Hidrológiai Közlöny 1984 (64. évfolyam)

6. szám - Dr. Salamin Pál†

HIDROLOGIAI KÖZLÖNY 64. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 321—384 oldal Budapest, 1984. november-december Dr. Salamin Pál 1913—1984 A Hidrológiai Közlöny egykori szerkesztőjét a folyóirat mai arculatának 1947—1949 közötti megteremtőjét, a Budapesti Műszaiki Egyetem tanárát, a Magyar Hidrológiai Társaság négy évtizeden át tevékeny előadóját, tudós egyéniségét, tiszteleti tagját gyászoljuk. 1913. április 23-án született Budapesten, s itt szerzett mérnöki oklevelet. Kezdetben az Öntözésügyi Hivatalnál, később vízerőhasznosítási vállalkozásnál dolgozott. Rövidebb háborús akadályoztatás, majd önálló tervezői tevékenység után 1946ban Németh Endre egyetemi tanár a Műszaki Egyetem I. sz. Vízépítés tani Tanszékére — a mai Vízgazdálkodási Tanszékre — hívta. Rövidesen adjunktus, 1950-től intézeti tanár, 1952-től docens. A műszaki tudományok kandidátusa fokozatot mindjárt a cím alapításakor, 1952-ben megítélték számára. 1954—57 közt dékánhelyettes, az 1957— 58 tanévben a II- sz. Vízépítéstani Tanszék vezetője, 1961 és 1966 közt az I. sz. Vízépítéstani Tanszék vezetője, 1962 óta egyetemi tanár. 1973 és 76 között több súlyos műtéten esett át, amelyek mozgásképességét korlátozták. 1977-ben vonult nyugdíjba, de szellemi ereje töretlen maradt. Példamutató akaraterővel otthonában is folytatta oktató, kutató és szakírói munkáját, 1984. október 22-i váratlan haláláig. Salamin Pál életműve lelkesítően sokszínű. A síkvidéki vízrendezés kérdései egész pályafutásán át foglalkoztatták. Lapunkban közölte 1942ben a hazai belvízrendezésről írott nagyhatású tanulmányát, amelyben a vízgazdálkodás egységét hangsúlyozta. Az 50-es és 60-as években dolgozta ki a mértékadó belvízmennyiségek, és vízborítástű rési időtartamok meghatározására vonatkozó elgondolásait. Segédkönyveket, jegyzeteket, útmutatókat írt, elsősorban a gyakorlat részére. A hegy- és dombvidéki vízrendezés kutatásában elsődlegesen a talajerózió jelenségei érdekelték. Természet járásai során készített felvételeinek jelentős része e tárgykörbeli. A 70-es években — részben már műtétjei után — megtartott svájci, franciaországi és ausztriai előadásai zömmel erózióról szóltak. Az öntözés ügyét sohasem választotta el a vízrendezéstől. Öntözővíz-igény, öntözővíz-háztartás, altalaj-öntözés, legújabban a melioráció kérdései foglalkoztatták. A hidroökonómía vízrendezési, öntözési és környezetvédelmi vonatkozásaival az utóbbi években foglalkozott, hogy új elméleti megközelítéseivel a víziqjiunkálatok gazdasági hatásait helyes megvilágításba helyezhessük. A környezetvédelem vízrendezési kérdéseiben szintén a legutóbbi években végzett alapvetést. A hidrometeorológía fejlődése sokat köszönhet természetjáró útjain tervszerűen készített nagyszámú fényképfelvételeinek. Élete munkásságának nem kis részét fordította a felszíni víz keletkezésének, a hóolvadásnak, az esővíz lefolyásáa lefolyási tényezőnek és a talajok vízháztartásának vizsgálataira. A vízgazdálkodás elmélete és gyakorlata kiterjedten alkalmazza vízháztartási alapegyenleteit és szemléltető ábráit a vízi szaktudományok összefüggéseiről. A vízerőhasznosítás körében a Talabor-Nagyság tározó és vízerőmű megtervezése az érdeme. A folyami hidrológia területére is a vízerőhasznosítási tevékenység vezérelte először. Elméletet dolgozott ki a tiszalöki duzzasztás vízfelszíngörbéinek megszerkesztésére. A Tisza közép- és kisvízi jellegzetességeinek jórészt önálló feltárása nyomán francia cikkben mutatta be a Tisza-csatornázás terveit. A hidraulika és hídromechanika hazai fejlődését a laboratóriumi tevékenység bővítésével szolgálta. 1948. évi francia tanulmányútja tapasztalatait tették az egyik koncepció-tervezőjévé a Kvassay-zsilip mellett épült laboratóriumi együttesnek. Az ivóvíz- és szennyvíztisztítás egyes műtárgyainak jó kialakítására laboratóriumi kísérletei alapján tett a 60-as években javaslatot.