Hidrológiai Közlöny 1988 (68. évfolyam)
2. szám - AZ 1838. ÉVI NAGY DUNAI ÁRVÍZ 150. ÉVFORDULÓJÁRA - Gáll Imre: Az árvíz és az állóhíd
GALL I.: Az árvíz és az állóhíd 101 a Társalkodó tíz nappal az árvíz tetőzése után megjelent számában : „Még szerencse, hogy a gyászos emlékezetű vízözön napjaiban a létesülni készült Buda-Pesti állóhíd még nem állott. A nép talán szétrombolta volna azt vakságában, mellyet tömegekben veszély ós kétségbeesés szülni szokott, minden esetre pedig a hidat okozandják vala s özönlék az országos szemrehányás gr. Széchenyire és vállalkozókra s országos küldöttségre. . ." A világ 1838 óta sok tömegszerencsétlenséget megért, olyannyira, hogy nagyonis elképzelhető az a kétségbeesett hangulat, amelyet még akkor, semmiféle hatékony módszerrel vagy eszközzel nem lehetett sem megnyugtatni, sem megfékezni. Ha annakidején egy hordószónok könnyelműen kijelenti, hogy az állóhíd okozta az árvizet, a józan belátásra késő lett volna hivatkozni és a megvadult tömeg képes lett volna a pilléreket szétverni az utolsó kődarabig. Valóban szerencse, hogy erre a vandál cselekedetre nem kerülhetett sor. A TÁRSALKODÓ azután így folytatja: „Én ugyan erősen meg vagyok győződve, hogy ha már áll vala a híd, Pest nem szenvedett volna olly szörnyű csapást s ha híd állna a felduna sor táján, ez maga elég volna arra, hogy a vízár illy pusztítást többé ne okozhasson, mert azt, hogy a hídlábak jégtörő homlokkosai a jeget tán megtörheték, s a zajlást apróbb tömegekbe szoríthatók, minthogy ez csak hypothesis, elmellőzve, s a legrosszabb eredményt, t. i., hogy a jégtorlást feltartóztatta, s fenékre szorította volna, bizonyosnak véve, mi következik vala? az, hogy mi most alul törtónt, úgymint a mederfolyam visszafordítása Pesten felül fogott volna történni s a víz éppen olly mértékben megrohanható ugyan a várost, mint most, de alant szabad menetelt találván, tizedrésznyi bajjal lefuthatott, az pedig, hogy a város két tűz közé fusson, hogy felülről is ráömöljék az ár s alulról is visszaforduljon rá, teljességgel nem történhetek, mert ez ph isikai képtelenség . . . annyi azonban tagadhatatlan, hogy állóhíd az áradásokat, bár kevésbé kártékonyakká, de gyakoribbakká teheti. Ez lehetséges is, de minden esetre ollyan is, mit a közvélemény fejéből tudományos okoskodásokkal kidisputálni nehéz lesz s így a hídépítés kérdése a martziusi cataspropha által csakugyan egészen más alakot ölt magára". Ez a bonyolult fogalmazás mai nyelvezetre leegyszerűsítve kifejezi, hogy a pillérek a jégtáblákat összetörik, ami által a jégelvonulást elősegítik. De tételezzük fel a legrosszabbat, éspedig azt, hogy a pillérek a jeget feltartóztatják és dugulást okoznak. Ebben az esetben Pest fölött keletkezik az árvíz, mely azonban kisebb bajt okoz, mert Pest alatt szabad lefolyása van a víznek, Pest alatt tehát torlasz nem keletkezhet. (Erre mondja, hogy fizikai képtelenség, nem számolván a torlasz megindulásának és újbóli alakulásának lehetőségével). A beépített pillérsort többszöri jégdugulás okának fogja fel, ezért állítja, hogy bár kisebb, de több árvíz keletkezésének lehet oka. Vessük fel a kérdést, hogy az árvízkatasztrófa valójában milyen mértékben befolyásolta az állóhíd ügyét, illetve, hogy akadályozta-e vagy éppen