Hidrológiai Közlöny 1988 (68. évfolyam)

1. szám - Gulyás Pál–Vermes László: Szemlecikk: Biológia a vízgazdálkodásban

ŰULYÁS P.—VERMES L.: Biológia a vízgazdálkodásba!! ii reaktorokban. Ikerrend.szeríí fluidágyas ivóvízdenitrifikáló berendezéssel végzett vizsgálatairól számol be Fleit és Homonnayné. Eljárásuk térben és időben szétválasztja a nitrátbontást és a szerves szén felvételét, a kimerült és a szénforrásban gazdag baktériumok cseréjét pedig recirkulációs körrel oldják meg. Az ivóvíz denitrifikációjának fluidágyas módszerével foglalkoznak Czakó és munkatársai is, akik laboratóriumi és félüzemi kísérletekben elsősorban a denitrifikáló mikroorganizmus, valamint a denitrifikáláshoz szükséges szerves anyag kiválasztására irányuló vizsgálatokat végeznek, amelyek során meg kívánják határozni a baktériumok hordozóhoz való kötődését (autoiinmobilizációját), a nitráteltávolítás intenzitását, valamint az elúszó sejtek miatt szükséges utótisztítás jellegét is. A vízkezelés néhány speciális kérdését tárgyalják a további dolgozatok. Bitskey és Juhász az apatogén gombákkal történő nitráteltávolítás lehetőségeit vizsgálják. Erre az ad alapot, hogy egyes gombafajok számára a nitrát létfeltétel. Ezek a környezetükből felvett nitrátot sejten belül redukálják, a nitrogént sejtfehérjéjükbe építik. Laboratóriumi kísérletek után jelenleg félüzemi körülmények között folytatnak optimalizációs kísérleteket annak érdekében, hogy a folyamatot gyakorlati eljárássá fejleszthessék. Stavskaja és Rotmistrov olyan mikroorganizmusok szelektálásával foglalkoznak, amelyek alkalmasak a szintetikus detergensek bontására. Dúsított kultúrákból sikerült izolálni olyan fajokat és ezek közül szelektálni olyan aktív törzseket, amelyek jól bontják az anionos felületaktív anyagokat, amelyek állandó vízszennyezést okoznak. Vizsgálják a lebontás biokémiai mechanizmusát, a közben keletkező köztes termékeket, valamint a baktériumok alkalikus szulfatáz aktivitását is. Ipari vizek tisztítására folyamatosan üzemelő bioreaktor alkalmazását javasolják. A víztisztításban nagy szerepet játszó mangántalanítás, valamint a mangánoxidáló baktériumok kimutatására, számszerű meghatározására szolgáló módszer tökéletesítése a tárgya Semov dolgozatának. A hagyományos módszer nutritiv közegében eltérő, új nitrogén- és foszfor-forrásokat alkalmazva a mintákban jobban növekedő, így könynyebben leolvasható baktériumkolóniák alakultak ki, és a kéthetes tenyésztési időt sikerült 2—4 napra lerövidíteni, ami jelentős lehet a beavatkozások szempontjából. Ugyancsak nagy problémája a víztisztításnak a hatásfok növelése érdekében alkalmazott és elhasználódott aktív szén regenerálása. A fizikai — magas hőmérsékleten történő — regenerálás igen energia- és költségigényes, ezért Bodnár és munkatársai a derítésre használt aktívszén por biológiai regenerálásával próbálkoztak. A mikrobiológiai regenerálást négy különböző helyről származó, kevert baktériumkultúrából szelektált, ill. szoktatott baktériumokkal végezték, aerob körülmények között. Eredményeik azt mutatják, hogy az összes kevert kultúrában nagy számban találhatók olyan baktériumok, amelyek az aktív szénhez kötődött szervesanyagot maradéktalanul és rövid idő alatt képesek lebontani. Ugyanakkor a regenerált aktív szén a szakaszos szennyvíztisztításban rendkívül jó hatásfokkal intenzifikál, eléri az eredeti aktív szén 80—90%-os teljesítményét. 3.2. Szennyvíztisztítás és a szennyvíziszap)-kezelés biológiai módszerei A témakörhöz tartozó dolgozatok nagyobb része a biológiai szennyvíztisztítás kérdéseit tárgyalja. A biológiai tisztítás kialakulásával és fejlődésével, majd a különféle biológiai szennyvíztisztító létesítmények legújabb összehasonlító vizsgálatával és műszaki-gazdasági értékelésével foglalkozik Juhász Géza dolgozata. Vermes arra mutat rá, hogy milyen nagy szerepe van az egyes élő szervezeteknek és az ökológiai rendszereknek a természetidegen anyagokat nem tartalmazó szennyvizek és hulladékok lebontásában, ártalmatlanításában. Foglalkozik a természetes és az ember által létrehozott és irányított ökoszisztémák sajtosságaival, a hulladékok feldolgozásában érvényesülő fontosabb biológiai folyamatokkal, valamint azokkal a vízi szárazföldi ökoszisztémákkal, amelyek a biológiailag bontható anyagokat tartalmazó szennyvizek tisztítására, ill. utótisztítására alkalmasak. Bemutatja a természetes biológiai szennyvíztisztítás különböző változatait magában foglaló technológia alapsémáját és a változatok közül a gyakorlat számára leginkább javasolható két magyarországi szennyvíztisztító, elhelyező- és hasznosítórendszert. A mesterséges biológiai tisztítórendszerek közül legtöbben az eleveniszapos tisztítás részletkérdéseit érintik. Gvozdiak kiemeli, hogy szelektált mikroorganizmusokkal eredményesen lehet elbontani a mérgező és mutagen hatású anyagokat, a xenobiotikumokat is, ha a kiválasztott lebontószervezetek térbeli szukcesszióját sikerül átalakítani a vízi élőlények tápláléklánca irányában, és ha a folyamat végén oligotróf baktériumokat használnak fel. Zhmur a szennyvíztisztító berendezések hatékonyságának ellenőrzésében, a tisztítási folyamat szabályozásában szerepet játszó indikátor baktériumfajokkal, az általuk jelzett jelenségek meghatározásával foglalkozik. Jurcik az eleveniszap felúszásának biológiai-technológiai problémáit, a fonalas mikroorganizmusoknak a pehelyképződésben betöltött szerepét taglalja, míg Spányi és Bíróné dolgozata a lebegtetett (pelyhes) és a felülethez kötött mikroorganizmusok együttes alkalmazásának intenzifikáló hatására hívja fel a figyelmet. Zhmur másik dolgozata az utóülepítőből történő nagy mennyiségű eleveniszap-elúszás okaival foglalkozik, és ezek között leginkább a levegőztetőmedencében meginduló nitrifikációs folyamatokat tartja felelősnek, és javaslatokat tesz ennek megakadályozására, ill. megelőzésére. Gruitz a mesterséges biológiai szennyvíztisztítók kapacitását izolált baktériumokból álló polifunkciós készítményekkel javasolja növelni, amelyek a