Hidrológiai Közlöny 1984 (64. évfolyam)

4. szám - Kovács Antal: A közművesítés eredményei és a közeljövő feladatai

194 Hidrológiai Közlöny 1984. 4. sz. Kovács A.: A közművesítés eredményei csak ipari célra is felhasználható lenne. Oka ennek termelési és települési kultúránk árnyoldalaira vezethető vissza, köztük arra is, hogy használt vizeinket nagyon kis hányadban tisztítjuk csupán, és ebben sem kellően használjuk természeti lehetőségeinket. A kormány hosszú távra szóló víztakarékossági és vízminőségvédelmi stratégiát határozott meg, amihez igazodnia kell nemcsak a vízügyi szolgálatnak, hanem valamennyi vízhasználónak. Hadd szóljak az irányelvek érvényesítésének néhány kérdéséről a közművesítésben, szűkebben a vízellátás-csatornázás és szenyvíztisztítás szakterületén. A vízellátás fejlesztésének sok éves eredményei jelzik, hogy a területi igények ezen a szakterületen határozottak és nem tűrik a lemaradást. A közüzemi ivóvízművek kapacitásának fejlesztése 1960 óta egyenletes, a terv és a teljesítés összhangban van, sőt gyakori a túlteljesítés. Ennek a következetes fejlesztésnek tudható be az ellátás jó színvonala. A kiépített rendszer még az 1983-as év aszályos nyári-őszi-téli időszakában is bírta a terhelést olyannyira, hogy az ország túlnyomó részében teljesen zavartalan volt az ellátás. A budapesti agglomeráció településein azonban, továbbá a Balaton, a Velencei-tó, a Duna-kanyar üdülőtérségében tartós, mondhatom krónikus vízhiány volt. Ennek hátterében mindenütt a település- és vízműkapacitás fejlesztés összhangjának megbontása található, a vízhiányos városok többségében folyamatosan több fogyasztót kapcsolnak a vízellátó rendszerre, mint amit az ellátni képes. Az elmúlt évek ivóvízszolgáltatása jó színvonalú volt, s ez az előretekintő tervezésnek, a helyes műszaki megoldásoknak és a szolgáltató vállalatok munkájának egyaránt köszönhető. Az ellátásbeli zavarok zömében vízhiány miatt keletkeztek. A csatornázás fejlesztése kevésbé volt dinamikus és egyöntetű. Az állami lakásépítéssel összefüggő csatornafejlesztés maradéktalanul teljesült. A magánerős lakásépítés csatornázása azonban magán hordozza azt a bizonytalanságot és rendezetlenséget, amelynek megoldása egyre sürgetőbb. A vízellátás és csatornázás közötti, már korábban felhalmozódott aránytalanság lassabban számolható fel, mint amire szükség lenne. A szennyvíztisztítás fejlesztésében előállt helyzet még kedvezőtlenebb. Az anyagi megszorítások miatt-összességében a szennyvíztisztítás naturáliákban ismét lemaradt a vízellátás-csatornázás fejlesztése mögött. Ennek oka a pénzhiányon túl az is, hogy a területi döntéseket hozó szervezetek kevésbé érzékelik a szennyvíztisztítás elmaradottságának veszélyeit, mint a víz-, vagy csatornaellátásáét. Ezt a helyzetet átmenetileg meg lehet érteni, de tudomásul venni nem szabad. Az ipari — és kisebb mértékben a mezőgazdasági — üzemek közművekkel való kiszolgálásának színvonala hasonló a lakosságéhoz. Egyértelmű, hogy a körültekintő tervezéssel megalapozott közös vízellátó, vagy szennyvízelvezető rendszer mÍ7iden résztvevő számára előnyős. A fejlődés mai eredményeit több ötéves tervidőszakot átfogó döntési — finanszírozási — ellenőrzési rendszer segítette. Ennek a rendszernek az elemei egymással szoros kapcsolatban vannak, egyenként is befolyásolják egymást, így változásuk növelheti is, csökkentheti is a hatékonyságot. A rendszer több összetevőjében is bekövetkezett változás nemkívánatos következménye, hogy a víziközművek összességükben gyorsan fejlődtek ugyan de egyes közművek között, továbbá a tervhez képest is lemaradások, ill. aránytalanságok keletkeztek. Ismert tény, hogy a víziközművek fejlesztése — a többi infrastruktúrához hasonlóan —az igényeket általában sajnos csak követi és nem előzi meg. Az igények követése azonban nem feltételezi a lemaradást, vagy az aránytalan fejlesztést. A lemaradás és az aránytalanság mértéke néhol olyan mérvű hogy az már hátráltatja a településfejlesztést, néhol pedig a település harmonikus működését veszélyezteti. Következik ebből, hogy a rendszeren is változtatni kell ahhoz, hogy a lemaradást és a belső aránytalanságot fel lehessen számolni. Az „akcióprogram" figyelembe veszi a bekövetkezett változást, számol a megépített művekben rejlő és gazdaságosan feltárható tartalékokkal, erősíti a közgazdasági megfontolások fokozott beépülését a víziközművek működési rendjébe. A vízellátás mennyiségi fejlesztése mellett — ilyenek az ellátási hiányok pótlása és az ellátatlan területek kapacitásainak kiépítése —egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a víztakarékossággal és vízminőséggel összefüggő feladatok. Az teljesen világos, hogy mind a két célt csak lényegesen javuló műszaki teljesítménnyel ós kiváló szervezettséggel érhetjük el. A vízminőség ürügyén a szennyezés három formáját-fajtáját-tipusát említem: a) a felszíni —• saját — szennyezéseket, b) a mélységi —réteg eredetű—geológiai eredetű eket és a c) vízfolyásokkal távolabbról — a vízgyűjtőről érkező szennyezéseket. A felszínről származó szennyeződések a szenynyezőforrások felszámolásával, mérséklésével befolyásolhatók; más részüknek, amelyek rétegeredetűek, vagy a vízfolyással távolabbról érkeznek, egyetlen és utólagos gyógymódja — a vízkezelés. A szennyeződéssel összefüggő vízminőségi romlás folyamatát több évtizede tapasztaljuk. A csökkentésére és megakadályozására, illetve az utólagos beavatkozásra mindeddig csak részlegesen került sor. A vízbázisok védőterületei hiányosak, a szenynyezőforrások felszámolása pedig mindmáig jogszabályi és anyagi nehézségekbe ütközik. A lehetséges kiút a vízbázisok rekonstrukciója, a vízkészletek megelőző védelme. Szükség van ehhez az ezt lehetővé tevő jogi-műszaki-gazdasági szabályozásra, a szennyvízbírságról szóló szabályozás következetes alkalmazására, valamint — a más módon kivédhetetlen esetekben — vízkezelési technológiák alkalmazására.