Hidrológiai Közlöny 1984 (64. évfolyam)

3. szám - Könyvismertetés

Hidrológiai Közlöny 1984. 3. sz. 187 Könyvismertetés Aujeszky László—Schilling Ferenc—Somogyi Sándor (szerk.) A Fertő táj lakossása. Budapest, 1976. 265. lap. (A Fertő táj Monográf iáját előkészítő adatgyűjtemény 5. kötet.) A kötet az alábbi fejezeteket tartalmazza: Közegészségügy (Bakács Tibor). Ősközségek. Az állandó lakosság életkörülményei (Pichler János) Szociográfia (Tamás József). Néprajz (Domokos Ottó). [Előszó (Domokos Ottó). Folklór (Lackovits Emőke). Halászat (Bárdosi János).\ Összefoglaló értékelés ( Páter János). A Fertő tájjal kapcsolatos-közegészségügyi adatgyűjtemény az OKI fontosabb adatainak figyelembevételével készült. A Fertő-tó fürdőzés vonatkozásában, de egyéb vfzisportok űzése szempontjából is egyedülállóan kedvező adottság Közép-európában. A szabad víztükör zömmel az osztrák oldalon található, így amennyiben egységes üdülőövezet kialakítására kerülne sor, ez csak az osztrák tervekkel összhangban valósítható meg. Klimatikusan a tó három éghajlati övezet találkozási pontjában van. Délről a Földközi tengeri éghajlat hat rá, nyugatról az óceáni, keletről pedig kontinentális zóna éghajlati hatása érvényesül. A tó vize sok szerves anyagot tartalmaz és sókban is gazdag. A Fertő oxigénfogyasztása, a víz nagy szervesanyag tartalma miatt magas. A Balaton vizének háromnégyszeresét teszi ki. Hasonlóan nagy az oldott szilárd alkatrész tartalom is. A Fertő táj legjelentősebb gyógyfürdője Balf, amely évszázados múltra tekint vissza. Vize főleg a mozgásszervi betegségek gyógyítására alkalmas. Jelentősek a balfi savanyúvíz források is. Ezek alkálihidrogénkarbonátos savanyúvizek, amelyeknek szabad szénsavtartalma igen magas, meghaladja az 1 300 mg/litert. A Fertő táj községeivel és a lakosság életkörülményeivel foglalkozó tanulmány terjedelme 17 oldal, amelyhez három térképmelléklet és 23 táblázat tartozik. A Fertő tájhoz a következő tíz község tartozik: Balf, Fertőboz, Fertőd, Fertődhomok, Fertőrákos, Fertőszéplak, Hegykő, Hidegség, Nagycenk, Sarrod. Az 1970. évi népszámlálás szerint az állandó lakosok száma 13 786. A lakosság jelentős része a területen működő két állami gazdaságban és tíz termelőszövetkezetben dolgozik. A lakosság másik része a soproni gyárakban helyezkedett el, vagy a környékbeli üzemekbe jár munkába. Ezek közt szerepel a Sopronban lévő 66 üzem, a fertőszentmiklósi nádfeldolgozó vállalat, a petőházi cukorgyár, a kapuvári húsfeldolgozó üzem, a kistölgyfai kendergyár, és a csermajori sajtgyár. A tájegység községei autóbuszokkal minden irányból jól elérhetők. A Fertő táj legfontosabb vasútvonala a Sopron—Győr közötti. E vonal mentén fekszik a tájegység kilenc községe. A községek azonban a vasútállomástól 2—5 km távol vannak. Fertőrákos pedig Soprontól 9 km-re. A tájegység a közművek terén rendkívül visszamaradott. A vízellátás egyelőre, amíg a szennyvízelhelyezés kérdése meg nem oldódik, csak közkifolyós kutakból történik. Köponti gázszolgáltatás és gázvezeték a területen nincs. A Fertő táj lakosságának foglalkoztatottságát ismertető tanulmány terjedelme (SÍ oldal, amelyhez 13 táblázat tartozik. A tájegység tíz községében a népesség 4,5 %-ot csökkent, ami az elvándorlással az és urbanizációs folyamattal van összefüggésben. Ezt mutatja az a körülmény is, hogy Sopron népessége 9,4 %-kal növekedett. Az aktív keresők aránya az össznépességhez viszonyítva, tíz év alatt 50,2 %-ról 61,7 %-ra emelkedett. Az emelkedés egyik oka a kereső nők egyre növekvő száma. A népesség átrétegződése, ami az 1950-es években indult meg, tovább folytatódott. Az iparban 23,0 %-ról 36,7 %-ra nőtt a keresők száma. A mezőgazdaságban a keresők száma az összkeresőkhöz