Hidrológiai Közlöny 1988 (68. évfolyam)

6. szám - Vágás István: Szilágyi Gyula, a hidrológia statisztika hazai úttörője

373 sonlatnak igen szellemes, igazságnak azonban mégsem fogadható el, mert a meteorológiai tüneményben mégis több törvényszerűség és határozottság jelentkezik, mint a kockavetésben, hol egyedül a véletlen játssza a főszerepet." A továbbiakban is tapasztalhattuk, hogy a maga tudományát „reálisának és jól meghatározottnak, a folyamatokat pedig determináltnak tekintő mérnök régen is nehezen ismerte el, ma sem könnyen ismeri el, felfogása nehezen fogadja el, hogy a tudománya által megkívánt vagy talán csak megálmodott „rend" tulajdonképpen számos „rendetlenség" objektív fényeinek az összességéből tevődik össze. Amikor azután már olykor elismerte a „rendtől való eltérés" mégis „rend"-hez, bár más „rend"-hez vezető megnyilvánulásait, mert a tények ereje erre kényszerítette, akkor még sokáig azt gondolta, hogy a valószínűségszámítás arra lesz egyszer jó, hogy az általa produkált jellegszámok fogják „helyreállítani" a „mégis létező, sőt egyedül objektív" igazi rendet, amelyet tulajdonképpen a sok meglévő zavaró körülmény, emberi vagy műszer tökéletlenség torzított el. Akadályozta a valószínűségszámítás műszaki elterjedését a hozzátartozó meglehetősen bonyolult matematikai apparátus is. Nemcsak az elmélet volt eléggé neéhz, hanem a számítógépek előtt egyes számítások rendkívül időigényesek voltak, bár a szakirodalom elég bő táblázati anyagot is nyújtott. A vízügyi gyakorlatban nem mindig és nem mindenhol volt becsülete a túlzottan elméletinek tekintett eljárásoknak, s magának Szilágyi Gyulának is sok értetlenséggel kellett megküzdenie a hidrológiai statisztika tudományának szakmai népszerűsítése idején. Az is figyelemre méltó, hogy a műegyetemi oktatás egyes tantárgyai is túlságosan igyekeztek „prakticizálódni". Ez azt jelentette, hogy a valószínűségelméleti alkalmazások és az azokra alapított egyes szabályok vagy módszerek oktatásában a „megfellebbezhetetlenség" szelleme vált uralkodóvá. Az oktatás elsősorban arra törekedett, hogy a már bevált, kész elméleti rendszerek műszaki alkalmazásait gyakoroltassa be, esetleg tökéletesítse. A tudományág alapjainak megismerésére már rendszerint a tantárgy alig adott módot a műegyetemi hallgatóságnak, sőt az oktatószemélyzet sem foglalkozhatott mindig ezekkel. A geodézia oktatása és gyakorlata pl. anélkül vett át a valószínűségelméletből — számára kétségtelenül nagy fontosságú — módszereket, hogy utalt volna az igénybevett valószínűségi apparátus elméleti alapjaira, méginkább: figyelembe vette volna az elméleti alapok időközbeni fejlődését. Ismeretes a geodézia néhány évtizeddel ezelőtti módszerei sorából a „középhibá"-nak nevezett „statisztikai szórás" fogalmának használata, amit azonban a tudomány — bár a szórást hallgatólag maga is „konfidencia intervallumának tekintette — már nem egészített ki a meghatározott értékű konfidencia szinteknek a tanulmányozásával. Röviden mondva: szabványosította a Gauss-elosztás szerinti „egy szigmás", azaz fcb. 68%-os konfidencia szintet, ezt abszolutizálta, és egyéb konfidencia szintekről jószerével tudomást sem vett. Az abszolutizált konfidencia szint indoklásával is adós maradt. Még kiterjedtebb következményekkel járt — szintén a geodéziában — L'Auné Ottó fontos felismerése (L'Auné, 1971), amellyel kapcsolatosan rámutatott, hogy a geodéziában nem terjedt el a Student-eloszlás használata, pedig a geodéziai méréseknek szinte az egyikében sem lett volna jogosult a szabványosított „Gauss-féle középhiba" alkalmazása, hiszen a lehető ismétlések száma mindenkor a Student-féle korrekciók használatát indokolta volna. Csakhogy, a helyesen számolt „hiba" értékei túlságosan pesszimisták lettek volna sok szakember számára... Pedig, a Student néven publikáló Gösset már évszázadunk első évtizedében nyilvánosságra hozta elméletét, benne a „Gauss-féle középhibát" módosító tényezőivel. A műegyetemi tantárgyak zártsága, a közös elméleti alapok tudatosításának hiánya segítette elő azután, hogy az egyetemi hallgatók is, de a gyakorló szakemberek is nehezen ismerték fel a geodézia tantárgyában oktatott vagy szakkönyveiben szereplő egyes fogalmaknak alapvető azonosságát a hidrológiai statisztika megfelelő fogalmaival, vagy a valószínűségszámítás megfelelő fogalmaival. Az, aki a Műegyetemen kötelezően begyakorolta, hogyan kell „középhibát" számítani, miként kell „kiegyenlítő számítást" végezni valamilyen geodéziai értékelés során, az nem könnyen jött rá, hogy tulajdonképpen a hidrológiai statisztika átlag- és szórásszámítási módszereit is elsajátította, vagy, hogy árvízi előrejelző egyenleteket is meg tud határozni, nem is beszélve a trendszámítás egyes módszereiről. Volt, aki a geodéziai módszereket rendszeresen alkalmazta, ugyanazokat a módszereket a hidrológiában már nem értette és alkalmazásuk indokoltságát megkérdőjelezte, és mindkettő közös matematikai alapjairól már hallani sem kívánt... Ilyen feltételek és műszaki közvélemény mellett kezdte meg Szilágyi Gyula a negyvenes évek végén „Hidrológiai statisztika" c. műegyetemi tantárgyának összeállítását, majd előadását. 3. Tantárgy a Budapesti Műszaki Egyetem víztagozatos mérnökhallgatói részére Szilágyi Gyula, mint műegyetemi adjunktus, aki a mérnöki gyakorlatnak különböző állomáshelyein is hosszú éveket töltött már, az 1931—32. tanévet ösztöndíjasként az Egyesült Államokban, a Harvard Egyetemen töltötte. Itt, az egészségügyimérnöki szakterület tanulmányozása idején részletesen is megismerkedett az Egyesült Államokban akkor már a műszaki életben is alkalmazott matematikai statisztikai módszerekkel. Fontos volt ezek közt pl. A. Hazen statisztikai elemzése és módszere meghatározott szemeloszlású szűrőhomokok előállítására. Hasonlóan, az amerikai gyakorlatnak már bevált módszerei voltak hullámalakkal ábrázolható idősorok emelkedési, vagy sülylyedési irányzatainak, a nálunk azóta is angol nevén ismert „trend" folyamatainak jellemzésére. Végül Pearson és Foster voltak azok az amerikai elméleti szakemberek, akik rendszerbe foglalták —• különös tekintettel az előfordulható sűrűségés eloszlásfüggvények szimmetria- és aszimmetria viszonyaira — a hidrológia gyakorisági és tartóssági görbéit is jellemző, differenciálegyenletek