és 1932. évi árhullámokon viszont látható, hogy a szegedi tetőzés 2, illetve 3 nappal megelőzte a szolnokit. A jelenség magyarázata a könyvben ugyan nem található, de az 1909-ben megjelent cikk hasonló lehetőségekre kétségkívül már utalt. Utalás a könyvben is volt arra. hogy a különböző időpontokban indult árhullámok tetőzései utóiérhetik egymást, s onnan kezdve egyesülve haladnak. Olyan eset leírását és értékelését azonban Korbély egyik munkájában sem találjuk, amely szerint az egyesült vagy az eredetileg is egységes tetőzésű árhullám széttöredeznék, tehát az addigi egyetlen tetőzési alkalom helyett valamelyik szelvénytől kezdve lefelé már két vagy