viszonyítva 54,5 %-ról 45,9 %-ra csökkent. Az aktív keresők 56 %-a helyben dolgozik, míg 42,7 % más helységekbe jár. Az adatgyűjtemény néprajz fejezete bepillantást nyújt egyrészt a Fertővel kapcsolatos mondák körébe, másrészt az egykor jelentős fertői halászat történetébe. A fertőparti községek folklórjáról a néprajzi szakirodalomban meglehetősen kevés adat található. A legtöbb adatot a Fertő keletkezésével kapcsolatos mondák nyújtják. A Fertőhöz fűződő mondák másik csoportja a tó áradásáról szól. A Hany Istókról szóló történet több változatban is előfordul az irodalomban. A mondák mellett a hitvilág mitikus alakjai és a különböző szokások foglalkoztatják még ma is a nép képzeletét. Az eltelt évtizedek alatt számos tanulmány jelent meg a Fertőről, de a néprajztudomány a szakirodalomban még mindig alig fordul elő. „Lelkesedéssel ós elragadtatással szól hazánk minden fia a magyar tengerről, a Balatonról, de emellett egészen megfeledkeztünk arról, hogy van még egy másik érdekes tavunk, amelynek szépségeit inkább csak a parti lakosság ismeri, s tudja kellőleg méltányolni". E szavakkal hívta fel a figyelmet Thirring Gusztáv 1886-ban a Fertőre és vidékére. Ezt a hiányosságot próbálta enyhíteni „A magyar Fertő halászata" című tanulmány. A halászok á vízfelületet ós a nádas bizonyos részeit névvel jelölik, hogy könnyebben el tudjanak igazodni és tájékozódni a tavon. Az általános elnevezéseken kívül a halászok a víz ós nádterület egyes pontjait még földrajzilag is megnevezik. A Fertő magyar területén 101 ilyen helymegjelölést ismert. Ez a megkülönböztetés halászat szempontjából is nagyon lényeges. A helynevek ma már csak az öreg halászok emlékezetében élnek. Érdekes, hogy a Fertő magyar területén a tanya elnevezés teljesen ismeretlen. A halászhelyek megjelölésére a húzóhel, illetve a kerítéshel nevek használatosak. Herman Ottó 1887-ben l(i halfajtát talált a Fertőben. Mika Ferenc és Breuer György szerint 1928-ban a Fertőben 23 faj állandóan, 4 faj pedig elvétve fordult elő. A Fertőn előforduló halfajták közül közismert a ponty, csuka, sügér, compó, kárász, laposkeszeg, dóvérkeszeg, piros szemű kcle, veresszárnyú koncér, bálin, harcsa, menyhal, önlial, löbőhal, (szélhajtó küsz) és a esik. A felsoroltak közül csak a pontyot tartják „nemes halnak", amelynek három fajtáját különböztetik meg. A halászok szerint a Fertőben van tiikörponyt, tőponty vagy pathal és potyka vagy rákosi ponty. A hal életmódjának ismerete szülte a halászszerszámok sokaságát és sokféleségét. A Fertő-menti falvak lakossága a XVIII. századig főleg halászatból élt. Az egyes községek jobbágyai csak különböző ellenszolgáltatások fejében birtokolhatták a halászati jogot. A korai századokban a Fertő a földesurak tulajdonát képezte a halászati joggal együtt. Zádor Alfréd Aujeszky László—Schilling Ferenc—Somogyi Sándor (szerk.) A Fertő-táj fejlesztése. Budapest, 1976. 336. lap. (A Fertő-táj Monográfiáját előkészítő adatgyűjtemény. 6. kötet.) A kötet az alábbi fejezeteket tartalmazza: Alapadatok a Fertő-táj fejlesztéséhez és az üdülővidék kialakításához (Pichler János). Építészet (Simányi Frigyes). Műemlékvédelem (Simányi Frigyes). Természetvédelem (Győri Jenő), (Schmidt Egon). Magyar-Osztrák határmenti tervezés (Perczel Károly), (Fintér László). Azüdüléséagyógyüdülés közgazdasági és jogi vonatkozásai (Székely Miklós). Összefoglaló értékelés (Balogh Béla). Szerkesztői összefoglalás (Aujeszky László), (Somogyi Sándor). Az adatgyűjtemény tartalmi felosztása: A Fertő-táj fejlesztésével és üdülőkörzetének kialakításával foglalkozó tanulmány terjedelme 34 oldal,, amelyhez két térkép és 13 táblázat tartozik. Az 1030/1967. és 2051/67. sz. Kormányhatározat lehetővé tette a táj