Hidrológiai Közlöny 1987 (67. évfolyam)
5-6. szám - Végh Ferenc: A korai magyar mérnökképzés és Beszédes József
VÉ GII F.: A korai magyar mérnökképzés 327 A korai magyar mérnökképzés és Beszédes József Végh Ferenc Budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtára 1111 Budapest, Budaioki út 4—6. Kivonni: A tanulmány nem csupán a 200 esztendeje született Beszédes József vízépítő mérnöknek kíván emléket állítani — működésének részletes szakmai elemzésére nem is vállalkozik —, hanem a magyar mérnökképzés kezdeti időszakát eleveníti fel. Szól az Institutum Geometricum megalapításának indítékairól, körülményeiről; bemutatja első tanárait, tananyagát, tankönyveit; ismerteti a hallgatókkal szemben támasztott követelményeket. Az oktatás eredményességét azután Beszédes József működésével igazolja, felidézve a reformkor jeles inzsellérének emberi alakját és működésének főbb állomásait. Kulcsszavak: mérnökképzés, felőoktatás-törtónet, Institutum Geometricum, Beszédes József 1. Bevezetés Születésének 200. évfordulója újból ráirányította a hazai közvélemény figyelmét Beszédes Józsefre, a reformkor „vízzel bánó inzsenér"-jére, a hazai vízépítés és folyamszabályozás egyik úttörőjére (Végh, 1987; Németh, 1987). Nem mintha korábban nem jelentek volna meg részletező vagy átfogó művek a kor mérnöki, ezen belül hidrológiai teljesítményeiről, valamint kiemelkedő alkotóikról: Vedres Istvánról, Vásárhelyi Pálról ós Beszédes Józsefről. Elég, ha Fodor (1955), Károlyi (1953) és Szögi (1980) könyveire utalunk. A bicentenárium azonban arra is alkalmat nyújt, hogy e jeles mérnök indulásának hátterét is vizsgáljuk, a hazai mérnökképzés intézményének kialakulását, kezdeti nehézségeit: sikereit és buktatóit. Amikor Beszédes életét és működését próbáljuk felidézni, fejet kell hajtanunk a korai magyar mérnökképzés eredményei előtt is, hiszen az oktatók ügybuzgalma nélkül a tanítványok sem érhették volna el nemes céljaikat. 2. Az Institutum Geometricum megalapításának körülményei Az „éren-nádon bujdosó" szegénylegény Arany János-i képe közel három évszázadon keresztül fel-felbukkant népköltészetünkben. Török elől, labanc elől, zsandár elől kerestek és találtak menedéket a bujdosók a tiszántúli, alföldi, sárréti ingoványos, zsoinbékos árterekben: megannyi korábban kiváló termőföld elvadulttá vált tájain. . . A XVIII. század második felében azonban egyre világosabbá vált mind a vármegyékben, mind a bécsi udvarban, hogy a lassan éledő ipar, a fellendülő és korszerűsödő mezőgazdaság termékeinek szállításához jó minőségű szárazföldi és megbízható, olcsó vízi utakra van szükség. A nagy területet elöntő folyók, az újra és újra támadó árvizek nyomában járó mocsarasodás azonban .nemcsak a közlekedést akadályozta, hanem a megbízhatóan jó minőségű lisztet előállító vízimalmok folyamatos működését is. A folyók szabályozásához, kiszámíthatatlan kanyaraik átvágásához, az ingoványos területek lecsapolásához, az utak kiméréséhez, a vízimalmok, gátak, átereszek építéséhez azonban mérnökökre volt szükség. Ezért határozott úgy II. József (akinek uralkodói arculata történettudományunkban és közvéleményünkben egyaránt az utóbbi évtizedek kutatómunkája nyomán kezd a korábbi, egyértelműen ellenszenves „kalapos király" képéből átalakulni az olykor ugyan hibázó, de lényegében haladó intézkedésekre törekvő, felvilágosult uralkodóévá), hogy a Selmecbányái Bányamérnökképző Akadémia mellett, a budai tudományegyetem keretében, új mérnökképző intézetet alapít, mivel — idézve az alapítólevél latin szövegének magyar fordítását — „...általában igen nagy szükség van a földmérő, vízépítő és mechanikai tudományokra, de különösen a Magyar Királyságban ós csatolt tartományaiban..., ahol az előző századok annyi háborúja és viszontagságai után a birtokviszonyok igen zavarosak, igen nagy vidékek víz alatt vagy mocsarakká alakulva hevernek, a malomgátak rosszul vannak építve, a közutak elhanyagoltak: nyilvánvaló ezen tudományok oktatásának szükségessége..." Az 1782. augusztus 30-án létrehozott Institutum Geometrico-Hydrotechnikum (a Budapesti Műszaki Egyetem elődintézménye) tehát az alapítólevélben és nevében egyaránt jelezte fő hivatását: föld- és vízmérő mérnököket kívánt képezni az országnak (Zelovich, 1922; Salamin, 1982). Az új intézmény oktatási rendjét a királyi alapítólevél, majd annak nyomán készült útmutató (,,Instructio") pontosan meghatározta. Az itt tanuló mérnökjelölteknek jövendő hivatásához tartozott, hogy ,,. . .pontos erdő-, szántóföld-, rót- ós kertfölméréseket készítsenek, használható térképeket szerkesszenek, a gátakat és töltéseket rendben tartsák, a vizeket és folyókat levezessék, a mocsarakat kiszárítsák, a közutakat kijelöljék ós készítésükre felügyeljenek, ... a polgári építkezés elemeiben is jártassággal bírjanak. . . Mivel gazdasági dolgokban nem is egyszer véleményt kell mondaniok, szükséges lesz a mezei gazdálkodás alapjait is isinerniök. . . Jó, ha a jelöltek a hazai jogban is jártasok, . . .tehát a politikai, pénzügyi, kincstári dolgok tudása sem fog ártani." A körültekintő rendelkezés — mutatis mutandis— a mai, korszerűsödéséért küzdő mérnökképzés számára is elvi iránymutató lehetne.. .
