Hidrológiai Közlöny 1983 (63. évfolyam)

2. szám - Dr. Pálfai Imre: A Maros hordalékkúpjának hidrológiai kérdései

Dr. Pálfai I.

: A Maros hordalékkúpja Hidrológiai Közlöny 1983. 2. sz. 91 menyek (folyami homok, löszös homok, homokos lösz) vannak, míg a szomszédos és a távolabbi területekre kötöttebb talajféleségek jellemzők. A felszín alatt jelentős kifejlődésű durva homok és homokos kavics rétegeket találunk (utóbbiakat különösen Lökösháza—Kevermes—Nagykamarás környékén), melyek összeköttetésben vannak egymással és a felszínközeli rétegekkel. A jó vízáteresztőképességű felszínközeli képződmények — Sümeg hy József térképe szerint — az országhatáron kívül is megtalálhatók, elsősorban Kevermestől K-re, de itt a hazainál jóval kisebb kiterjedésben. Jelentősebb felszínközeli durva képződmények csak az országhatártól mintegy 35 km-re levő hegyperemeken vannak. A domborzati adottságoknak az a jellegzetessége, hogy a kritikus térségben a felszín nagyon nyugtalan, 50—100—200 méter széles és esetenként több kilométer hosszú mélyvonulatokkal tagolt, melyek fenekén a terepszint 1—2 méterrel alacsonyabb, mint a közvetlen környezet. Bár a vizsgált terület egészében véve viszonylag magas fekvésű, a kritikus térség mégis valamivel mélyebben van a szomszédos északi és déli területsávoknál. A hordalékkúp felszíne nagyjából kelet-nyugati irányban lejt, az átlagos esés a magyar szakaszon mindössze 0,3 m/km, a román szakaszon kb. 1,5 m/km. Az éghajlati adottságokra jellemző, hogv a sokévi átlagos csapadékösszeg Lökösháza térségében 600 mm, tehát 100 mm-rel több mint az Alföld belsejében. A napfénytartam sokévi átlaga az országhatár közelében határozottan kevesebb (kb. 1900 óra) mint pl. a Tisza vonalában, ahol a 2100 órát is meghaladja. A levegő évi középhőmérséklete 11 °C, nem tér el lényegesen a szomszédos területekre jellemző értéktől. A földtani és a domborzati adottságok a hordalékkúp kritikus térségében — mint látjuk — jó lehetőséget adnak a helyi csapadék beszivárgásához, a talajvíz táplálásához és a felszín alatti víz lokális, az említett vonulatokra keresztirányú mozgásához. Intenzív hosszirányú talajvízáramlás kialakulása nem valószínű, hiszen az átlagos esés ilyen irányban kicsi, annyi azonban biztos, hogy horizontális talaj víz mozgás révén viszon ylag a legtöbb vízmennyiség éppen a kritikus térségbe tud beáramlani, mert itt vannak a legdurvább vízvezető rétegek. A vázolt természeti adottságok következtében a talajvízszint — még a sokévi átlagot tekintve is - meglehetősen magasan helyezkedik el, a Rónai-féle talaj víztérkép szerint a terepszint alatt 2—3 méterre, helyenként 1—2 méterre. Rendkívüli esetben a talajvíz annyira felemelkedhet, hogy a mélyvonulatokban a felszínen is megjelenik. A talajvízszint 1979 elején tapasztalható rendkívüli megemelkedését előidéző időjárási viszonyokat több évre visszamenően kell vizsgálnunk. A 4. ábrán —a kunágotai talajvízészlelő kút adatai alapján — felrajzoltuk az évi közepes talajvízállásoknak a sokévi átlagtól való eltérését, s ugyanilyen formában tüntettük fe\ — a lökösházi, a medgyesegyházi és a battonyai mérőállomás •1. ábra. A napfénytartam, a közepes léghőmérséklet, a csapadékösszeg és a közepes talajvízállas 1936—1978. éri értékeinek eltérése az átlagtól Kunágota térségében Puc. 1. npodo/i3KumeAbnocmb coAnemweo CURHUH, cpcöUHU meMnepamypa eo3dyxa, cyMMa ocaÓKoe 11 cpeómie ypoeiiu ^pynmo6blx eod 3a neptiod 1936—7ö ea. (omKAOiie nun om HopM e paüone Kynaeoma) Fig. 1. Differences of the sunshine duration, mean air temperature, total precipitation and mean groundwater level with respect to the normal values in the years 1936— 11)78 in the area of Kúnágota adatainak középértékét véve — a helyi csapadék évi összegeinek a vizsgált 1936—1978. évi időszak átlagától való eltérését, a talaj vízfogyasztást befolyásoló tényezők közül pedig a napfénytartam és a léghőmérséklet átlagtól való eltéréseit. Utóbbiak- nál a békéscsabai és a szegedi meteorológiai állomás adatainak középértékét vettük alapul. Látható, hogy a talajvízszint átlagtól való pozitív eltérései olyan évcsoportokban mutatkoznak, amikor napfényhiány, léghőmérsékleti hiány és csapadéktöbblet van, ill. ez az állapot jellemzi a megelőző egy-két évet is. Az ábrából kitűnik, hogy a talajvízállás legnagyobb pozitív eltérései — több éves vízkészlethalmozódás eredményeként 1941 — 1942-ben, 1970—1971-ben és' 1978-ban voltak (nyilván ide kell majd sorolnunk 1979-et is). Az utóbbi évek talaj vízkészlet étiek fokozatos növekedésében különösen jelentős szerepe lehetett a párolgás csökkenésének, hiszen ti na]»fénytartam és a levegő középhőmérséklete az 1960-as évek végétől kezdve minden évben átlag alatt maradt. A napfényhiány és a hőhiány főként a nyári hónapokban, tehát a párolgás szempontjából lényeges időszakban alakult ki. Az 1979. évi talaj vízfeltörésekhez döntő lökést adtak az 1978. évi decemberi esőzések és főleg az 1979. évi januári időjárás. A szóban levő kritikus