Hidrológiai Közlöny 1984 (64. évfolyam)

2. szám - Dr. Juhász József: A fővárosi hévízkészlet és célszerű hasznosítása

76 Hidrológiai Közlőiig 1984. 2. sz. Dr. Juhász J.: Fővárosi hévízkészlet hasznosítása járatok hidraulikai viszonyai által befolyásolt vízhőmérsékletet és összetételt csak a Duna vízállása és a nagy száraz-nedves évcsoport periódusai bolygatták meg kisebb mértékig, azáltal, hogy a járatok vízszállító képességét különbözőképpen változtatták meg. A pesti oldalon mélyített fúrások a budai források elől elsősorban a forró gyógykomponenst vonták el, mert a kialakult új, csökkent rétegenergia miatt a források kilépési helyéhez kevesebb forró víz jutott fel. Ugyanekkora források hidegebb karsztvíz komponense változatlan maradt. Emiatt a források hozamában és összetételében időszakosan változó, de következetes romlás indult meg. Világosan utalt erre a helyzetre dr. Papp Ferenc professzornak 1962-ben írt néhány sora, mely több évtizedes rendszeres megfigyelő és kutató munka alapján született: „A Duna-vonal közelében fakadó természetes és mesterségesen feltárt meleg gyógyvizek hozama, hőmérséklete és vegyi összetétele megfigyeléseink szerint változott, illetve csökkent". A megcsapolási helyek változása — hozamnövelés nélkül is —j azt eredményezte, hogy a mélyfúrások jobbára csak a forró komponens használják a középső mezőben a forrásoknak így kevesebb jut. A hígulás tehát törvényszerű. E jelenségnek ellentmondani látszik az, hogy a pesti forró vizű mélyfúrások „nyugalmi víszintje" magasabban van a forráskilépésnél. Ez azonban csak látszat. Egyrészt a forró víz miatt a telepnyomás lényegesen kisebb, mint azt a néhány napig álló kút nyugalmi vízszintjéből következtetjük. Másrészt nem tudjuk, hogy a Duna-menti források 1500—2000 m mélyen lévő járataiban — ahonnan a forró víz komponenst kapják — mekkora a telepnyomás. Végül az áramlási pályák térbeli helyzetét sem ismerjük, így az egyes megcsapolási helyek potenciálviszonyait — ha ismernénk is — nem tudnánk értelmezni. A rezervoár összefüggősége miatt azonban a nyomásviszonyoknak is a vízklépéseknek megfelelően kell alakulniyk. A víztermelés helyi depresszióval jár. Nagy, együttes tartós víztermelés általában nagy kiterjedésű depressziós teret létesít, hacsak nem elégszünk meg a természetesen már kialakult depresszió révén magától felszínre törő hozammal. Az adatok alapján meg kell állapítanunk, hogy szerencsére a budapesti hévíztermelés ma még csak 1—2 méter mély depressziós teret alakított ki maga alatt. A kis depressziós tér miatt a hideg és forró kaszrtvízkomponensek keveredési arányának változása regionálisan még jelentéktelen. Természetesen az egyes kutak körül — különösen a budai oldalon — kialakuló helyi depressziós tér rendkívül problematikus helyi változásokat tud okozni, különösen, ha források és sekélykutak vannak egymás mellett. Mindenképpen biztosítani kell a depressziós tér kialakulásának elkerülését, mert az olyan újabb vízkomponensek megjelenését okozhatja, amivel a víz összetétele, vagy a hőmérséklete egészen más jelleget vesz fel, esetleg gyógyhatását elveszti. A depresszió elkerülésének egyetlen módja, hogy az eredetileg természetesen felszínre jutó hozamot termeljük csak ki összesen forrásokból és kutakból. Az állandó összetételű és hőmérsékletű termális forró víz kinyeréséhez egyedül a mélyfúrások ítélhetők megfelelőnek. A mélyfúrással elvileg olyan mélységig kellene lemenni, ahonnan a források forró víz komponenseit várjuk: tehát 1800— 2000 m mélységre. A budai gyógyfürdők vízellátásánál a jelenlegi forrásos és főként sekélykutas ellátásáról előzetes kutatófúrások kedvező eredménye esetén át kellene térni a mélyfúrásokból történő ellátásra. A budai gyógyfürdők nemzetközi hírének és elismert gyógyhatásának további fenntartása érdekében véleményem szerint feltétlenül szükséges lenne először egy 1500 m-re előirányzott fúrást leménylíteni a legjobban töredezett területrészen, ahol ma is a legforrób vizű források fakadnak a Lukács és Császár fürdő közötti szakaszon. A pesti oldalon és a Margitszigeten egyenlőre nem látszik szükségesnek újabb fúrás létesítése. A középső mező középső részében semmi esetre sem szabad újabb hévízkutat telepíteni. Ugyancsak kerülni kell azt a középső mező északi részében. Ujabb mélyfúrás létesítésére elsősorban a Déli mezőben kínálkozik lehetősége. Itt45—55 °C-ú víz felszínrehozatalának van lehetősége 1600— 2000 m mélységből. , A gyógyvízkészletünk nagyon is véges és nem élhetünk azzal a régi időkből visszamaradt pazarlással, hogy a strandjainkat is átfolyó rendszerrel gyógyvízből tápláljuk. A gyógyvizet csak igen korszerűen berendezett, széles körű fizioterápiás részlegekkel kiegészített balneoterápiás rendszerben közvetlen gyógyászati célra hasznosítsuk. A gyógyfürdőt és az uszodát el kell választanunk — még akkor is ha — sajnos — esetenként közös épületben vannak. Miután gyógyvizeinket elsősorban a középső mező középső részén lehetett feltárni, ide kell telepíteni a vízgyógyászati központokat. A meglévő három nagy hely a Tabán, a Margitsziget déli része és a Városliget, valamint az újonnan telepíthető és így teljesen korszerű mikrorayonba építhető Pascal, véleményem szerint a meglévő Gellérttel, s a kisebb Tétényi úti és pesterzsébeti fürdőkkel együtt nemzetközi szinten is az élvonalban tudná ellátni feladatát a rendelkezésre álló 8—10 000 l/p vízhozamból. A budapesti uszodai és strandolási vízigényt nem szabad a középső mezőből venni sehol. Ma a budapesti fedett uszodák és a strandok egyaránt döntően a középső mező gyógyvízkészletét terhelik. Ezt meg kell szüntetni. A fedett uszodák és strandok vizét forgatni kell és friss vízigényüket itt a gyógyvízkészlettől függetlenül kell beszerezni — esetleg vezetéki vízből. A vízgazdálkodás és ésszerű uszoda-és strandtelepítés árán el lehet érni, hogy a jelenleginél kevesebb, 14—15 000 l/p hévízhozammal a balneoterápia és az üdülés feltétlenül szükséges kettéválasztásával mindenki számára lakóhelyéhez közel, egészséges környezetben lehessen üdülési igényeit korszerű színvonalon megoldani.