Hidrológiai Közlöny 1984 (64. évfolyam)

4. szám - Kovács Antal: A közművesítés eredményei és a közeljövő feladatai

HIDROLOGIAI KÖZLÖNY 04. ÉVFOLYAM 4. SZAM 103—256. oldal Budapest, 1984. július—augusztus A közművesítés eredményei és a közeljövő feladatai KOVÁCS ANTAL államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke A Magyar Hidrológiai Társaság szakosztályai helyesen teszik, hogy egy-egy átfogó téma megvitatását tűzik napirendre. A mai előadóülés tárgya ,,a közművesítés helyzete és feladatai" az ágazat legátfogóbb témaköre, mögötte igen fajsúlyos adatok húzódnak meg. Itt van lekötve a vízgazdálkodás 160 milliárdot meghaladó állóeszközállományának mintegy fele, itt dolgozik az ágazat létszámának szintén több mint 50%-a. Fejlesztési lehetőségeink 3/4-ed részét évek óta visszatérően a közművesítésre fordítjuk, s ide koncentrálódik kapcsolatrendszerünknek, szakigazgatási tevékenységünknek, kutató-fejlesztő kapacitásainknak tetemes hányada is. Következésképpen ennek a szakterületnek munkájától jelentős mértékben függ a vízgazdálkodás hatékonysága, a változó körülményekhez és a bonyolultabb szakmai feladatokhoz való alkalmazkodó képessége. A vízgazdálkodásban is emelkednek a követelmények és egyre szigorúbbak a feltételek. A kutatás, a műszaki fejlesztés és a termelési folyamat minden fázisában nélkülözhetetlen a hatékonyság és a minőség. Mindez feltételezi a valódi tartalékok feltárását, a takarékosság maradéktalan érvényesítését, a fegyelem, a szervezettség erősítését és azt, hogy a gazdálkodásban minőségi elemeket széles körben kibontakoztassuk. Ahhoz, hogy a gazdaságpolitika általános követelményeinek, kritériumainak fokozottabban megfelelhessünk, rendszeresen újra kell gondolnunk megoldandó feladatainkat, szembesítenünk ezeket személyi és tárgyi adottságainkkal és lehetőségeinkkel. Fokozottan szükségünk van arra is, hogy elemezzük meglévő műveink műszaki értékeit, fogyatékosságait, nem kevésbé gazdasági paramétereit, hogy hasznosítani tudjuk a tapasztalatokat minden további fejlesztésnél és a rekonstrukciós munkáknál. Csakis ezáltal kapunk kellő garanciát arra,hogy a) létesítményeink évtizedekig üzembiztosan és jó hatásfokon működjenek; b) hogy megfeleljenek a tőke és munkatakarékosság követelményeinek; c) hogy alkalmasak legyenek a folyamatos műszaki technológiai megujulásra. Az időszerű gazdaságpolitikai követelmények érvényesítésének objektív keretét adja két különösen fontos aktualitás. Az egyik, hogy elérkeztünk a VIT. ötéves terv előkészítésének időszakába, amikor — bevált szokásainknak megfelelően — minél szélesebb szakmai körben kívánjuk megvitatni a hosszú távra ható vízgazdálkodási fejlesztések ügyét. Természetes, hogy a VI. tervciklusból még hátralevő két év munkája, teljesítménye alapvetően befolyásolja a következő tervciklust, ezért ennek megvalósításáért további erőfeszítésekre van szükség. A másik aktualitás, hogy a közelmúltban a takarékos vízhasználat és a vízminőség fokozott védelmére kormányprogram született, amely ezt a szakterületet sokoldalúan érinti. Ezért ebben a körben hadd szóljak erről kissé résztetesebben. A kormányprogram, vagy elterjedtebb nevén az „akcióprogram" abból indul ki, hogy a vízzel, éppúgy, mint minden egyéb természeti erőforrással szigorúan kell gazdálkodni, ehhez alapvető társadalmi és népgazdasági érdek fűződik. A kormányprogram három súlypont köré csoportosítja a feladatokat, ezek: — a víztakarékosság műszaki-gazdasági-szervezeti megoldásai és a termelési-technológiai kérdések hozzáigazítása a víztakarékos használathoz; — az ágazati és ágazatközi szabályozás, olyan eszközrendszerek kifejlesztése, amely a víz racionális használatát és a vízminőség védelmét hatékonyabban szolgálja. Beleértjük ebbe az ár-és díjrendszert, az ösztönzést és szankcionálást egyaránt; — végül a vízgazdálkodás tervezési módszereinek továbbfejlesztése, hogy biztosítsuk ezzel az ország vízpotenciáljának sokoldalú és takarékos használatát és az ágazati koordináció pénzügyi feltételeit. A vízpotenciál használatánál tulajdonképpen kettős problémával állunk szemben. Az egyik, hogy a magyar ipar az eddig megtett kétségtelen figyelemre méltó intézkedései ellenére az indokoltnál számottevően több vizet használ. Ugyancsak indokolatlan többletfogyasztás van a lakossági és kommunális zónában, s mindezt még tetézi, hogy a használt vizek tisztítása meg sem közelíti a szükséges mértéket. Miközben az említett területeken túlfogyasztás van, több területen nem élünk természet adta lehetőségeinkkel, ilyenek az öntözés, a víziszállítás, a vízerő-és termálvizeink hasznosítása. Sok kiaknázatlan lehetőség van a használt vizek újrahasznosításában, a bennük levő értékes anyagok visszanyerésében is. A kormányprogram ezeket az aránytalanságokat kívánja felszámolni műszaki-közgazdasági és jogi eszközök fokozott latbavetésevel. A vízminőség fokozott védelmének szükségességét, úgy vélem, e körben nem kell külön indokolni. Tény, hogy ma már alig van az országban olyan vízkészlet, amelyik kezelés-tisztítás nélkül akár-