elősegítette-e a híd létrejöttét? Százötven év távlatából azt mondhatjuk, talán inkább előmozdította, bár a hídnak az árvízkatasztrófa elhárításában elképzelt szerepét, nevezetesen a két part üzembiztos összeköttetését és a hajléktalanok átjutását a magasabb fekvésű Budára, a közvélemény annak idején erősen túlértékelte. A szakemberek az árvíz ürügyén — igen helyesen — nem az állóhíd megépítését, hanem elsősorban a Duna-szabályozását sürgették és a jégdugulások lehetőségeinek megelőzését követelték, annál is inkább, mert az állóhíd ügye addigra már kellő előkészítés után túljutott a döntéseken és a lebonyolítás szakaszában volt. Egy-két ezzel kapcsolatos történésre azonban mégis érdemes a figyelmet felhívni. Amidőn 1838-ban Gömör vármegye főispáni tisztségébe Andrássy György grófot, Széchenyi jóbarátját és munkatársát beiktatni készültek, a gróf javaslatára a beiktatási ünnepségre szánt tekintélyes költségösszeget az árvízveszély elhárítására kiírt országos pályázat* díjazására fordították. Ebben a pályázatban, melyet a Tudományos Akadémia írt ki ós bírált el, két kérdésre kellett választ keresni, éspedig: 1. Mi károkat tett a Duna legrégibb idők óta Magyarország városaiban, mik voltak okai az áradásoknak, miként s miért terjedtek azok? 2. Mi lenne a legcéliránvosabb építési mód Pest és Buda városaiban, hogy azok áradás által rommá ne váljanak? Ez utóbbi kérdés kiegészítő kérdései: a) Nem lehetne-e Pest legmélyebb vonalán csatornát ásatni, melybe a kanálisok vezettetnének? b) A Duna-medernek a két város táján ott hol az állóhíd terveltetett, bizonyos normális szélességre vétele a jógveszedelmet örökre elhárítaná-e? c) A Palotai szigettől kezdve a szigetek elrekesztóse ós a soroksári Duna-ág elzárása megfelelő szabályozás lenne-e? A pályázat 1840. március 1-i határidejére hat pályamunka érkezett, melyek azonban érdemleges javaslatokat nem tartalmaztak, s az 1. kérdésre nem is válaszoltak, de okul szolgáltak arra, hogy az Akadémia által kijelölt bírálóbizottság ( Vásárhelyi Pál, Győry Sándor, Gáty István) két utóbbi tagja a kérdésekben véleményét tudományos igényű értekezés keretében kinyilvánítsa 5. Győry Sándor rámutat, hogy az épülő híd pesti hídfőjénél a meder feliszapolódik de megállapítja, hogy e helyütt azelőtt is lehetett feliszapolódást tapasztalni, aggodalomra tehát nincs ok. Több méretadat ismertetése után így folytatja: „Tudjuk, hogy a hídoszlopok között a víz sebessége megelevenedik, különösen pedig a hídoszlopok és a szárnyfal közötti lefolyás alfája 7,54, melly különben 5 volna, azaz a hídoszlopok közötti sebesség másfélannyira nő." Érdekes megfigyelése az is, hogy jégzajláskor a jégtömegek többsége a budai pillér felé sodródik s a kisebb méretű parti nyílásban kénytelen levonulni, ezért a pillér tájékán kimosástól kell tartani. Végül azzal zárja gondolatmenetét, hogy „az egyetlen egy tökéletes megnyugvást szerezhető mentőszer abban áll, hogy az elemek legyőzhetetlen erejével szembe ne szálljunk, hanem azt a veszedelmes irányból félre vonjuk, másfelé térítsük" a mai tervezők számára is alapvető jótanács. Gáty István a műszaki szempontokon kívül kiváló történeti szemléletről tesz bizonyságot, midőn megállapítja: * Erről szól Kaján Imre tanulmánya e szám 82.—86, oldalain.
