Hidrológiai Közlöny 1986 (66. évfolyam)
6. szám - Déri József: A vízgyűjtőterületi növénytakaró-változás hatásai a tápanyagok kimosódására
DERI J.: A vízgyűjtőterületi növénytakaró-változás hatásai 323 A vízgyűjtőterületi növénytakaró-változás hatásai a tápanyagok kimosódására Déri József Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóközpont 1095 Budapest, Kvassay J. u. 1. Kivonni: A vízhozamokra és a jellegzetes vízkémiai komponensekre (összes nitrogénre, összes foszforra, lebegőanyagtartalomra) vonatkozó 10 évi rendszeres mérés-sorozat adatai, valamint a vízgyűjtőterületek növényborítottsági paraméterei (szántott-, erdőkkel borított és rét-legelő területek adatai) felhasználásával becslő módszert dolgoztak ki a vízgyfijtőterületi növénytakaró-változás lefolyásmódosító és növényi tápanyagkimosódás-módosító hatásainak a felmérésére. A vizsgálathoz felhasznált adatok 14 vízgyűjtőterületre (10—2600 km 2) vonatkoznak. Ezek alapján meghatározták az említett változók közötti nem-lineáris összefüggések illesztési paramétereit. Az összefüggéseket + 0,9 feletti korrelációs tényező jellemzi. Egy vízgyűjtő-területre vonatkozóan meghatározták az összes nitrogénre és az összes foszforra vonatkozó kimosódási tényező tájékoztató értékeit a légköri eredetű száraz és nedves kihullásból származó szennyezőanyag-terhelés figyelembevételével. Rámutattak az erdő jelentős felszíni lefolyás- ós növényi tápanyagkimosódás-csökkentő szerepére. Kulcsszavak: antropogón hatások, felszíni lefolyás, növényi tápanyagkimosódás, csapadékszennyeződós, vízgyűjtőterületi növónyborítottság, Balaton Bevezetés A mezőgazdasági tevékenységek intenzifikálása, valamint a vízgyűjtőterületek növényborítottsági arányának a változása a hidrológiai és a vízminőségi jellemzőket egyaránt módosítja. A lefolyó víz mennyiségi és vízkémiai paraméterei változásának a számszerű becslése komplex mérőhálózatot igényel. A szakirodalmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a mérőhálózattal rendelkező területek esetében is nehéz a kapott eredményeket extrapolálni, összehasonlítani, vagy általánosítani, ugyanis azok általában néhány jól definiált vízgyűjtőterületre (Probst, 1985), vagy néhány parcella méretű mezőgazdasági tevékenységre (Baker, Davis, 1984) vonatkoznak. A hatásvizsgálatok más része csupán a felszín alatti vizek elszennyeződésével foglalkozik, a felszíni lefolyás mennyiségi és minőségi jellemzőinek a változását nem veszik figyelembe. A szakirodalmi tapasztalatok azt is mutatják, hogy a rövid- és a hosszú távú kedvezőtlen környezetminőségváltozások csökkentése és (vagy) megelőzése érdekében a hidrológiai és a vízminőségi változások összefüggéseinek a kutatása nélkülözhetetlen. Ezzel kapcsolatban kedvező eredményeket értek el izotóphidrometriai módszerek alkalmazásával (Brossier és társai, 1980). A felszíni bemosódásból származó talajvízelszennyeződési szimulációs modell paramétereinek a becsléséhez jól hasznosították a kísérleti területi eredményeket. A felszíni vizek növényi tápanyaglemosó hatását nagyszámú kísérleti parcella segítségével becsülték (Kuznyecov és társai, 1985). A parcellákra vonatkozó eredmények vízgyűjtőterületi extrapolációját azonban nagyfokú bizonytalanság terheli. Ennek ellenére nagyon értékes megállapításokat tettek a talajból történő növényi tápanyagkimosódás és -veszteség mértékét meghatározó tényezők szerepéről és jellegéről. A kísérleti parcellákról származó csurgalókvizek kémiai elemzése alapján kumutatták, hogy kiemelkedő jelentősége van a talaj-hőmérséklet és -nedvességtartalom alakulásának, a vízben gazdag és az aszályos évek (időszakok) tartósságának és gyakoriságának (Debreczeni, 1983; Krisztián, 1979). Agrokémiai és hidrológiai (vízháztartási) liziméterek segítségével végzett növényi tápanyagmozgás- és -veszteség-mérésekkel igazolták azt, hogy a kémiai elemek kimosódását az időjárási tényezőkön túlmenően jelentős mértékben befolyásolja a talaj típusa és mechanikai összetétele, a víz keménysége ós pH értéke, a növénytakaró, a műtrágyázás stb. (Debreczeni, 1983). A kis és közepes vízgyűjtőterületek növényi tápanyagós vízmérlegének a becslése terén úttörő munkát végzett kutatók (Kaurek, Kovács, 1978; Jolánkai, 1982; Joó, 1983) eredményei vízjárási szempontból száraz és hűvösebb nyarú évekre (1975—1979), vagy egy-egy jelentősebb évcsoportra (1979—1982), vagy egy-egy hosszabb időszakra (1966—1977), de viszonylag kis területre (Csilics, 1982) vonatkoznak. A több vízgyűjtőterületből álló régió vízháztartási és növényi tápanyagmérlegét is elkészítették (Jolánkai, Dobolyi, 1976; Joó, Lötz, 1980; Jolánkai, 1983; Pintér, 1985), azonban a mérlegelemeket nem hozták összefüggésbe a vízgyűjtőterületi növényborítottsággal, vagy egyéb olyan hidrológiai és geomorfológiai paraméterrel, amely átfogóbb törvényszerűségek felmérését lehetővé tették volna. Mindazonáltal jelentős kísérletnek tekinthető a vízgyűjtőterületekről származó növényi tápanyagkimosódás és az átlagos évi felszíni lefolyás közti egyváltozós függvénykapcsolat megfogalmazása (Jolánkai, 1982).
