Hidrológiai Közlöny 1988 (68. évfolyam)

2. szám - AZ 1838. ÉVI NAGY DUNAI ÁRVÍZ 150. ÉVFORDULÓJÁRA - Varrók Endre: A budapesti Duna-szakasz szabályozása

88 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1988 . 68 . 6VF., 2. SZAM Duna rendszeres télvégi áradását és a nagyobb árvizekről a 18. századból elég sok feljegyzés maradt fenn (1. kép). Nagy pusztítást okozott az 1775. évi árvíz, amely addig nem tapasztalt magassággal folyt le. Pest lakossága úgy döntött, hogy a jövőbeni árvízkárok elhárítására árvédelmi töltéseket építenek. Ésszerűnek látszott a várostól északra és délre azokat a mélyedéseket elzárni, amelyeken át az áradás vize a városba befolyt. Északon a mai Marx tér ós Élmunkás tér között a váci gát, délen a mai Hámén Kató utca vonalában a Boráros térig a soroksári gát készült el. Az utóbbihoz csatlakozott a Közraktár utca vonalán haladó fagát ós ennek folytatása, a malomtói gát a Tolbuhin körútig. Építettek ezenkívül egy parterősítést a Szende Pál utca — Pesti Barnabás utca közé eső pesti Duna-parton; ez a part a mai Belgrád rakpart északi részének középső szakasza. Ezek a művek csak az árvíz elleni védelem célját szolgálták; az árvíz okainak felderítésére akkoriban még nem gondolhattak, az okok megszüntetésére még kevésbé. Egy ilyen nagyarányú munkához mindenképpen a vízfolyások térképére ós vízjárásuk megfigyelésére, mérésekre lett volna szükség. Magyarország területének geodéziai felvétele a 18. század második felében megtörtént, ezeket a térképeket azonban folyószabályozási tervek készítéséhez aligha lehetett volna használni. A katonai térképek készítése 1764-ben kezdődött, osztrák hadmérnökök munkájával. Az 1:28800 (1 hüvelyk: 400 öl) méretarányú térképlapokat azonos elvek alapján, egymáshoz illeszkedő módon készítették. A terepmunkákat nyáron, kis vízállásnál végezték, így azok az árvízi elöntésről, annak kiterjedéséről nem adtak képet. A magyarul nem tudó mérnökök nem tudtak a helyi lakosságtól semmiféle, a munkájukat segítő információt szerezni, ami a helynevek tekintetében néha meglepő következményekkel járt. Ezek a munkák körülbelül 20 éven át folytak, és csak II. József uralkodása idején fejeződtek be. II. József egyébként 1784-ben elrendelte Magyarország hajózható és hajózhatóvá tehető folyóinak feltérképezését 1 : 86 400 (1 hüvelyk: 1200 öl) méretarányban. Ez a munka 1790-ben félbeszakadt, de ezeket a térképeket sem lehetett volna folyószabályozási munkáknál használni. Amint a hadmérnökök megálltak a vizenvősebb területek határán, térképükön csak határvonalukkal tüntetve fel azokat, éppúgy kimaradtak az utóbbiból a hajózás szempontjából érdektelen mellékágak, holtágak. A 18. század végén magyar mérnökök munkájával is készültek térképek, mégpedig megyénként. A század utolsó éveire már megbízható országtérkép is rendelkezésre állt, de sajnos sem ez, sem a megyetérképek nem voltak alkalmasak arra, hogy vízi munkálatok alapjául szolgáljanak. A szabatos vízrajzi felvétel (általában a geodéziai munkák) alapját Huszár Mátyás teremtette meg, a budai (Gellért-hegyi) csillagdától kiinduló országos háromszög-hálózat felmérésével. Ez a munka 1818-ban kezdődött. A Duna felmérését 1823-ban kezdték meg; Huszár 1823—1827 között Dévénytől Eszékig kitűzte ós felmérte a Dunát kísérő háromszög-hálózatot. A munka folytatását Vásárhelyi Pál vette át, aki a folyó vízrajzi felmérését végezte. Az előkészítő munkák három éven át folytak, maga a vízrajzi felmérés csak 1831-ben kezdődött, de a következő évben már a pest-budai szakaszon dolgoztak ós ezt a részt különös gonddal ós az átlagosnál nagyobb részletességgel mérték fel. (Vásárhelyi munkatársa, Vörös László külön lapot készített, amely a két parti várost is ábrázolta. A nagyon szép térképről a fővárosi tanács 1985-ben hasonmás kiadást készíttetett.) 1833-ban Vásárhelyi átvette az Al-Duna szabályozási munkák irányítását, helyére a dunai felvételnél Hieronymi Ottó lépett. A Duna-mappáció 1838-ban fejeződött be. Vásárhelyi ós munkatársai elismerésre méltó munkát végeztek. A Duna-térkép 2444 darab, 1 : 3600 (1 hüvelyk: 50 öl) méretarányú térképlapból áll. 1047 keresztszelvényt vettek fel, szintezték a partokat, vízszinrögzítóst végeztek. A szintezésnél 468 állandó fixpontot használtak. Több helyen végeztek vízhozammórést is. Érdemes megjegyezni, hogy a Vásárhelyi által a pest-budai szakaszon kitűzött szelvényeket a nagyarányú szabályozási munkák megkezdése előtt 1865-ben ós 1871-ben, a munkák befejezéséhez közeledve 1874ben ós a munkák befejezése után 1877-ben újra felvették, szorosan követve a meder minden változását. A Duna-szabályozás megkezdéséhez tehát, a geodéziai és vízrajzi felmérés befejezésével, már 1838-ban minden alapadat rendelkezésre állt, egy ilyen nagyarányú vállalkozás megkezdéséhez azonban igen nehéz volt a közvélemény erkölcsi és az országgyűlés anyagi támogatását megszerezni. Pusztító árvíz ritkán, egy emberöltő alatt talán ha egyszer jelentkezik. A pusztulás, az emberi tragédiák emléke hamar elhalványul, az árvédelmi művek építésének és fenntartásának kérdése a fontosak közül a jelentéktelenek közé kerül, és még szerencsés eset, ha nem akarják a mindennapi életot akadályozó gátak egyes szakaszait lebontani. Nem volt ez másként a múlt század elején sem. Vásárhelyi Pál jónak látta érvelni az árvédelmi töltések építése mellett. Az Athenaeumban 1838. március 4-én (alig több, mint egy héttel az árvíz előtt) megjelent cikkében írja, hogy mindenképpen helyes, ha egy város a nagyobb árvizek ellen gátakkal védi magát, még akkor is, ha ezek, a baj nélkül levonult árvizek után, ,,éretlen nevetség tárgyai fognak lenni". A lap példányai talán még el sem jutottak minden előfizetőhöz, amikor Pest és Buda már romokban hevert (2. kép); a jégtáblákat sodró ár átszakította a gyenge gátakat, amelyeknek erősítésére, gondozására Pest és Buda polgárai a nyugodt években sajnálták a pénzt. Nehéz megbecsülni, hogy akkoriban meny2. kép. Az óbudai árvízi pusztításokat érzékeltető fametszet, amely Kari Klette-nek Grimm Vincze pesti könyvkereskedő megsegítésére 1938-ban kiadott kőrajzsorozata egyik lapja alapján készült