Hidrológiai Közlöny 1984 (64. évfolyam)
6. szám - Dr. Starosolszky Ödön: A Hévízi tó belső áramlásai
330 Hidrológiai Közlöny 1984. 6. sz . Dr. Starosolszky ö.: A iHévízi tó mentén (közelítően egyenesnek vehetően). Eszerint a sebesség bármely pontban 0,225 értékű. A sebességeloszlási ábra alapján a felvezetett Q melegvíz várható mozgása becsülhető, figyelembe véve a bevezetés mikéntjét, valamint azt, hogy a forrásból elvont melegvíz a kráterből kiáramló Q hozamot és így a fürdőépület alatti háttér átáramlást Q/-fel feltehetően arányosan csökkenti. E szerint bármely pontban a sebesség értékét a vízelvonás után ViQ Q f Q Vi 1711tsj •c 8 ^ í U 3 2 1 0 képlettel javasoljuk beesülni, ahol Q a forrás hozama (350 l/s). 0/(50 l/s) pedig a felvezetett melegvíz hozama. A felvezetett melegvíz bebocsátását követő sebességeloszlási kísérletek nélkül még becsülni sem lehet. 4.4 Vizhozammérés tó térfogatmérés révén Az eddigekben a tóból a két zsilipen át lebocsátott vízhozam mérése révén igyekeztek a tavat tápláló forrás hozamát meghatározni. Ennek pontosságát két tényező korlátozza: — a tóban tárolt víztérfogat változása következtében a kifolyó vízhozam csak hosszú átlagban azonos a forrás hozamával; — a forráshozam esetleges lüktetése a kifolyás méréséből meghatározhatatlan. Ezért találtuk hasznosnak, ha a forráshozamot a lefolyás teljes megszüntetése melletti feltöltés térfogatváltozásából állapítjuk meg. Annak érdekében, hogy a fürdőzés által megkívánt vízszint ne változzék túlságosan, a feltöltés előtt egy tó vízszíncsökkentést állítottunk elő a zsilipek nagyobb mértékű nyitásával, majd meghatározott időre a zsilipeket lezárva a tavat feltől töttük. A tó vízszínét 1:1 méretben regisztráló rajzoló vízmércékkel figyeltük meg. A szeptemberi mérés alatt megfigyelt tó vízállás idősort a S. ábra mutatja be. Mindkét esetben a feltöltés idősora eléggé egyenletes. Különösen a. januári feltöltés mutat teljes egyenes vonalat, mivel a szeptemberi mérés során a tóra hirtelen záporként csapadék hullott, amely zavart okozhatott a tó természetes vízháztartásában. A vízállás idősor arra mutat, hogy a mérés alatt a forrás hozama aligha változott. Ezt támasztja alá a forrásbarlangból kivezető nyílásban február elején végzett sebességmérés is. A mérések során a tó vízszín változása Zl 7? = 12,4 cm nagyságrendű volt. A tó felszínét biztonságból F — Al 500 m 2-re vettük fel (maga a tó jelenlegi felszíne a felmérés szerint 46 350 m 2). Ebből állapítottuk meg a térfogatváltozás mértékét, majd a /It feltöltési idő ismeretében a Q átlagos vízhozamot 77-JL FAh Q At" At 11 12 13 « 15 16 11 18 19 20 21 22 23 24 1 2 3 4 5 t [ti] 1X73 ' • , , W » I« urites - Tóltes —H S. ábra. A tó leürítés, tó feltöltés idősora Abb. H. Oanglinien des Seeablasses und der Seeauffüllung Az elcsurgás és a környező területi beszivárgás bizonytalansága folytán a mérés szélső hibaértékét ± 20 1/s-ban adtuk meg. (A hiba 95% valószínűséggel ennél jóval kisebb volt!) A szeptemberi és januári mérés időszakokban tehát a forrás, hozama 0,360, illetve 0,320 m 3/s volt; A tó téli alacsony hőfoka (kisebb 24°C-nál) is erre a kis hozamra utal. 5. Javaslatok további vizsgálatokra Bármennyire is furcsának tűnhet, hogy egy olyan hosszú ideje vizsgált tavon még további vizsgálni valók akadnak, szükségesnek láttunk néhány további vizsgálatot a teljes tisztánlátás érdekében. 1. A tavat tápláló források hozamának változására nincs teljesen és tökéletesen bizonyított tényadatsor. Ehhez ugyanis a tápláló források és nem az elvezetett víz hozamának folyamatos mérése lenne szükséges. Javasoljuk a kráterbarlang kivezetés olyan kiképzését, hogy abban a hozamot folyamatosan mérő berendezés, mégpedig ultrahangos vízhozammérő legyen felszerelhető. A vízhozammérőt hasonló műszer néhány napi kedvező eredményű próbaüzeme után lenne érdemes beszerezni és felszerelni. 2. A tófelület hőfokeloszlását időszakos légi (infra vagy termovíziós ) felvételekkel kellene feltérképezni, amely képet adna a felszíni hőáram1 ásókra is. Jelenleg a VÍZDOK az ÁBKSZ repülőgépe segítségével képes ilyenek készítésére, amelyek egyúttal a távérzékelés egy alkalmazási területére is adnának felvilágosítást. 3. A fürdőépület alatti mesterséges beavatkozások változatait kismintán vagy helyszíni prototípus vizsgálaton lehetne tanulmányozni. Mind a felvezetés hozamának, mind a részleges víz elterelés közös hatásának tanulmányozása kísérleti úton adhat megbízható eredményt a célszerű változat kiválasztásához, valamint a műszaki paraméterek pontosításához.